Erősödik a lemezfelhozatal: Maximo Park, Actress, ceo az albumhallgatóban

2014.01.28. 13:30, rerecorder

2013MaximoParkPR251113_1.jpg

Azt így, január utolsó napjaiban kijelenthetjük, hogy évek óta nem volt ennyire gyenge évkezdet albumfronton, mint 2014-ben. De hagyjuk is magunk mögött a hónapot, az eheti albumhallgatóban egy kivétellel - ami viszont január egyik kiemelt kiadványa - már az első februári hét előzetesen meghallgatható lemezei szerepelnek és a legtöbb igen jó is: Maximo Park, CEO, Marissa Nadler, valamint egy sor kevéssé ismert, de annál jobb előadó: Robert Ellis, Gina Chavez.

actress_1.jpgKezdjük az ezen a héten már megjelent, de meghallgatásra csak a hétvégén felkínált Actress-albummal. Darren Cunningham többször hangoztatta, hogy könnyen lehet, a Ghettoville lesz Actress projektjével az utolsó lemez. A már 2012 óta tervezett album a debütálás - a 2008-as Hazyville - testvérlemezeként készült, a közben kijött albumokkal (Splazsh - 2010, R.I.P. - 2012) vált a producer a modern elektronikus zene egyik legnagyobb alakjává. Utolsó Actress-album vagy sem, a Ghettoville, itt csekkolható.

A Maximo Park új lemeze február 3-án jelenik meg, és már jól előre a zenekar hangzásának felfrissítését ígérték vele a tagok. Nos, a Too Much Information valóban üdítőbb az előző, bár pozitív tulajdonságokkal is rendelkező, de mégiscsak bátortalan The National Health-tel szemben. Az eredetileg egy kísérletezőbb EP-re szánt felvételek annyira fellelkesítették Paul Smith-éket, hogy nagylemezzé dagasztották az anyagot és a változatosság, a szintikkel, tánczenés elemekkel való játék valóban végig jellemzi a lemezt, amelyet alább lehet a számokra kattintva végighallgatni.

KÖZBEN PEDIG ITT LEHET OLVASNI MAXIMO PARK-INTERJÚNKAT, AMELYET PONIKLO IMRE, AMBER SMITH- ÉS POSTER BOY-FRONTEMBER KÉSZÍTETT.


ceo.jpgA CEO ugyebár a megfejthetetlen svéd Eric Berglund, azaz az egykori The Tough Alliance egyik fele, a Sincerly Yours nevű kiváló göteborgi kiadó feje (ceo, ugye) és egy ideje már a szólóprojektet vezető CEO maga. A White Magic című debütálás 2010-ben jelent meg, alig négy évet kellett várni a folytatásra, de kit érdekel, a Wonderland az első perctől lenyűgöző album, nemcsak 2014 első igazán kiváló anyaga, de borítékolhatjuk, hogy még a nyáron is nagyon sokat fogjuk hallgatni. Itt jövő heti megjelenéséig lehet.

Marissa Nadler a freakfolknak csúfolt 2000-es évek eleji folkvirágzás idején tűnt fel, zenéjében dreampopos, ambientes, gothic folkos elemek is bőven akadnak, most megjelenő July című (a nyolcszámos, EP-nek nevezett 2012-es The Sistert nem számítva) hatodik nagylemeze is pontosan ezen jelzőkkel írható le. Nyugodt, kissé melankolikus, a címével ellentétben talán inkább megjelenésekor, télen működő, erős lemez egy kiegyensúlyozottan jó életműben. Az NPR-on hallgatható.

Ha valaki nem bírja ki cukor nélkül, annak a Starbucks szórványos évente összeállít egy Valentin napi feldolgozáslemezt, szerelem, szeretet tematikában. Az idei Sweetheart 2014-en Jim James My Morning Jacket-frontember Bob Marleyt, Beck John Lennont, Sharon Jones Stevie Wondert, Ben Harper Mazzy Start (!) énekel, de a legsúlyosabb a Vampire Weekend, amely egy Andrea Bocelli által népszerűvé tett olasz slágert ad elő. Az NPR-on hallgatható végig a lemez.

gina.jpgHa valaki mexikói, afro-latin dallamokkal és hangszereléssel teli, vidám zenére vágyik, annak Gina Chavez az embere, az Up.Rooted című lemez egy akusztikus EP után teljesen kibomlott verzióban mutatja a dalszerző-énekesnőt, szép és élvezetes album.

Ha valaki perfekt kortárs folklemezre vágyik, annak Robert Ellis harmadik albuma a kötelező megálló, a The Lights From The Chemical Plant, mese nincs műfaja instant klasszikusa. Nashville, americana, country legjobb hagyományainak folytatása. Itt szól.

És ha valaki hangulatos, főcsapástól nem nagyon elrugaszkodó, de ettől még eléggé szerethető, gitárpopos, vonósokkal is színesített dalokra vágyik, annak Jeremy Messersmith Heart Murmurs című albuma ajánlott, az NPR-on hallgatható.


összeállította: Dömötör Endre


az euforikus Whorehouse klipje a CEO-tól:


Robert Ellis az Only Lies-t adja elő új albumáról:


és Gina Chavez élőben: 

https://recorder.blog.hu/2014/01/28/erosodik_a_lemezfelhozatal_maximo_park_actress_ceo_az_albumhallgatoban
Erősödik a lemezfelhozatal: Maximo Park, Actress, ceo az albumhallgatóban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr575786227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.