Dalpremier! mïus feat. Andrew Hefler: Desire

2014.05.06. 12:30, rerecorder

mius_DSC0886-1.jpg

Amióta a tavalyi dalpremierrel (Hub Of The Universe) felvezette év eleji második albumát (Tessellation) a mïus duó, csak még inkább felpörögtek körülöttük az események. Nemrégiben jelentkeztek az egyik első magyar közösségi videóval, a teltházas lemezbemutató koncerten forgatott Such Is Life-fal, most pedig egy vadonatúj számot mutatnak be, amelyet a Kéknyúl Magyarországon élő amerikai énekesével, Andrew Heflerrel rögzítettek és olyan fajta, hogy gyorsan a fülünkbe mászik.

mius_desire_cover.jpgHa ennyi nem lenne elég, Horányi Júlia és Álmos Gergely duója fellépett a Balcony TV Budapest műsorában is (ez hamarosan látható lesz), és ők voltak a hálószobakoncerteket megvalósító, nemzetközi, de már nálunk is élő Sofar Sounds, Budapest első fellépői a Képzelt Város és Barkóczi Noémi társaságában, április végén. A mïus ráadásul lélegzetvételnyi szünet nélkül küldi tovább energiáit, ezúttal egy vadonat új dal formájában, amelyben a Kéknyúl amerikai énekese, Andrew Hefler a vendéghang. A Desire című szám simán beilleszthető a soulos-szintis alternatív R&B ábrándosabb vonulatába is, de inkább meséljenek ők maguk a kollaborációról és a szerzeményről: „Honnan jött az ötlet, hogy Andyvel dolgozzunk együtt? Két évvel ezelőtt a Movits az A38 hajón adott koncertet, előzenekaruk a Kéknyúl Hammond Band volt, melynek frontembere Andy. Amikor meghallottuk a hangját és egyáltalán láttuk az energikus, nagyon hatásos színpadi jelenlétét, az egész lenyűgözött bennünket, Gergő rögtön kijelentette, hogy: „Julcsi, neked ezzel a fickóval egyszer kell énekelned egy duettet!” A Desire azokról a vágyakról szól, amik a fejünkben élnek és a sietség, a tévutakon való bolyongás következtében nem tudnak megvalósulni. Ehhez kapcsolódik a borító és lyric video is, ami John Everett Millais: Mennyasszony című festményének átértelmezése. Millais a preraffaeliták egyike, ők egy angol művészcsoport tagjai voltak a 19. században, céljuk volt a mélyebb élmények őszinte, eszményítő kifejezése. Képeiken elvágyódó és vágyakozó nők jelennek meg leginkább.”

a mïus legközelebb június 16-án lép fel az A38 Tetőteraszán, Facebook-eseményoldal

az Andrew Heflerrel közös Desire itt hallható - és szövegvideóval együtt látható - először, a dal a zenekar Facebook-oldaláról ingyenesen le is tölthető


nyitókép:
Fekete Csaba

https://recorder.blog.hu/2014/05/06/dalpremier_m_us_feat_andrew_hefler_desire
Dalpremier! mïus feat. Andrew Hefler: Desire

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr976125021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.