The-War-on-Drugs-011.jpg

Hogyan lett az elmúlt évek egyik legjobb formációja a philadelphiai The War On Drugs? És hogyan lehet még az igazán erős, 2011-es Slave Ambient című második lemezt is minőségben megfejelni? Így!

war on drugs lp.jpgKiadó: Secretly Canadian / Neon Music

Megjelenés: 2014. március 18.

Stílus: hipnotikus perfekt pop

Kulcsdal: In Reverse

Adam Granduciel, azaz a War On Drugs zenéjét leginkább onnan szokás megközelíteni, hogy mennyire tökéletesen (és egyre kifinomultabban) hozza a nyolcvanas évek dad- és soft-rock hangulatait, hangzásait, miközben sajátos díszítései, az ambientes, drone-os textúrák egyedivé is teszik azt. Leginkább Bruce Springsteen, Tom Petty, Dire Straits szerepel a hivatkozási pontok között, nem is véletlenül, Granduciel most is tesz róla, hogy meglegyen az egyre jobb Bruce Springsteen-szám (Red Eyes), Tom Petty-szám (Eyes To The Wind), vagy épp Dire Straits-szám (An Ocean In Beetween). Azonban a harmadik The War On Drugs-albumot hallgatva már nem lehet nem gondolni egy nagyobb nyolcvanas évekbeli gyűjtőkeretre, ez pedig a perfekt pop. A minden klasszikus hagyományt magába olvasztó, legtökéletesebb dalforma iránti folyamatos vágy megvalósítása.

Csakhogy a csavar itt is megvan: a Prefab Sprout, vagy a Deacon Blue három-négyperces klasszis megoldásai helyett Granduciel hat-nyolc percre húzza szét a formátumot, ettől hipnotikusabb – és igen, a lemezcímnek megfelelően – álomszerűbb lesz a végeredmény. Ezúttal az elektronika, a szintis kezelés helyett szinte végig a gitárokkal való játék hozza a környezetbe illeszkedő hangtapétát (az instrumentális – és legrövidebb, három perces hosszával szinte közjátéknak ható – The Haunting Idle lehetne Brian Eno-trekk is), de a lényeg már nem is ez a sajátos hangzásbeli ötvözet, hanem a tényleg szinte tökélyre fejlesztett War On Drugs-dalszerkezet. A zenekar eleinte (első EP-jén, a 2007-es Barrell Of Batteriesen és lemezén, a 2008-as Wagonwheel Blueson) két fő szerzőjének, Adam Granducielnek és az ezek után kivált Kurt Vile-nak a közös zenei gondolkodásán alapult, aztán 2009 óta legalább kicsit a karrierjét szólóban folytató Vile és a War On Drugst egyedül továbbvivő Granduciel egészséges versengésén (ők amúgy jó barátok maradtak). A War On Drugs a 2010-es EP-vel (Future Weather) pontosan kijelölte a célt, a Recorder által is az év legjobbjai közé sorolt 2011-es Slave Ambient című második albummal megszülte a megszólalást, most pedig valaminek a végére ért. Sőt, több mindennek: a Lost In The Dream egy depressziós, paranoiás, álmatlansági időszak feldolgozása, amit egy komoly kapcsolat felbomlása súlyosbított, de mindezt a kétéves lemezírási és tökéletességig hajszolt lemezrögzítései folyamat átfordított valami nagyon pozitívba: ebbe a gyönyörű lemezbe.

9/10

Dömötör Endre


a lemez első klipes dala, a Red Eyes


a lemez egyik legjobb dala, az In Reverse egy akusztikus gitárral: 

https://recorder.blog.hu/2014/04/07/the_war_on_drugs_lost_in_the_dream
The War On Drugs: Lost In The Dream (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr975976241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása