Elkészült Lykke Li új lemeze, itt van az első dal, videóval

2014.03.06. 09:30, subrecorder

lykke-li-karge.jpg

Május 5-én jelenik meg  Lykke Li régóta várt harmadik albuma, amely a tűzkeresztségben az I Never Learn címet kapta. A svéd énekesnő megosztotta az első dalt a lemezről (Love Me Like I'm Not Made Of Stone), melyhez kísérteties videó is készült.

Nem mondhatjuk, hogy Lykke Li unatkozott volna legutóbbi lemezének 2011-es megjelenése óta. Néhány svéd zenésszel együtt lemezkiadót indított, szerepelt egy Fleetwood Mac feldolgozáslemezen és énekelt David Lynch filmrendező tavaly megjelent albumán is. Nemsokára megjelenik az a svéd thriller is, amelyben is kapott egy fontos szerepet (a film címe: Tommy), és mindezek mellett még úgy tűnik a saját projektjére is jutott ideje, ugyanis bejelentette: nemsokára megjelenik lemeztrilógiájának befejező része. A 2008-as Youth Novels és a 2011-es Wounded Rhymes albumokat követő I Never Learnről most itt van az első dal, a Love Me Like I'm Not Made Of Stone.

A TOMMY CÍMŰ SVÉD KRIMIRŐL ITT ÍRTUNK BŐVEBBEN.

Az énekesnő egy interjúban elmondta, hogy egy nagyon nehéz időszak alatt írta meg a legtöbb dalt, egy komoly szakítás után, így egy szomorú, melankolikus anyagra számíthatunk. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ezekkel a dalokkal véglegesen megtalálta a saját hangját, már nem is mint popénekesként, sokkal inkább énekes-dalszerzőként tekint magára, és azt szeretné elérni, hogy a hallgatói is így érezzenek. 

A Love Me Like I'm Not Made Of Stone videójában végig csak az énekesnő arcát láthatjuk, amely olyan személyességet teremt, hogy szinte már kellemetlennek érezzük a művésznő érzelmeibe való ilyen mély szintű bebocsátást. A klipet az a Tarik Saleh rendezte, aki a Tommy-t is. Íme:


az I Never Learn lemez trailere:

Címkék: lykke li
https://recorder.blog.hu/2014/03/06/keszul_lykke_li_uj_lemeze_itt_van_az_elso_dal_videoval
Elkészült Lykke Li új lemeze, itt van az első dal, videóval
süti beállítások módosítása