Kubába megy zenélni Gilles Peterson remixversenyének magyar győztese

2014.05.01. 16:11, Frontrecorder

szekeresimrechillimtrio.jpg

Egy magyar producer, a Chillum Trio néven alkotó Szekeres Géza nyerte azt a nemzetközi remixversenyt, melyet neves brit dj-producer-kiadóvezető-rádiós műsorvezető és eklektikus zenei guru Gilles Peterson hirdetett kubai projektje, a Havana Cultura Band egyik számának átértelmezésére. A győztest kiutazhatják Havannába, ahol válogatott helyi zenészekkel játszhat együtt, Peterson irányításával. Az így születő felvételekből várhatóan még idén megjelenik egy lemez.

A remixversenyre 46 országból több mint 400 nevezés érkezett, Szekeres Géza átirata egy facebookos előrosta után bejutott a legjobb tíz közé, majd az övét találta a legjobbnak a két zsűri, Gilles Peterson és DJ Simbad. A budapesti producer azt egyelőre nem árulhatja el, hogy Peterson milyen szakvéleménnyel volt a remixéről, azt viszont elmondta nekünk, hogyan állt hozzá az Agita című szám újragondolásának: "Volt egy erős vízióm, hogy meg akartam tartani az eredeti szám pozitív, felemelő lüktetését, emellett teljesen újra akartam értelmezni és adni neki egy elektronikusabb csavart. Olyan trekk volt a fejemben, ami egyszerre fakaszt mosolyra és mozgatja meg a lábad egy feszes ütemmel. Persze az is fontos volt, hogy organikus elemeket is tartalmazzon, ezért vettem fel gitár és hárfaszólamokat. Alapvetően az eredeti sávok közül a bőgő és a zongoratéma egy részletébe szerettem bele, ennek a mentén indultam el." Egyelőre a kubai sessionről is annyi publikus, hogy tíz producer Gilles-szal és Simbaddal, valamint kiemelkedő helyi zenészekkel rögzítenek egy albumot, Havanna legendás Abdala stúdiójában. Géza mindenesetre nagy várakozással tekint elébe: "Számtalan lehetőséget rejt magában ez a kollaboráció, temérdek profi zenész és producer, iszonyatos inspiratív környezet vesz majd körül. Kemény munka lesz, de úgy gondolom, az eredmény mindenképp túlmutat majd a műfajokon, igazi eklektikus csemegére számítok."

Peterson 2009-ben indította el a kortárs kubai kultúrát népszerűsítő Havana Cultura projektjét, melynek céljai között van a sokszínű és gazdag kubai zenei örökség ápolása, illetve a friss tehetségek felkutatása és megismertetése a világgal.

A Chillum Trio 2002-ben alakult, 2006-ig trióként működött, azóta Szekeres Géza egyszemélyes formációja, amelynek zenéje stílusok izgalmas és organikus fúziójára épül, ő maga spirituális future soul, afro-dzsessz és bass music eklektikus keverékeként határozza meg.

Íme, a Havana Cultura Bandnek készített nyertes "broken salsa" remixe:

Ez ppedig legutóbbi saját zenéje, az afro-dub-hop címkével illetett Afrobatics:

https://recorder.blog.hu/2014/05/01/kubaba_megy_zenelni_gilles_peterson_remixversenyenek_magyar_gyoztese
Kubába megy zenélni Gilles Peterson remixversenyének magyar győztese

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr516101528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.