jonhopkinsnvc.jpg

A klasszikus zenei képzettségű zenész-producer, Jon Hopkins ugyan több mint tíz éve jelentet meg lemezeket, dolgozott Brian Enóval és a Coldplay-jel, írt filmzenéket, de igazán széles körben a tavaly megjelent, a kortárs klasszikus zenét dallamos technóval és IDM-mel ötvöző Immunity című albumával lett ismert. A lemez turnéján hozzánk is eljutott, január 31-én a Corvintetőn emelte el a földtől a zenéjétől teljesen átszellemülő partizókat. A fellépésén eksztatikus állapotba kerülő Hopkins néhány órával korábban még visszafogott, halk szavú üzemmódban nyilatkozott nekünk. 

jonhopkinsimmunity.jpg- Itt nálunk is egy partihelyen lépsz fel, és bár a legutóbbi albumodra mondhatjuk, hogy technós, a zenéd mégsem kifejezetten partizene. Mennyire inspirált téged az Immunity megírásakor az elektronikus tánczene?

- Amikor zenét írok, elszeparálódok minden külső intellektuális hatástól, hogy csak arra koncentráljak, ami a fejemben van. Már az Insides (Hopkins áttörést hozó 2009-es albuma – a szerk.) is tele volt kemény elektronikus ritmusokkal, onnantól kezdek el táncosabb rendezvényekre hívni, és talán ezeknek a hatása tudat alatt belém ivódott. Nagyon bejött bizonyos dj-k szettjeinek hipnotikussága, hogy úgy elkap, hogy teljesen el tudod veszíteni magad a zenében, és arra gondoltam, hogy ezt a hatást én is beleépíthetném a saját zenémbe. Tulajdonképpen ez volt az Immunity kiindulópontja.

- Az Immunity-t jelölték Mercury-díjra, mit jelentett ez neked?

- Azt, hogy megérte a kilenc hónapos munka. (nevet) Amikor zeneírási fázisban vagyok, szigorú napi beosztást próbálok tartani, reggel 10-11-től este 6-7-ig munka a stúdióban, azután viszont hazamegyek, kikapcsolok. A fejem annyira zsibong a zenétől, hogy ha kötetlenül dolgoznék, képtelen lennék aludni.

AZ IMMUNITY NÁLUNK IS ELÖL SZEREPEL 2013 LEGJOBB ALBUMAINAK LISTÁJÁN.

- Hogyan írsz zenét?

- Ez számonként változik. Hogy az új lemezről mondjak három példát: a Form By Firelightnál az orgonahang volt meg először és az akkordmenet, ami köré a számot építettem, az Open Eye Signalt egy Korg MS-20-asból előcsalt dallamból írtam, az Abandon Window zongorán született.

- Mi inspirál zeneírásra, mi hozza ki belőled a hangokat?

- Alapvetően ösztönből zenélek. Azt hiszem, a zenélési képesség velem születtem. A szüleim azt mesélték, hogy amikor kétéves voltam, már kis dallamokat komponáltam a játék xilofonon, és ha sírtam, anyukám mindig Beethovent tett be, az volt az egyetlen, amitől megnyugodtam. Négyévesen már zongoráztam, azt is magamtól tanultam meg, szóval bennem volt, sokáig zongoristának is készültem (12 és 17 éves kora között a londoni Royal College Of Music-ba járt – a szerk.). Mndig is zenész akartam lenni, nem igazán merült fel más opció, semmi más nem érintett meg és foglalkoztatott annyira, mint a zene. Ez a mai napig igaz. És hát nem is értek semmi máshoz. (nevet)

- Gyerekkorodban otthon a klasszikus zene mellett mi szólt még?

- Apukám leginkább régi pop- és rockzenét hallgatott, Neil Youngot, Beatlest, ABBA-t, Beach Boys-t, ilyesmiket. A dalok nem fogtam meg, de csodáltam ezeknek a zenéknek a megszólalását. Az én első kedvenceim a szintipop zenék voltak, a Depeche Mode, a Pet Shop Boys.

- Tánczenét is hallgattál?

- Igen. Kamaszkoromban, bírtam az acid house-t, meg a korai jungle-t. Partikra és rave-ekre akkor még nem járhattam, aztán mikorra elég idős lettem, hogy mehessek, már lejöttem a tánczenéről, és inkább az ambient zene érdekelt, például a Recycle Or Die (a kilencvenes évek derekán működő német kiadó – a szerk.) kiadó dolgai.

