Felmérték, melyik rappernek van a legnagyobb szókincse

2014.05.06. 14:01, Frontrecorder

rapvocabulary.jpg

A rap a szavak művészete, de vajon ki a legnagyobb verbális virtuóz? Egy New York-i adattudós, Matt Daniels kiderítette, legalábbis az angol nyelven belül. Annyit elárulhatunk, hogy Shakespeare a nyomába sem ér.

EGY MÁSIK KUTATÁS AZT SZÁMSZERŰSÍTETTE, MENNYIT KÁROMKODNAK A RAPPEREK.

Daniels 85 amerikai előadó összes, 2012-ig keletkezett dalszövegének első 35 000 szavát vette alapul, és megszámolta, hogy ezekben hány egyedi szó fordul elő. Külön érdekesség, hogy a viszonyítás kedvéért Shakespeare szókincsét is megmérte, hét színműve első 5000 szavából kiindulva. A rapszövegek forrása a Rap Genius oldal volt, Daniels stúdióalbumokat és EP-ket vett számításba, de akinél csak egy kevés kellett a 35 000-es határhoz, ott mixtape-et is beszámított. A merítésben szerepelnek régóta jelen lévő nagy nevek, mint JAY Z és olyanok, akik csak néhány éve tűntek fel, például Drake, viszont akadnak olyan jelentős rapperek, akik kimaradtak, mert nem "szövegeltek össze" eleget a vizsgálat szempontjából, ilyen The Notorious B.I.G. és Kendrick Lamar. Daniels egyébként a szavak többes számú és gerund (-inges) alakját külön szónak vette, ugyanakkor több problémába is beleütközött, például hogy az azonos jelentésű, de más írásmódú szavak, mint a shorty és shawty különbözőnek számítanak-e. Ő maga is elismeri, hogy a kutatásában számos hiba van, így a végeredmény nem tekinthető definitívnek, inkább csak viszonyítási alapnak.

De jöjjenek akkor az eredmények. A szókészletét tekintve az utolsó, 85. helyen DMX áll 3214 egyedi szóval, a már említett Drake a 83., a magát polihisztornak tartó Kanye West mindössze a 71. 3982 egyedi szóval, Busta Rhymes a 26. (4839), az OutKast a 15. (5212), ami már Shakespeare "szintje" (a drámaírónál 5170 egyedi szó jött ki). A raplexikális toplista élbolya pedig így fest: 5. CunninLyguists (5971), akiről bevalljuk, sosem hallottunk korábban, 4. Canibus (5991), 3. Kool Keith (6238), 2. GZA a Wu-Tang Clan-ből (6426, csak a szólólemezeit figyelembe véve), az első helyet pedig Aesop Rock érdemelte ki 7392 egyedi szóval, ami nem annyira meglepő, hiszen az agyas alternatív hiphop egyik kulcsfigurája rendkívüli beszélőkéjű rapper, szövegei gyakran értelmezhetetlenségig összetettek és elvontak.

A rapperek szókincséről készült felmérés itt böngészhető. Alább pedig egy kis ízelítő Aesop Rock szóarzenáljából:

https://recorder.blog.hu/2014/05/06/felmertek_melyik_rappernek_van_a_legnagyobb_szokincse
Felmérték, melyik rappernek van a legnagyobb szókincse
süti beállítások módosítása