"Én olyankor aludni szoktam!" - Lemeztáska-interjú Lauren Mayberryvel (Chvrches)

2014.03.19. 11:14, subrecorder

lauren mayberry.jpg

A Chvrches a tavalyi év egyik legnagyobb befutója lett, a skót elektropop trió rögtön első lemezével (The Bones Of What You Believe) nagyon szép sikereket ért el, és azóta is reflektorfényben vannak feldolgozásaikkal, a szinte folyamatos koncertezéssel. Lauren Mayberry énekesnőt mi is Belgiumban értük utol telefonon, ahol éppen fellépésre készülődtek. Lemeztáska-interjúnkban hatásokról, kedvenc lemezekről, zenei újságíróként kritizált albumokról kérdeztük.

- Mi az első zenei emléked?

- Öt-hat éves koromban édesanyámmal zongorázunk. Zenei családból jövök, de nem úgy, hogy a szüleim zenészek voltak, csak éppen mindig szólt valami nálunk. Édesapám a kocsiban mindig Eaglest hallgatott, ez megmaradt. Szóval mindig körül voltam véve zenével.

- Az első lemez, amit saját pénzen vettél?

- Talán egy ilyen „Top 40 Sláger Ma” típusú válogatás CD. Nem is, kazetta volt, egy dupla kazetta.


- Zene, ami zenélésre inspirált.

sleater-kinney-dig-me-out.jpg- Fiatalabb koromban nagyon odavoltam az indierockért. A Nirvana, majd később a Foo Fighters fontosnak mondható az életemben. Aztán később nagyon meghatározó lett számomra a Sleater Kinney. Jannet Weiss egy marha jó dobos, az egész zenekar nagyon jó volt, mindegyikük igazi belevaló, kemény csaj. A Dig Me Out volt meg tőlük először, aztán sorban vettem meg a többi lemezüket, most már megvan mind.

- Legnagyobb koncertélményed?

- A 2007-es Connect Fesztiválon láttam Björköt. Az utolsó este headlinere volt, az a koncert nagy hatással volt rám. Remek előadó, teljesen egyedi, nem fél kipróbálni új dolgokat.


- Milyen zenét hallgattál a Chvrches megalakulása idején?

- A srácokkal (Iain Cook, Martin Doherty, a Chvrches másik két tagja - a szerk.) a késő 80-as évek elektropopjánál ér össze az ízlésünk, mindhárman szeretjük a Depeche Mode-ot, Cyndi Laupert. Ezen kívül azonban eléggé különbözünk, azt tudom, hogy Martin nagyon benne van a kortárs, alternatív R&B-ben, hiphopban, én kevésbé. Igazából olyanokat hallgattam akkor is, amiket mindig is szerettem, például akkoriban elég sok Elliott Smith-t.


A CHVRCHES-BŐL IAIN COOKKAL A BEMUTATKOZÓ LEMEZ TAVALYI MEGJELENÉSE ELŐTT KÉSZÍTETTÜNK INTERJÚT.

katebush_1.jpg- Minden idők legjobb lemeze?

- Pont a múltkor beszélgettünk erről Iainnel, és végül két lemez közül nem tudtuk eldönteni, hogy melyik a jobb: a Hounds Of Love Kate Bush-tól, vagy a So Peter Gabrieltől. A Hounds Of Love szerintem egy mérhetetlenül alulbecsült lemez, jó lenne, ha sokkal többen ismernék és szeretnék.

- Zene, ami boldoggá tesz?

- Igazából olyan lemezek, amik gyerekkoromtól kezdve ott vannak velem. Cyndi Lauper, B-52’s, ilyenek.

- Kedvenc éjszakai zenéd?

- Én olyankor általában aludni szoktam (nevet). Amikor turnén vagyunk és megyünk a busszal, akkor sokszor megy Yo La Tengo, azt szerintem ilyen alkalmakra találták ki.


- Kedvenc vasárnap reggeli zenéd?

waxahatchee.jpg- Nagyon szerettem egy lemezt, ami tavaly jött ki, Waxahatchee-tól a Cerulean Salt című albumot. Azon voltak ilyen jó nyugis darabok is, azok tökéletesek egy vasárnap reggelhez.

- Kedvenc skót lemezed?

- A The Blue Nile bármelyik albuma!

A BLUE NILE-T MI IS IMÁDJUK, ITT ÍRTUNK RÓLA SOK MÁS NYOLCVANAS ÉVEKBELI PERFEKT POPZENEKAR MELLETT.


- Mik számodra a bűnös zenei örömök?

- Nem igazán szeretem a „bűnös öröm” kifejezést. Szerintem nyugodtan hallgasd azt, amit szeretsz, ne érdekeljen, hogy azt mások esetleg „bűnös örömnek” gondolják. Nekünk is van egy ilyen szabályunk a Chvrchesben, hogy nem léteznek bűnös örömök, elfogadjuk, bármit hallgat a másik. Bár pár napja csak ez a szabály tartott vissza attól, hogy kiakadjak, amikor Martin bevallotta, hogy szereti will.i.amet.

LEGUTÓBB FRANK TURNER LEMEZTÁSKÁJÁBAN TURKÁLTUNK.

- Dolgoztál zenei újságíróként. Mi volt a legrosszabb lemez, amiről írnod kellett?

- Huh, hát négy év alatt, annyi lemezről ír az ember, hogy nehéz egyet kiemelni. Volt az Editors és a Razorlight egy-egy tagjának egy közös projektje, egy karácsonyi lemez, azt hiszem (Smith & Burrows: Funny Looking Angels – 2011). Igazából nem az volt vele a bajom, hogy annyira rossz lett volna, hanem nem igazán értettem, mi szükség van rá. Persze, bármennyire is próbálkozik az ember, egy kritika sosem lehet teljesen objektív, ebben az esetben is csak az én szubjektív véleményemet írtam le. 


interjú: Mika László


a Sleater Kinney Dig Me Out lemezének címadó dala:




Elliott Smith szerintünk legjobb lemeze, az Either/Or:




A Hounds Of Love címadó dala, Kate Bush-tól:




ez például egy tökéletes vasárnap reggeli Waxahatchee-dal:

Címkék: lemeztáska chvrches
https://recorder.blog.hu/2014/03/19/_en_olyankor_aludni_szoktam_lauren_mayberry_interju
"Én olyankor aludni szoktam!" - Lemeztáska-interjú Lauren Mayberryvel (Chvrches)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr325869055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása