Pontosan ma 20 éve, 1994. március 8-án jelent meg a Nine Inch Nails második teljes hosszúságú stúdióalbuma, amely azóta is a szerző, Trent Reznor legjobbnak tartott munkája és legtöbb példányszámban elkelt lemeze. Húsz év távlatából tekintünk vissza az albumra és a korszakra.
Trent Reznor már a ’90-es évek elején is igazi kultikus figura volt, aki mindig a saját feje után ment és bármi is volt a következő húzása, az garantáltan meglepetést okozott. Így volt ez, amikor a szintipopba hajló Pretty Hate Machine (1989) után megjelent a gitárzajos Broken EP (1992), de akkor is tágra nyíltak a szemek, amikor a minialbum remixeit tartalmazó Fixed EP avantgárd, olykor nagyon nehezen befogadható tételei bemutatkoztak ’92 telén, a grunge korszak csúcsán. Ekkorra szinte már elvárássá vált a rajongók fejében is, hogy a következő NIN projekt is újat mutasson, és ne legyen egyik korábbi anyag ismétlése sem.
A '94 tavaszán kijött The Downward Spiral valóban más lett, mint a korábbi anyagok: zeneileg a szintetikus és gitárcentrikus elemek erős kavalkádját nyújtja, vagyis az addigi életmű darabjait vegyítette össze olyan merészséggel és érzéssel, ami ennyi év elteltével is arcon csapóan frissnek és energiától duzzadónak hat. Más szempontból is újítás hordozott magában a korong: megjelent a koncepció, a lemez dalsorrendjében már első hallgatásra is érezni a tudatosságot, a címben megjelenő lefelé haladás egyértelműen végigkövethető a 14 dal során.
A stúdiófelvételek abban a Los Angeles-i villában készültek, ahol 1969-ben Charles Manson és ”családja” megölte Sharon Tate színésznőt (Roman Polanski filmrendező feleségét) és barátait, a várandós Sharon hasára a WAR szót vésték villával, a bejárati ajtóra pedig a PIG szót festették emberi vérrel. A disznó kifejezést a mészárolók a Beatles 1968-as White Albumáról vették, amelyen Lennon és McCartney visszatérő motívumként használták a szót vagy annak becézett, piggy változatát az emberi gyarlóság szimbólumaként. Ezt értelmezte félre Charlie, aki az akkorra már nem gombafejű The Beatles dalait apokaliptikus üzeneteknek feletette meg. Az 1993-ban Reznor által kibérelt villa kellő alaphangulatot biztosított a sötét gondolatok dalba formálásához, a disznók pedig visszatértek: előbb a Piggy című, visszafojtott darabban, majd az első kislemezként is ismert March Of The Pigs című tételben. Ez utóbbi az elmúlt 20 év minden koncertjén elhangzott, az egy kivétel épp a múlt hónapban esett meg Tokióban.
Ahogy haladunk lefelé ezen a spirálon, úgy jutunk egyre beljebb is a szerző lelkének sötét bugyraiba, aminek remek példája a második kislemezre kimásolt Closer, a lemez igazi áttörésének egyik szereplője. A Mark Romanek által készített videóval együtt egy olyan beteg összképet hordozó sötét alkotással van dolgunk, ami teljes egészében ellentétes a zenei résszel. A Closer a tökéletes popdal: az Iggy Pop Nightclubbing című dalának üteméből loopolt alapritmussal megspékelt szám komoly fejtörést okozott a rádióknak és a tévéknek, ugyanis nagyon ritka esetben fordul elő egy zeneileg abszolút befogadható dal esetében, hogy egy visszatérő „meg akarlak baszni, mint egy állat” sort kell kitisztítani abból.
A lemez ezek után sem enged elborult világából, az egyetlen fellélegzést a David Bowie Crystal Japan című dala által inspirált A Warm Place hozza meg, ami egyben az album egyetlen instrumentális tétele. A megnyugvást sejtető dallamok azonban csak még mélyebbre zuhanást hoznak a folytatásban: az Ereaser és a Reptile során megjelenő öngyűlölet végül egy elképzelt fejbelövéses öngyilkosságba hajlik a címadó dalban, ami akár tökéletes befejezése is lehetne ennek a sötét történetnek, de Reznor még ezt is tudja fokozni érzelmileg: a záró Hurt mind zeneileg, mind szövegileg a Nine Inch Nails életmű legérzékenyebb darabja, a lemez egyértelműen legfájdalmasabb és legmélyebb pontja.
Az természetesen csak a sors furcsa fintora, hogy a lemezmegjelenés után egy hónappal megtalálták Kurt Cobain szétlőtt fejű holttestét, aki hasonló önpusztításon ment keresztül az 1991-es Nevermind sikere után. Reznor a fejlövés helyett inkább a lassú öngyilkosságnak is nevezhető tudatos önpusztítást választotta: turnéra indult a lemezzel (Self Destruct Tour, tényleg komolyan gondolta) és valóban elindult lefelé azon a spirálon, amit bemutatott a lemezen. A közel két évig tartó koncertsorozatra összeállt zenekar fellépéseit az eleinte a Reznor által támogatott Marilyn Manson nyitotta, de a turné későbbi szakaszában a NIN is előzenekari pozícióba került, amikor Reznor legnagyobb bálványa, David Bowie Outside turnéjához csatlakozott zenésztársaival. Az agresszív koncertsorozat folyamán több száz szintetizátor, gitár és egyéb hangszer vált a dühös frontember áldozatává, aki saját és társai testi épségét sem kímélve pusztított el mindent, ami a színpadon az útjába került.
A NIN ÉS DEPRESSZIÓS KORTÁRSAI (SMASHING, HOLE, PEARL JAM) A KILENCVENES ÉVEKBEN.
A turné minden kétséget kizáróan legemlékezetesebb előadása az 1994-es Woodstock Fesztiválon esett meg, amikor a hatalmas hőség ellen a NIN-zenészek tetőtől talpig sárba fürödve álltak színpadra több millió amerikai televíziónéző és egy elképesztően hatalmas fesztiválközönség előtt. Az elhíresült felvétel jól szimbolizálta mind a lemezt, mind Reznor akkori mentális állapotát: a totális káoszba és pusztításba fulladt performansz bármennyire is botrányos volt, mégis meghozta azt a sikert a főhősnek, amiről talán nem is álmodott korábban, sőt, az ezen a koncerten elhangzó Happiness In Slavery című dal előadásáért megkapta második Grammy-díját is a NIN.
Mindezek mellett időt szakított a Született Gyilkosok című Oliver Stone-film zenei anyagának összeállítására is, de tanítványa, Marilyn Manson karrierjét is ápolta: előbb leszerződtette őket saját, Nothing névre keresztelt kiadójához, majd producere is volt debütáló lemezüknek, közös történetük és munkájuk pedig még éveken át tartott. Az albumhoz Further Down the Spiral címen jelent meg egy remixlemez 1995-ben, amelyen Rick Rubin, a Coil, a NIN-stáb és Aphex Twin is készített újraértelmezéseket. A Self Destruct turnét megörökítő dupla VHS 1997 novemberében jelent Closure címmel, elég alapos betekintést enged a színfalak mögé és segít elképzelni, hogy milyen lehetett akkoriban egy Nine Inch Nails-koncert. A digitálisan feljavított és extrákkal kiegészített dupla DVD 2004 őszére volt beígérve, de jogi akadályok miatt végül nem jelent meg, viszont 2006 karácsonyán Reznor feltöltötte azt The Pirate Bay csatornájára, ahonnan azóta is letölthető.
NIN-KONCERTBESZÁMOLÓNK TAVALYRÓL, HA MÁR A BUDAPESTI KONCERT IDÉN ELMARAD.
A The Downward Spiral 10. évfordulója alkalmából újra megjelent a lemez, ám ezúttal nem a hagyományos CD, kazetta vagy vinyl formátumokon, hanem SACD-n (Super Audio CD) 5.1-es térhangzással remaszterelt formában, valamint DualDisc-en, ami szintén tartalmazza mind a sztereó remasztert, mind a surround változatot. Az erre az évfordulóra létrehozott weboldal még mindig elérhető a http://tds.nin.com/ címen.
NIN diszkográfia a The Downwards Spiral korszakból:
1994. február – March Of The Pigs (kislemez): 7”, 9”, CD, MC
1994. március – The Downward Spiral: 2x12”, CD, MC
1994. május – Closer To God (kislemez): 12”, CD, MC
1995. június – Further Down The Spiral (remixlemez): CD
1997. november – Closure (turnédokumentáció és videoklipek gyűjteménye): 2xVHS
2004. november – The Downward Spiral Deluxe Edition (remaszterizált újrakiadás): SACD+CD, DualDisc
Reszegi László
fotók: Joseph F. Cultice
a March Of The Pigs klipje:
a Closer videója:
a teljes 1994-es Woodstock fellépés:
Hurt, élő felvétel 1995-ből:
Wish, élő felvétel 1995-ből:
Ereaser, élő felvétel 1995-ből:
a tervezett Closure dupla DVD 2004-es trailere:
és a teljes lemez:
