Sufjan Stevens-mellékprojekt, új Hold Steady és Liars, régi-új Johnny Cash az albumhallgatóban

2014.03.20. 19:36, rerecorder

Sisyphus-_Hodges_001_PP.jpg

Eheti albumhallgatónkban akad néhány visszatérő (The Hold Steady, Liars), akad klasszikus előadókhoz (Johnny Cash, Bob Dylan) kötődő kiadvány, meg sok más mellett egy új, izgalmas Sufjan Stevens-projekt a nyitóképen is látható Sisyphus, amelyben rapperekkel alkot.

Kezdjük is utóbbival, az eredetileg S/S/S néven létező, majd Sisyphusra átkeresztelt trióval, melyet Stevens mellett a posztrocker/alternatív hiphopper Son Lux és a rapper Serengeti alkot, de a 2012-es - még S/S/S-ként kiadott - bemutatkozó EP után a napokban kijött első nagylemez alapján itt is egyik nagy kedvencünk, Sufjan dominál. Nagyon jó, de tényleg, itt hallgassátok:


A Hold Steady nemcsak eddigi leghosszabb szünete, de tényleges zenekari hiátus után tér vissza Teeth Dreams című albumával, mely az első négy album után 2010-ben kiadott és a korai anyagoknál kevésbé jól fogadott Heaven Is Whenever óta az első nagylemeze. Itt hallható

A Liars eleinte konzekvensen rombolta, később viszont építette életművét, legutóbbi albuma, a 2012-es, elektronika felé nyitó WIXIW kifejezetten izgalmas volt, és első meghallgatásra az új, Mess című lemez sem egy nagy, szerencsétlen massza, sőt. Itt lehet első hallgatni.

Ha valaki a Future Islands humorára vevő, meg az általuk játszott szirupos, extrémmód fülbemászó zenére, akkor jó hírünk van, minden elvárásnak megfelel a Singles, haha.

A Shit Robot új, második albuma pontosan olyan, mint amire ezekben a remek tavaszi napokban szükségünk van. Ha ennyi nem elég, akkor pontosan olyan, mint amit egy DFA kiadónál lévő elektro-techno-diszkó projekttől elvárhatunk. Vagy ha még pontosabban kell: akkor olyan, mint az ír producer 2010-es első lemeze, színvonalas, szórakoztató. Itt:


Johnny Cash 1980 és 1984 között rögzített, elveszett lemezanyaga, az Out Among The Stars március 24-én jelenik meg, de az Amazonon már előzetesen meghallgatható. Nem rossz, nem rossz.


ITT MEG JOHNNY CASH RITKA ÉS KORÁBBAN KIADATLAN FOTÓI.

Bob Dylantől nem kiadatlan dalok kerültek elő, hanem egy tribute lemez készült a leginkább lesajnált korszakából, nyolcvanas évekbeli dalaiból olyanok előadásban, mint a Deer Tick, a Built To Spill,  Blitzen Trapper, Glen Hansard. Az A Tribute To Bob Dylan In The 80s: Volume One (igen, lesz folytatás is), itt hallható.

Shabazz Palaces megvan? Akinek igen, az tudja, hogy az elmúlt évek egyik legjobb hiphopzenekaráról van szó. Namost, az ő egy másik projektjük a Chimurenga Renaissance, amelytől itt a bemutatkozó album. Talán ennyi elég is a kattintáshoz, mármint annak, aki tudja, mi az a Shabazz Palaces. Katt.

Slava megvan? Tudjátok, ennek a New York-i footwork/bass producernek az egyik dalához készült az a durva, tabudöntögető klip, amit tavaly annyian megnéztetek a Recorderen is. Új EP-je van (Comma Sutra) és ez zeneileg is van olyan jó, hogy erre is érdemes rádurvulni.

https://recorder.blog.hu/2014/03/20/sufjan_stevens-mellekprojekt_uj_hold_steady_es_liars_regi-uj_johnny_cash_az_albumhallgatoban
Sufjan Stevens-mellékprojekt, új Hold Steady és Liars, régi-új Johnny Cash az albumhallgatóban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr125871287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.