”Nem csak monoton lábdob megy végig” – interjú Andy Butlerrel (Hercules And Love Affair)

2014.04.26. 19:53, Frontrecorder

andybutler.jpg

Tegnap este Budapesten dj-zett a Hercules And Love Affair diszkó-house kollektíva vezére, Andy Butler. A szomszédból ugrott át, hiszen egy ideje már Bécsben él, ott vette fel együttese május 26-án megjelenő új albumát (The Feast Of The Broken Heart) is. A 35 éves dalszerző-producerrel egy laza lemeztáskázásra készültünk, aztán ennél mélyrehatóbban sikerült feltérképezni a zenei (ízlés)világát, miközben több meghökkentő dologra is fény derült. 

2010-BEN MÁR BESZÉLGETTÜNK ANDY BUTLERREL, AZ AKKOR MÉG HERCULES AND LOVE AFFAIR-TAG KIM ANN FOXMAN TÁRSASÁGÁBAN.


- Mi az első zenei emléked?

- Klasszikus zene, de abból is a legpopulárisabb, mint a Für Elise. És musicalek, például Andrew Lloyd Webbertől. Olyan hét éves lehettem, amikor először hallottam a Send In The Clowns-t (magyarul Bohócok, hé! Stephen Sondheim 1973-as musicaljéből, az Egy kis éji zenéből – a szerk.) és sírva fakadtam, annyira megérintett. Anyám nem is értette, mi lelt. Dalszerzői szempontból csodálom ezeket a zenéket, mert időtlenek, beleégtek a kollektív tudatba. Mondhatsz rá akármit, de Webber piszkosul ért a fülbemászó dallamokhoz. Vagy az ABBA.


- Melyik volt az első lemez, amit vettél?

- Azt hiszem a Bad volt Michael Jacksontól, és tényleg nagyon rossz. (nevet)

ANDY BUTLER A XXI. SZÁZADI MELEGIKONOKAT SZÁMBA VEVŐ ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN IS SZEREPEL.


- Mi kapatott rá a tánczenére?

- A Yazoo-tól a Situation. Meg a Technotronic Pump Up The Jam-je, amikor először hallottam a basszusmenetét, dum-dum-dum, az teljesen megvadított.  Aztán Harold Faltermeyertől az Axel F… általánosságban a szintetizátorok és a szintetizátorokkal előállított basszusmenetek miatt kezdtem el érdeklődni nem is a tánczene, hanem az elektronika iránt.  Elkezdtem érdeklődni az elektronika iránt. Először a táncolható indusztriális zenék fogtak meg, mint a Front 242 Hedhuntere, de most itt van előttem az is, ahogy 13 évesen megőrülök a Lords Of Acid-re. Innen a következő lépés volt a Detroit techno felfedezése, abból pedig eljutottam a house-hoz.


- Mekkora rave kid voltál?

- Hú, óriási! 14-15 évesen kaptam rá az igazi technóra, Joey Beltram, Hardfloor, ilyenek, de a trance-esebb angol zenék is bejöttek. Rikító színű melegítőket hordtam, a legdurvább vintage Adidasokat, meg Puma cipőket vastag fűzővel, aztán ezt felváltotta a hetvenes évek retró stílus, színes festett haspóló, hozzá trapéznadrág és magas talpú cipő, de megvolt a testhezálló szörfura is, szóval követtem a raver divatot. És a technóról áttértem a house-ra. Az a vicces, hogy ehhez képest most a fellépéseimen kívül szinte egyáltalán nem járok már partizni.


- Kedvenc technolemezed?

- Nagy rajongója vagyok a Transmat kiadónak (Derrick May 1986-ban alapított, meghatározó jelentőségű detroiti techno labele - a szerk.), az egyik örök kedvencem K. Alexi All For Lee-Sah lemeze (egy 1989-es EP- a szerk.). Azt szeretem a transmatos zenékben, hogy van azért bennük valamiféle dalstruktúra, és nem csak a monoton lábdob megy végig.


- A house-on belül milyen hangzásokat preferálsz?

- House-ból jöhet bármi. Kivéve mondjuk a filteres disco house-t. Amikor a kilencvenes évek vége felé beütött a Daft Punkkal a french touch dolog, egy pillanatig szórakoztató volt, de aztán rájöttem, hogy ez az egész csak üres trükközés, és akkor már inkább eredeti, valódi diszkót hallgatok. Akkoriban kezdődött a hetvenes-, nyolcvanas évek diszkójának újrahasznosítása, a partikon rengeteg régi zenét hallottam anélkül, hogy tudtam volna. Emlékszem például, hogy nagyon megragadt bennem egy vokál, amiről aztán kiderült, hogy egy 1982-es Peech Boys-számból, a Don’t Make Me Waitből való, és azt mondtam magamnak, ahol ilyenek vannak, nekem abban el kell mélyednem. Underground arcnak tekintettem magam, aki az Idjut Boys-ot vagy DJ Harvey-t szereti, a Daft Punk és a francia house nekem túl pop volt. De amikor kijött a Music Sounds Better With You, akkor el kellett ismernem, hogy basszák meg, ez a szám elképesztően hatásos, ráadásul mennyire állatul szól!


- A pop az nálad kizáró tényező?

- Nagyon kevés klasszikus értelemben vett popelőadót szeretek, az egyik az ABBA. Inkább olyanokat szerek, akik egy adott pillanatban vagy konstellációban váltak poppá, mint a Nirvana, Sinead O’Connor vagy a 10,000 Maniacs.


- Neked is megvolt ez a poppillanatod a
Blinddal, nem?

- Azt hiszem, igen, mondhatjuk. Az egész annyira abszurd, mivel Antony nagyon kívül esik a popvilágon. Amikor ez szóba kerül köztünk, mindig elnevetgélünk rajta, hát nem tiszta bolondság, hogy ezzel a dallal egy pillanatra mi voltunk a királyok? Azért különösen vicces, mert egyrészt mindössze 16 dolláromba került, annyit fizettem a stúdióért, ahol Antonyval felvettük az éneket négy óra alatt, másrészt aztán négy évig ültem rajta, mielőtt összeraktam volna a számot. Szerintem nem egészen így készül a mainstream popzene. (nevet)


- Ha már itt tartunk, melyik a kedvenc Antony And The Johnsons-dalod?

- Vagy My Lady Story, vagy a The Lake. De minden dalát szeretem.


- Melyik a kedvenc Frankie Knuckles-számod?

- A Tears-t imádom. A korai, zenéit nagyon szeretem, a Jamie Principle-lel közös számai, mint a Your Love – számomra ez a house lényege.

A NEMRÉG ELHUNYT FRANKIE KNUCKLES 10 LEGEMLÉKEZETESEBB SZÁMA.


- Minden idők legjobb lemeze?

(Hosszasan gondolkodik, majd megkér, hogy erre térjünk vissza később.)


- A tökéletes zene vasárnap reggelekhez?

- Steve Reich vagy John Fahey valamelyik lemeze. Van egy lemezem a Magic Carpet nevű zenekartól, ők a psych-folkot keverték a hagyományos indiai zenével, szitárral és tablával (az angol és indiai tagokból álló együttesnek mindössze egy albuma jelent meg 1972-ben – a szerk.), egészen meditatív, megnyugtató és pozitív zene. Minden napot pozitív hangulatú zenével szeretek indítani.


- Kedvenc megtört szív zenéd?

- Csakis Judee Sill. Vagy Joan Armatrading. Ebben szerintem a folkénekesnők a legjobbak, meg persze Antony. De ha jobban belegondolok, a tánczenében is vannak ilyen számok, a Murk-től a Some Lovin’ vagy a Been a Long Time.


- Legjobb zene, ami elűzi a bús hangulatot?

- Amitől mindig elvigyorodom, az a Yello. Mostanában sokat hallgatom a Godley & Creme-et, a zenéjük és szövegeik játékossága képes megmosolyogtatni. De nekem a Magnetic Fields-től is jókedvem lesz.


- Legjobb zene szexhez?

- Nekem a kettő nem megy együtt, szóval a szexhez a csend a legjobb.


- Legjobb bulizáró szám?

- A Wings-től a (Don’t Say) Goodnight Tonight. Imádom ezt a számot, és tényleg szoktam játszani. Vagy Melba Moore-tól a You Stepped Into My Life, ami egy gyönyörű diszkószám.


- Diszkószám, ami a mennyország kapujánál szól?

- Sparks: The Number One Song In Heaven.


- Ez túl nyilvánvaló!

- Sajnálom, én akkor is ezt választom. (nevet)

A SPARKS ÉLETMŰVÉNEK ÁTTEKINTÉSE, ALBUMRÓL ALBUMRA.

- Sikerült közben kitalálnod, melyik szerinted minden idők legjobb lemeze?

(Itt összevissza felsorolásba kezd, röpködnek a legkülönfélébb nevek, Magnetic Fields, Antony & The Johnsons, Yazoo, Godflesh és még néhány) - Ááá, feladom, képtelen vagyok egyet kiválasztani, ehhez nekem túl tág a zenei ízlésem.*


- Ez az eddigiekből kiderült. Sok zenét hallgatsz egyébként?

-Igen, de funkcionálisan. A dj-zéshez nyilvánvalóan rengeteg friss tánczenét, de például az edzőteremben metált, főleg korai, klasszikus thrash-t, death-t, grindcore-t és hardcore-t. Az öcsém amúgy egy death metál zenekarban énekel, a műfajból az egyik legnagyobb kedvencem a Bolt Thrower, tőlük mindent gyűjtök. Ezt szerintem senki nem gondolná rólam. De a bátyáim révén hallgattam alternatív zenét is 15-16 évesen, R.E.M.-et, The Jesus & Mary Chaint, Primal Screamet, a Madchester zenekarokat és sorolhatnám. Tényleg nagyon sokféle zenét szeretek. Azokat tisztelem igazán, legyen szó bármilyen műfajról, akik hajlandók a végsőkig feszegetni a határokat, képesek kompromisszummentesnek maradni és megőrizni az integritásukat, plusz megvan bennük a kapjátok be attitűd. A technóban, a metálban, vagy goth/indusztriális vonalon találsz ilyen igazi arcokat. Aki népszerűségre és kereskedelmi sikerre utazik, azzal nem tudok azonosulni, az nekem gáz.


*Az interjú után nem sokkal jött egy email, benne a következővel:

Minden idők legjobb lemeze: Ultramarine: Every Man And Woman Is A Star

Forrai Krisztián

https://recorder.blog.hu/2014/04/26/_nem_csak_monoton_labdob_megy_vegig_interju_andy_butlerrel_hercules_and_love_affair
”Nem csak monoton lábdob megy végig” – interjú Andy Butlerrel (Hercules And Love Affair)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr906090341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása