Dalpremier! Subscribe: Gazing

2014.02.06. 10:00, Frontrecorder

CsongorBalint.jpg

Három év után, március 3-án jelentkezik új albummal a Subscribe zenekar. A This Moment Will Soon Be Gone című negyedik lemezük beharangozó dala a Gazing, amely itt hallható először.

subscribe_tmw_borito.jpgA Bookmarks album megjelenése óta eltelt időben folyamatosan koncertező Subscribe tavaly írta meg az új lemez dalait, melyeket aztán a SuperSize stúdióban rögzítettek. "Zeneileg a korábbinál egységesebb, komplexebb, változatosabb az új anyag. Erősek a verzék és nagyon jól sikerültek a vokálok, énektechnikában pedig új dolgokat vetettem be, amelyek eddig nem voltak rám jellemzőek. Akár azt is mondhatnám, hogy mesélős, dallamos musicalhangulata van az új lemeznek, de nem kell félni, nem váltunk stílust. A This Moment Will Soon Be Gone dalszövegeinek egy részét a személyes életem, egy szerelem és egy szakítás története ihlette. Ezek elég komor, sötét számok lettek, de van azért vidám szöveg is például arról a boldogságról, amit a gitárosunk, Tomi újdonsült apukaként él át" - összegzi az anyagot Csongor Bálint, a Subscribe frontembere. Az itt bemutatásra kerülő Gazing című dalt pedig így kommentálja az énekes: "Az új lemez több dala érint társadalmi jellegű témákat, köztük a Gazing. Ez a szám az internetes közösségek, a durva videók és a virtuális világ okozta elidegenedés jelenségére reagál."

A This Moment Will Soon Be Gone március 3-ai megjelenése után a Subscribe tavaszi turnéra indul, amelynek első állomása március 7-én lesz Debrecenben. A következő hetekben Miskolc, Győr, Veszprém, Szeged, Szolnok, Pécs és Dunaújváros klubjaiban lépnek fel. A budapesti lemezbemutató koncert április 11-én lesz az A38 állóhajón.

A Gazing című új Subscribe-dal premierje pedig itt és most:

https://recorder.blog.hu/2014/02/06/dalpremier_subscribe_gazing
Dalpremier! Subscribe: Gazing

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1005801181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.