Justin Timberlake - 220 km-es közelségben

2014.04.28. 17:00, rerecorder

jt_1.jpg

Bő egy évvel ezelőtt boncolgattuk az éppen akkor visszatérő Justin Timberlake addigi karrierjét (hogy hogyan lett pancserből példakép). Az akkoriban a 20/20 Experience című lemez első felével taroló zenész, a sikert sikerre halmozó színész, illetve a megfontolt üzletember jövőjét illetően azt tippeltük, hogy a határ a csillagos ég. Nos, azóta is úgy tűnik, hogy JT-nek az univerzum sem szab gátat.

justin-timberlake-9.23.20131.jpgJustin Timberlake, amint hét év után végre újra hangszert ragadt és stúdióba vonult, sejteni lehetett, hogy nem egy röpke zenei kitérőről lesz szó, hanem addig feszíti a húrt, amíg lehet. Talán el is szakítja. A 20/20 Experience lényegében felülmúlta a várakozásokat, JT pedig tett is arról, hogy a hype-gépezet mozgásban maradjon, és ő ne csak néhány hétig legyen beszédtéma. A lemezén vendégeskedő Jay Z-nek visszaadta a kölcsönt, és a rapper Magna Carta…Holy Grail című korongján három dalban (Holy Grail, BBC és Heaven) is feltűnt. Ha ez nem lett volna elég, a két titán egyesítette erejét a Legends Of The Summer nem túl szerény elnevezésű turné alkalmával, amely sajnálatos módon Európába egyetlen írországi fesztiváldátumig (Wireless) jutott csak el. De nem volt ok a szomorkodásra, hiszen a folyamatos hírmorzsákból már sejteni lehetett, hogy nemsokára érkezik a 20/20 élményt beteljesítő második felvonás, ami ha lehet, még nagyobb volumenű lesz. Azt sajnos nem mondhatjuk, hogy ez a folyamatos felszínen lebegés nem ment a minőség rovására – szeptemberben került mozikba Vakszerencse című roppant klisés és unalmas filmje, amit még félmeztelen felsőtestének látványa sem tudott megmenteni – pedig az aztán valami!


JUSTIN TIMBERLAKE TÍZ LEGHAJMERESZTŐBB FRIZURÁJA - EZ IS VALAMI!

jt tour.jpgEzzel párhuzamosan pedig ősszel előállt a 20/20 Experience második részével, amely szintén nem lett a kritikusok kedvence. De ha valaki, akkor Justin Timberlake aztán tényleg tudja, mi az a marketing, így mondhatni majdnem teljesen mindegy volt, mit tesz le éppen az asztalra, a közönség és a szakma így is, úgy is a lábai előtt hever. Ezt bizonyítja az a számtalan jelölés, amit a világ legkülönfélébb tájairól kapott – néhányat említve: 7 Grammy, 5 AMA, 11 Billboard, 3 NACCP Image Award, ő lett a GQ magazin év férfija, illetve az iTunes év előadója, de a lurkók közt is tarolt a Radio Disney Awardson illetve a Kids Choice Awardson is. Sőt, szülővárosában, Memphisben november 18-án még a hivatalos Justin Timberlake-nap is megrendezésre került, amelynek folyamán a helyi lakosok csokornyakkendőt húztak az énekes tiszteletére, illetve édesanyja, Lynn Harless mondott beszédet.

Mindemellett a sokáig Amerikában portyázó, majd egy kisebb brit turnéja után április 14-én végre – hét év után először – Európa többi részén is megkezdte gigászi, összesen 32 (!) dalt bemutató show-ját, ami eddig több mint 70 millió dollárt hozott az énekes amúgy sem túl szegényes konyhájára. A néhány koncert erejéig The Weeknd szupportálását élvező turné természetesen az új album dalaira, illetve a nagyobb slágerekre koncentrál, de a koncertsorozatban helyet kap néhány feldolgozás is (Michael Jacksontól, Kool & The Gangtől, stb.). De nem is lőjük le a poént, inkább nézze meg , aki teheti saját szemével az eddig szinte kivétel nélkül teltházas turné hozzánk legközelebb eső állomásán, június 4-én a bécsi Stadhalléban. Ki tudja, lehet újabb hét évet kell várni egy ilyen lehetőségre.

Biczó Andrea


a legutóbbi JT-videó, vagy mondjuk inkább videoriport első része, a Not A Bad Thing


és akkor, hogy körülbelül milyen ez a turné, részlet: 

https://recorder.blog.hu/2014/04/28/justin_timberlake_220_km-es_kozelsegben
Justin Timberlake - 220 km-es közelségben

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr806092459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.