Na vajon melyik zenész kereste a legtöbb pénzt tavaly?

2014.03.14. 10:33, subrecorder

Taylor Swift.jpg

A Billboard kiadta rendes évi listáját a legjobban kereső zenészekről, az első helyen idén a 23 éves Taylor Swift tanyázik potom 39.7 millió dollárral (nem merjük leírni forintban). A tavalyi első helyezett Madonna idén még a legjobb 40-be sem fért be, de a lista ezen felül is tartogat érdekességeket. Tudod például, hogy mennyit keres Kenny Chesney? És hogy ki ő egyáltalán?

A 45 éves country-énekes Chesney 2013-ban csaknem 33 millió dollárt keresett, ezzel a lista 2. helyén szerepel. Amerikában tehát messze nem járt még le a szomorú cowboyok és cowgirlök kora, a top 10-be befért még Luke Bryan is, 22 millió dollárral.

Taylor Swift főként koncertezéssel szedte meg ilyen jól magát, csak a fél éves USA turnéjából keresett 30 milliót, ehhez jött még szponzoráció és jól fogytak a hűtőmágnesek is a merch-asztalról. 2012-es eredményének (12 m) több, mint a tripláját tette zsebre, ezzel ugrott a 15. helyről egyenesen a csúcsra (oké, nagyjából 8,7 milliárd forintnyi a 2013-as keresete). 

Nagy 2013-as nyertes még a zenei életbe hét év után visszatérő Justin Timberlake, a maga 31 milliójával, az ő albuma (The 20/20 Experience) fogyott a legjobban, ezzel és az arénaturnéjával még pont felfért a dobogóra. A Top 10 többi tagja: a Bon Jovi (29 m), a Rolling Stones (26 m), Beyoncé (24 m), a Maroon 5 (22 m), Pink (20 m) és végül a Fleetwood Mac (19 m). 

Nagyot ugrott a Mumford & Sons, akik 2012-ben még csak 39-ek voltak, tavaly viszont már 18-ak, pedig 2013 szeptember óta nem is játszanak, illetve JAY Z, aki a 34. helyről a 18-ra lépett. A legutóbb listára sem került Bruno Mars pedig tavaly csak összekapart magának 19 milliónyi zöldhasút, és rögtön a 12. helyen nyitott. Nagy bukó Madonnán kívül a 2012-es 2. helyezett Bruce Springsteen is, aki szintén be sem került a top 40-be.


A teljes lista, zárójelben a 2012-es teljesítmény:

1. Taylor Swift - 39.7 m (15. - 12.7 m)
2. Kenny Chesney - 32.9 m (5. - 19.1 m)
3. Justin Timberlake - 31.4 m (-)
4. Bon Jovi - 29.4 m (-)
5. The Rolling Stones - 26.2 m (26. - 9.2 m)
6. Beyoncé - 24.4 m (-)
7. Maroon 5 - 22.2 m (33. - 7.1 m)
8. Luke Bryan - 22.1 m (-)
9. P!nk - 20 m (-)
10. Fleetwood Mac - 19.1 m (-)
11. Justin Bieber - 18.8 m (10. - 15.9 m)
12. Bruno Mars - 18.8 m (-)
13. One Direction - 18 m (30. - 7.9 m)
14. Jason Aldean - 17.9 m (8. - 17.5 m)
15. George Strait - 16 m (-)
16. JAY Z - 15.6 m (34. - 7 m)
17. Michael Bublé - 14.4 m (-)
18. Mumford & Sons - 14.1 m (39. - 6.1 m)
19. Dave Matthews Band - 13.9 m (6. - 18.9 m)
20. Rihanna - 13.8 m (-)
21. Paul McCartney - 13.7 m (-)
22. The Eagles - 13 m (-)
23. Celine Dion - 12.7 m (13. - 12.9 m)
24. Trans-Siberian Orchestra - 12.4 m (22. - 9.9 m)
25. Phish - 12.4 m (31. - 7.3 m)
26. Kanye West - 11.5 m (-)
27. Blake Shelton - 10.3 m (40. - 5.9 m)
28. John Mayer - 10 m (-)
29. New Kids On The Block - 9.9 m (-)
30. Zac Brown Band - 9.8 m (37. - 6.6 m)
31. Imagine Dragons - 9.4 m (-)
32. Jimmy Buffett - 9.4 m (-)
33. Elton John - 9.3 m (29. - 8.5 m)
34. Rascal Flatts - 9.2 m (19. - 10.7 m)
35. Rush - 9 m (28. - 8.7 m)
36. Miranda Lambert - 8.8 m (27. - 8.8 m)
37. Lil Wayne - 8.7 m (-)
38. Tim McGraw - 8.7 m (7. - 18.3 m)
39. Eminem - 8.5 m (-)
40. Carrie Underwood - 8 m (16. - 11.9 m)

ezzel a dallal búcsúznánk:

https://recorder.blog.hu/2014/03/14/na_vajon_melyik_zenesz_kereste_a_legtobb_penzt_tavaly
Na vajon melyik zenész kereste a legtöbb pénzt tavaly?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr875859772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása