Neneh Cherry és Robyn együtt jönnek elő a sötétből

2014.02.11. 11:06, Frontrecorder

nenenrobyn.jpg

Több mint tizenhét év után, február 23-án jelenik meg Neneh Cherry új, negyedik szólóalbuma Blank Project címmel. A lemeznek Four Tet volt a producere, és szerepel rajta egy közös szám egy másik nagyszerű svéd énekesnővel, Robynnal - az Out Of The Black itt meghallgatható.

Neneh Cherry 1996 utáni első önálló nagylemezéről itt megírtunk mindent lényegeset, az énekesnő a Robynnal való együttműködésről a Pitchforknak elmondta, hogy 15-16 éves kora ismeri őt, az útjaik rendszeresen keresztezték egymást, és úgy másfél éve vetődött fel, hogy most már tényleg csinálniuk kellene valamit közösen. Amikor Cherry az új lemezen dolgozott, az egyik dallal elakadt, mire Four Tet felvetette, hogy talán meg kellene próbálni bevonni Robynt - így történt, ez lett a melankolikus Out Of The Black. Cherry elárulta azt is, hogy nagyon közel érzi magához Robynt (aki 15 évvel fiatalabb nála), szinte mintha a családja lenne, és reméli, még fognak együtt dolgozni a jövőben. Ezt mi is reméljük! 

Az albumról korábban közzétett Everything:

Ez pedig az album címadó száma, a Blank Project élő, akusztikus verzióban:

Címkék: robyn neneh cherry
https://recorder.blog.hu/2014/02/11/neneh_cherry_es_robyn_egyutt_jonnek_elo_a_sotetbol
Neneh Cherry és Robyn együtt jönnek elő a sötétből

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr395809015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása