Ki lesz ott a nagyszínpadon?

2014.04.24. 18:36, rerecorder

nagyszínpad.jpg

Ki a leginkább nagyszínpadra érett zenekar a feltörekvők mezőnyéből? Erre keresi a választ a Nagy-Szín-Pad! elnevezésű "tehetségmutató verseny". Az OTP Junior által támogatott, a Volt Produkció, az MTVA (azaz a Petőfi Rádió és az M2), valamint az Akvárium által életre hívott vetélkedőn tehát nem a kezdők, sokkal inkább a haladók vesznek részt - egy szakmai előválogató után kijelölt 15 előadó, akik közül a közönség által választott győztes a Volt nagyszínpadán játszhat, mégpedig az Arctic Monkeys előtt!

"A szervezők hangsúlyozzák: a Nagy-Szín-Pad! nem egy újabb tehetségkutató, azon 15, a hazai popszakma fontos szereplői által kiválasztott, országosan ismert és sikeres produkció lép színpadra. A meghívottak – legfőképp a győztesek – a következő egy évben jelentős támogatásra számíthatnak a Petőfi Rádió részéről, továbbá főszereplőként vehetnek részt a VOLTon, a Szigeten és a Strand fesztiválon valamint videóklipet és turnétámogatást is kapnak. A “Nagy-Szín-Pad!” főszponzora az OTP Junior, amely a versenyt követően egy ötállomásos országos turnét is támogat."

Nos, a szakmai előválogatón, amelyen 55 jelölő összesen 170 előadót nevezett versenybe, a következő 15 mérkőzhet meg a nagyszínpadért: Blahalouisiana, Carbovaris, Cloud 9+, DENIZ, Elefánt, Halott Pénz, Hangmás, Ivan & The Parazol, Manoya, Mary Popkids, Odett, Óriás, Szabó Balázs Bandája, Turbo, We Are Rockstars. (Közülük három előadó már szerepelt a Recorder címlapján, és majdnem mindegyiküknek tartottunk dal-, klip-, EP- és albumpremiert, interjúztunk velünk, vagy magyarradar rovatunkban bemutattuk őket - mint a linkekből is kiderül.)

Ők tizenöten május 20-21-22-én a budapesti Akvárium Klubban vesznek részt az elődöntőkön (fordulónként 5-5 produkció, egyenként 15 perces, élő koncerttel), ahova az OTP Juniorosok 30%-os kedvezménnyel vehetnek jegyet. A műsort az m2 élőben közvetíti, de a www.nagyszinpad.com oldalon ugyancsak élőben lesz látható és hallható a program, a Petőfi Rádió pedig még aznap este műsorra tűzi a teljes koncertfolyamot. Az egyes fordulók kezdetétől 72 órán át szavazhat a közönség az OTP Bank Facebook oldalán, az Instagrammon keresztül és emelt díjas SMS-ben. Az elődöntők eredményét május 26-án reggel a Petőfi Rádió adásában hirdetik ki, az első 5, legtöbb szavazattal bíró produkció vesz részt a döntőn, amelynek június 1-jén, vasárnap este ugyancsak az Akvárium Klub ad otthont. További részletek itt.

"Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a „Nagy-Szín-Pad” verseny ötletgazdái, több hazai fesztivál főszervezői meghallották a közönség szavát. „Fesztiválszervezőként több mint két évtizede közvetlen közelről figyeljük a hazai popszakma működését. Azt látjuk, hogy idehaza – megfelelő infrastruktúra hiányában - nagyon lassan jut el egy-egy zenekar a klubos működéstől az igazi ismertségig. Jól mérhető ez a fesztiválok programján, ahol a nagyobb színpadok fő fellépői hosszú évekig állócsillagok, ritkán ér el egy-egy új produkció önerőből arra a szintre, hogy több ezres rajongótábort mondhasson magáénak” – mondta Lobenwein Norbert. „Fel kellett ismernünk, hogyha változtatni szeretnénk ezen, össze kell fognia azoknak, akik idehaza „erőt” képviselnek. Fesztiváljaink összesen közel egymillió fiatalt érnek el egy évben, a Petőfi Rádió pedig az utóbbi évek legfontosabb trendformáló médiuma lett. Az MTVA vezetői azonnal igent mondtak a megkeresésre és hónapok óta együtt dolgozunk a Nagy-Szín-Pad! megvalósításán. Biztosra vesszük, hogy velük közösen valóban gyorsan, akár pár hónap alatt is jó eredményt érhetünk el” – tette hozzá mondta el Fülöp Zoltán a VOLT Produkció másik vezetője."

A legjobbaknak járó fellépési lehetőségek:

  1. Az első öt helyezett a VOLT Fesztivál nyitónapján, az OTP Bank – Petőfi Rádió Színpadon ad koncertet;
  2. A verseny győztese a VOLT Fesztiválon az Arctic Monkeys előtt a Telekom Nagyszínpadon lép fel;
  3. A legjobb helyezettek a Sziget Fesztiválon a Petőfi Rádió – VOLT Fesztivál színpadon co-headlinerként szerepelnek;
  4. A tíz legsikeresebb produkció a STRAND – Nagyon Zene Fesztiválon ad koncertet, a legsikeresebbek nagyszínpadon, kiemelt műsorsávban;
  5. A verseny résztvevői egész nyáron számos helyen fellépnek a Nagyon Balaton eseménysorozat egyes állomásain;
  6. A verseny legjobbjai az OTP Junior jóvoltából ősszel ötállomásos országos turné keretében Magyarország legjobb klubjaiban - “minifesztiválok” keretében - lépnek fel;
  7. A Sziget Szervezőiroda vállalta, hogy az első 3 helyezett számára külföldi fesztiválmeghívásokat szervez.
     

a Nagy-Szín-Pad promóciós filmje: 

https://recorder.blog.hu/2014/04/24/ki_lesz_ott_a_nagyszinpadon
Ki lesz ott a nagyszínpadon?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr966082335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.