It’s Only Rock’n'Roll – Ivan & The Parazol-koncertbeszámoló és -galéria

2014.03.28. 10:02, rerecorder

Névtelen-08.jpg

Tegnap, március 27-én este mutatta be élőben először Mode Bizarre című, a héten megjelent új lemezét a 20. Recorder magazin címlapsztárja, az Ivan & the Parazol az A38-on. A már hetek óta teltházas esemény azonban nem csak egy szimpla lemezbemutató volt, de a zenekar hazatérő bulija is egyben, hiszen az Austin, Texas-i SXSW fesztiválos fellépések óta nem játszottak itthon. Az estét a Magyarradarban is bemutatott Blahalousiana nyitotta és már ők egész komolyan megmozgatták a fekete-fehér dresscode alapján öltözött közönséget.

A közel egyórás Blahalouisiana-szett után 21:20-kor lépett színpadra a főzenekar, akik rögtön belecsaptak új lemezük nyitódalába (Let Go) és ugyanezzel a lendülettel el is játszották a teljes Mode Bizarre albumot elejétől a végéig. A hihetetlenül energikus koncert során az énekes, Vitáris Iván remekül kezelte a közönséget, pont annyit mesélt, amennyit kell, felszabadult és vicces volt, igazi frontember. Legklasszabb dalok közötti húzása egyértelműen a Hey Jude elénekeltetése volt, kár, hogy a közönség egy része nem tudott mit kezdeni ezzel a Beatles-klasszikussal.

Az új lemez több dalában is vendégszereplő Szeder-Szabó Krisztina (a tavaly alakult Szeder formáció alapítója) az este folyamán is csatlakozott a zenekarhoz, ami nem csak tovább színesítette a koncertet, de nagyon jó bizonyságot adott a Parazol egyre kifinomultabb stílusáról is. Az új album zárótételére újabb vokalista lányok érkeztek, majd a zenekar elköszönt.

Nyilván nem múlhat el Ivan-koncert a korai slágerek nélkül, így hamar visszatértek és egy közel hasonló hosszúságú blokk vette kezdetét. Ebben vegyesen szólaltak meg a Yellow Flavour EP és debütáló lemezük legnagyobb slágerei, valamint egy kakukktojás: az Arctic Monkeys Arabella című dala, amely ráadásul a War Pigs című Black Sabbath-szám egy részletével zárult, csakúgy, ahogyan a Monkeys is játszotta már így több alkalommal.

Aki most lemaradt, nagyon figyelje a zenekar hamarosan megjelenő új koncerthíreit, mert érdemes elkapni azt az érzést, hogy milyen lehetett egy The Rolling Stones-koncert, amikor a ’60-as évek elején még kisebb klubokban léptek fel.

beszámoló és fotók: Reszegi László


íme, a Mode Bizzarre album: 


és a koncert képgalériája:Névtelen-13.jpg

Névtelen-12.jpg

 

Névtelen-10.jpg

Névtelen-20.jpg

Névtelen-05.jpg

Névtelen-11.jpg

Névtelen-16.jpg

Névtelen-06.jpg

Névtelen-09.jpg

Névtelen-18.jpg

Névtelen-17.jpg

https://recorder.blog.hu/2014/03/28/it_s_only_rock_n_roll_ivan_the_parazol-koncertbeszamolo_es_-galeria
It’s Only Rock’n'Roll – Ivan & The Parazol-koncertbeszámoló és -galéria

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr975882648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.