- Ha azt mondom, az első két lemezed, az Opalescent és a Contact Note pasztorális downtempo, rábólintasz?

- Hmmm. Az én fejemben az első album inkább szelíd posztrock. 19 évesen, ’99-ben írtam (végül 2001-ben jelent meg -  a szerk.), azután, hogy a zenekarozásnak vége lett, és nem találtam a helyem. Elkezdtem session zenészként dolgozni, de utáltam, tudtam, hogy nem ezt akarom csinálni, így az első lemezt egyfajta menekülésből írtam, magamnak. Olyan volt, mint az első szex, nem tudtam, pontosan mit és hogyan kéne csinálni, csak csináltam. A második album hangzása is puha, lágyan sikló dallamokra épül, de szerintem túl visszafogott és tartózkodó lett, nem is hallotta senki. (nevet)

- Te mint ember is visszafogott vagy? Ahogy most beszélgetünk, annak tűnsz.

- Pedig nem jellemző. (nevet) Mint mindenkinek, nekem is több hangulatom van, a fellépéseim alatt például kifejezetten elengedem magam. Az tény, hogy a zenémmel szeretem befelé fordítani a hallgatót, belső utazásra vinni.

HOPKINS LEGUTÓBBI KLIPJE VISSZAFOGOTTAN VÉRES ÉS EROTIKUS, NO MEG TALÁNYOS.

- MI a legfontosabb, amit Brian Enótól tanultál?

- Az, hogy egy csomó dolgot nem kell annyira komolyan venni. Az ő hozzáállása a zenekészítéshez elég laza, nem hisz a sok pepecselésben, azt mondja, ha húsz perc után ráunsz egy ötletre, csinálj valami mást. Ez inspiráló, mert könnyű beleveszni a részletekbe, akár hetekig is babrálni néhány hangon, és persze én is pont ezt csinálom, viszont amikor nekifogok, akkor először csak hagyom, hogy jöjjenek szabadon az ötletek, hadd sziporkázzanak, és gyorsan rögzítek mindent. Ez Eno hatása.

- Eno révén közreműködtél a Coldplay 2008-ben megjelent Viva La Vida Or Death And All His Friends albumának több számában. Ebből a tapasztalatból mit profitáltál?

- Magabiztosságot adott, megerősítést, hogy a saját dolgaimmal foglalkozzam. Azt gondoltam, ha ha ezt meg tudom csinálni, akkor bármit, ha ilyen zenészeknek bejön, amit csinálok, akkor az mégiscsak jó. Növelte az ambíciómat.

- Ki a legkedvencebb zenészed?

- Mindent összevetve azt hiszem, Brian Eno, az ambient lemezeit a mai napig hallgatom. De szeretem a Sigur Rós-t, a Talk Talkot, a Seefeelt, John Martynt, olyan zenéket, amik az érzelmekre hatnak, amiknek - hú, nem tudom máshogy mondani - lelke van.

- Sok zenét hallgatsz?  

- Magamtól nem igazán. Ha valami szembejön velem, amit a barátaim vagy más zenészek mutatnak, azt meghallgatom, de például nem járok lemezboltba vagy ilyesmi. 

- Az Immunity kiugró sikere után érzel nyomást, hogy a következő lemezzel fenntartsd a népszerűséget, amit elértél?

- Belülről mindig is megvolt bennem a nyomás, művészileg, hogy minden albummal előrelépjek, ha nem változna a zeném, nem lenne értelme csinálni. A karrieremnek viszont a korábbi albumaim nem igazán adtak lökést, és elég nehéz volt igazolni a magam számára, hogy olyasmivel töltöttem az időmet, amire aztán senki nem volt kíváncsi. Az Immunity az első albumom, ami olyan hatást ért el, amit szerettem volna. Most vevők az emberek a zenémre, akarnak belőle még, ami erős motiváció arra, hogy a lehető leggyorsabban csináljak egy új lemezt – ez a terv.

nyitókép: NVC / Selected Sounds

https://recorder.blog.hu/2014/02/05/_osztonbol_zenelek_jon_hopkins-interju
"Ösztönből zenélek" - Jon Hopkins-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr235799845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása