Új Budapest-klip George Ezrától, aki végre el is jut a magyar fővárosba

2014.04.22. 14:13, rerecorder

george ezra express.jpg

George Ezra 2013-ban tűnt fel Nagy-Britanniában, idén a BBC Sound Of 2014-en is előkelő helyen végzett, nekünk meg Budapest című első ismertebb száma miatt lett érdekes, ám interjúnkból kiderült, hogy még nem járt a magyar fővárosban. A dal kapott egy eseménytelen videót, aztán meg egy érdekesebb csavart azzal, hogy Ezra egy négynapos vonatút során eljut végre Magyarországra, és fel is lép a Budapest Essentials fesztiválon. Most meg készült egy újabb klip a Budapesthez - igaz túl eseménydús ez sem lett.

Essünk túl először a klipen. A Budapest első videója, a dalban és szövegben rejlő Budapest-potenciált ki nem használva egy sima performansz-klip lett, amiben Ezra mögött változnak a háttérszínek. Az dal új, második mozgóképes megközelítése egy fokkal erősebb, némileg az R.E.M.-féle Drive videóját idézi, amint Ezra egy kisebb statisztatömegben énekel és gitározik, valamint úsztatják a fejek fölött a szereplők kezei. Aztán szerencsére történnek közösségi akciók - például tömeges szemüvegfelvétel, meg levél- és csomagcsere, vagy egy szerencsétlen Liverpool-drukker etetése - de azért reméljük, hogy legalább itt tartózkodása alatt forog majd valami érdekesebb a kalandjairól.

A VONATOS TURNÉK NEM IS OLYAN NAGYON RITKÁK A VILÁGBAN.

Valami márpedig nyilván fog forogni, hiszen márciusban a Cassy O' című második EP-jét kiadó dalszerző-énekes hamarosan jelentkezni fog bemutatkozó albumával is, de előtte egy figyelemfelkeltő utazásra invitálja rajongóit. Az Ezra Express elnevezésű négynapos vonatút szülőhelyéről, Bristolból indul, aztán Londonon, Brüsszelen, Párizson, Münchenen és Bécsen át megérkezik Budapestre, mindez május 28-án kezdődik, 31-én érkezik a magyar fővárosba, ahol aznap két koncertet is ad a Budapest Essentials keretében. A rajongók erre az utazásra nyerhetnek "jegyet", itt (Magyarországon már sajnos nem lehet felszállni, de az események követhetők egy levelezési listán). 

George Ezra tehát május 31-én, szombaton Budapesten két koncerten is látható-hallható lesz, a délutáni fellépése egy egyelőre meglepetés, különleges helyszínen lesz, az esti pedig a HelloBabyben, az Andrássy úton. A Budapest Essentialsre május 11-ig lehet kedvezményes bérletet váltani.

íme a Budapest friss klipje: 


ez az Ezra Express promófilmje: 


ez pedig a korábbi, nem túl izgalmas Budapest-videó: 

https://recorder.blog.hu/2014/04/22/uj_budapest-klip_george_ezratol_aki_vegre_el_is_jut_a_magyar_fovarosba
Új Budapest-klip George Ezrától, aki végre el is jut a magyar fővárosba
süti beállítások módosítása