"Begyulladt a lábujja, be kéne ugrani" - interjú Fejes Tamással (Tankcsapda)

2014.04.10. 14:04, subrecorder

tankcsapda.jpg

(x) Nemsokára megjelenik a Tankcsapda ötödik ízesítésű és elnevezésű pálinkája a Rézangyalnál, a Pokol a mennyből nevű italt mindössze 100 példányban fogják csak legyártani. Erről és a zenekar külföldi turnéjáról beszélgettünk egy rövidet Fejes Tamással, a zenekar dobosával.

- Nemsokára megjelenik az ötödik pálinkátok. Honnan jött az ötlet, hogy beszálltok az italbizniszbe?

- Igazából, aki nyitott szemmel jár, az láthatja, hogy elég sok komolyabb zenekarnak, van whiskey-je, vagy söre, lásd például a Motörheadnek is. Ez külföldön egy teljesen bevált dolog. Mivel mi egy magyar zenekar vagyunk, ezért számunkra kézenfekvő volt, hogy saját pálinkánk legyen. A Rézangyallal szeretjük egymást, tavaly kezdtünk el együtt dolgozni ezen a projekten.

TCS Osszes 20140326_Small (1)_1.jpg- Éppen külföldi turnén vagytok, holnap indultok Berlinbe. Tudnál erről mesélni egy kicsit bővebben?

- Holnap Berlinben, holnapután pedig Koppenhágában lépünk fel. Eddig voltunk már például Dublinban, Zürichben, Nagyváradon, egy csomó helyen. Szerencsére mindig teltházzal mennek a koncertjeink, várakozáson felüli eddig az érdeklődés. Nagyon jó hangulatúak ezek a koncertek, álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen pozitív fogadtatásra lelünk majd, örülünk, hogy egy magyar nyelvű zenekar így be tudja magát vetni az európai klubéletbe. Természetesen azért a közönség nagy része magyar, de például most Szlovéniában meglepően nagy számban jöttek el magyarul nem beszélő emberek is. Ennek tehát biztos lesz folytatása, mert nagyon élvezzük a dolgot, illetve tervezünk Európán kívül is koncertezni.

- Idén nyáron lesz a 25 éves jubileumi turnétok. Mi lesz ezeknek a koncerteknek a koncepciója?

- A koncepció az lesz, hogy nyolc különböző koncertet fogunk adni, nyolc különböző helyen, nyolc különböző műsorral, tehát egyetlen jubileumi koncert sem lesz egyforma. A legnagyobb fesztiválokon fogunk játszani, illetve pár speciális helyszínen. Ennél többet egyelőre nem szeretnék elárulni, de annyit mondhatok, hogy nagy durranással készülünk.


- Az utóbbi két lemezeteket rendhagyó módon, nagyon olcsón egy benzinkútlánc által forgalmazva jelentettétek meg, ez nagy sikert aratott. Mit terveztek a jövőre nézve, maradtok ennél a megoldásnál, vagy megint kitaláltok valami újat?

- Igazából ez elég kézenfekvő, hiszen mindkét oldalnak annyira bejött a sztori, hogy hülyék lennénk nem így kiadni a következő lemezeinket is. Idén, a következő albumunk megjelenését a zenekar születésnapjára tervezzük, ez október 14-ét jelent. Itt is egy hatalmas meglepetéssel készülünk a Tankcsapda rajongói számára, de erről majd később. Nemsokára forgatunk majd egy videoklipet is az új album előhírnökeként már, olyan két-három hét múlva fogunk jelentkezni egy új dallal a lemezről.hiénaarany.jpg


- Most, amikor beszélgetünk, próbáról jössz. Egy ilyen régi, tapasztalt zenekar, mint a Tankcsapda mennyit, milyen rendszeresen próbál?

- Nem mondanám, hogy rendszeresen, de pont az utóbbi időben sokkal többet próbálunk, mint eddig és ez jót is tett a zenekarnak, sokkal jobban szólalunk meg koncerten. Elég intenzív időszak áll mögöttünk, rengeteget koncerteztünk, csináltuk az új dalokat, úgyhogy ezért töltünk megint elég sok időt a próbateremben.


- Te 1999-2000-ben csatlakoztál a Tankcsapdához, melyik azóta a kedvenc lemezed?

- Nincs kedvencem, úgy vagyok ezzel én is, mint (Lukács) Laci, hogy minden szám/lemez saját gyerek. Valamelyik kicsit csúnyább, valamelyik szebb, valamelyik nagyobb karriert futott be, valamelyik kisebbet, de én ugyan úgy szeretem mindegyiket.


- Van olyan zenekar, akik ha hívnának, azonnal dobnád a Tankcsapdát és csatlakoznál hozzájuk?

- Pont nemrég egy koncert után gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy bármelyik zenekarba hívnának el, biztos, hogy nem hagynám ott a Tankcsapdát, mert maximálisan jól érzem magam ebben a zenekarban.


- Tehát ha mondjuk holnap felhív Lemmy, hogy jönni kéne, akkor neki is nemet mondanál?

- Hát ha azt mondaná, hogy két hétre be kéne ugrani, mert a Mikkey Dee-nek begyulladt a lábujja, akkor azért örömmel elmennék. De hosszú távra biztos nem.


a Tankcsapda 25 éves jubileumáról szóló teaser:


a zenekar legutóbbi klipje a Jóképű című dalhoz:

https://recorder.blog.hu/2014/04/10/_begyulladt_a_labujja_be_kene_ugrani_interju_fejes_tamassal_tankcsapda
"Begyulladt a lábujja, be kéne ugrani" - interjú Fejes Tamással (Tankcsapda)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr676010040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása