A ’77-es függetlenségi nyilatkozat – A Buzzcocks debütáló Spiral Scratch EP-je és utóhatásai

A hetvenes évek vége felé egy olyan hanghordozó gördült le a lemezgyár futószalagjáról, ami kinézetével és címével ellentétben jóval több volt egy vinylbe vésett, dekódolható barázdánál. A Buzzcocks Spiral Scratch című rövid kiadványa ugyanis maga volt a brit indierock genézise, egy olyan korszakos fontosságú mű, amelynek hatása évtizedek múltán is kitapintható a könnyűzene felületén, és aminek történetét és következményeit nem csupán azért érdemes (és illő) ismerni, mert nélküle nem (vagy legalábbis nem így) élvezhettük volna a Young Marble Giants, a Scritti Politti vagy a Strokes anyagait.

A Sex Pistols, a Clash és a Damned mellé csak nehézkesen lehetne negyedikként besorolni a Manchester körül ólálkodó Buzzcocks-t a klasszikus brit punk kőkemény első vonalába, és mi tagadás, egy kicsit hálátlan szerep jutott a Pete Shelley-Howard Devoto páros kapcsolatán alapuló együttesnek: hiszen amíg a forrongó Egyesült Királyság udvari bolondjaként mindenki jóízűeket szórakozott rajta, az idő nagy részében sajnos komolyan nagyon nem vette senki. Igaz, mindennek megvoltak az okai. A produkció ugyanis leginkább csak a kislemezeivel aratott, rendes stúdióalbumon nem teljesedhetett ki soha, és általánosságban véve pontosan olyan benyomást keltett, mint néhány dilis tinédzser, akik felelősségteljes gondolkodás helyett a szörpszerűen ragadós pop-punkra esküsznek. Persze nem volt ezzel semmi gond, hiszen a zenekar máig talán legtöbbre méltatott anyaga, az 1979-es Singles Going Steady egy tényleg kikezdhetetlen; dicséretes szerzői erényekről és eszeveszett, infantilis lendületről árulkodó válogatás a korai kislemezekből; de amellett sem mehetünk el, hogy a formáció két ötletgazdája volt az, aki leszervezte a Pistols, a világörökség részének tekinthető, első manchesteri koncertjét a Lesser Free Trade Hallba. Azt pedig végképp nem szabad elfelejteni, amit a zenekar legkorábbi kiadványa okozott a nemzet, a kontinens és a földgolyó általános könnyűzenéjére nézve.

NA MELYIK MAGYAR ZENEKAR LÁTTA A SEX PISTOLS-T FÉNYKORÁBAN ÉS TÁVOZOTT A KONCERTRŐL FANYALOGVA?


Az 1977-es Spiral Scratch című debütáló EP kicsit furcsa aromával bírhat a Shelley énekéhez szokott Buzzcocks-tanoncoknak, a vokalista pozíció az együttes legkorábbi inkarnációjában ugyanis Howard Devotóé volt, aki, bár a kislemez után le is lépett (hogy megalapítsa a szintén hiperszuper Magazine-t), készítése során azonban még mutatott annyi elkötelezettséget, hogy mindenét beleadja a rajta szereplő néhány dalba – hangjának neurotikus idegessége pedig csak tovább feszíti az összkép egyébként sem laza, drótszerű szerkezetét, ami ráadásul szívmelengető módon előrevetítette mindazt, ami miatt Dan Treacy-t (a Television Personalities egyetlen állandó tagját) ma a 80-as évek egyik legnemesebb, földbe tiport brit dalszerzőjeként tartják számon. A kurtasága ellenére is energikus kiadvány tehát korántsem hitvány munka, hanem egy gépszíj rángatta zenekar friss és buzgó dokumentuma lett. Lendületével és amatőr profizmusával is kitűnő táptalajt biztosított az általa növekedésnek indult brit indierock számára, aminek egyben a Buzzcocks volt az első gyermeke is: a kislemez ugyanis a szigetországi pop legkorábbi olyan produktuma lett, ami nagykiadóktól és nagy pénzektől függetlenül született meg, és amit egyedül a lelkesedés, az ambíció és a kreativitás hívott életre.

Ha azt mondjuk, hogy az EP megjelenése okozott egy kisebb felhajtást, még igen mérsékelten fogalmazunk. A Spiral Scratch ugyanis hatalmas lavinát indított el, százaknak és ezreknek nyilvánvalóvá téve, hogy a könnyűzene nem csupán a tőkeorientált szórakoztatóipar; a dúsgazdag rockmogulok és a falánk vállalatok monopóliuma, hanem a kisvárosok, háztartások fiataljainak kifejezőeszköze is lehet. Így a laikusok, akik eddig vakok voltak, most már láttak: miután a fiatal zenészek felismerték, hogy kis pénzből, ám nagy önerővel kikerülhető a menedzserek, szerződések és marketingprocedúrák labirintusa, a D.I.Y. jegyében saját maguk béreltek stúdiót, fizették a felvételi költségeket, terveztek borítót és léptek kapcsolatba a bakelitnyomó üzemmel, hogy aztán önnön ízlésük és belátásuk szerint elkészített munkáik ugyanúgy eljussanak a boltok polcaira, mint a Bee Gees, a Fleetwood Mac vagy az Eagles kiadványai. Temérdek zenekar és rajongó térült meg ebben a periódusban; a korszak egyszerűen tobzódott a progresszivitásban, és ekkoriban rakták le az olyan indie-kiadók alapköveit, mint a Depeche Mode, a Yazoo segítségével döbbenetes eladásokat produkáló Mute; a Joy Division-utód New Orderrel világsikerre jutó Factory vagy a britek kultúrán és emberi értelmen felül álló entitását, a manchesteri The Smiths-t felfuttató Rough Trade.

Mindezt pedig egyetlen kislemeznek köszönhetjük. A Spiral Scratch megjelenése után a kreatív indíttatású fiatalok előtt már ott volt a recept szellemi termékeik megvalósítására; a cégóriások és a mainstream képviselői között szlalomozva pedig egy stabil és működőképes hálózat jöhetett létre, aminek megszületése egybeesett a globális könnyűzene kivirágzásával is. A kísérletező posztpunk, a csírázó elektronika vagy a lendületes new wave ugyanis kötöttségek nélkül terjedhetett a földalatti rendszerben; és mivel Nagy-Britannia mellett többé-kevésbé hasonló időben és indokokkal ugyanezek a folyamatok az USA-ban is lejátszódtak, az 1970-es évek végét befonó és azt követő néhány esztendő párját ritkítóan gazdag korszak volt, olyan izzóan tehetséges együttesekkel, mint a Stiff Little Fingers, a Durutti Column vagy a Fall – akik önálló, csináld-magad szellemisége az egész 80-as éveken végigvonult, hogy aztán vonatként rohanjon a nagyközönség arcába a ’91-’92 környékén. Vagyis akkor, amikor a Nirvana elérte, hogy az addigi underground zene ne legyen underground többé.

EGY MÁSIK EMLÍTETT MANCHESTERI ZENEKARRÓL, A FALLRÓL IS VAN EGY TÖRTÉNETÜNK.



És bár azt nem tagadhatjuk, hogy ez a termékeny és történelmi folyamat a Buzzcocks EP-je nélkül nem zajlott volna le (Amerikában ettől függetlenül történt meg az indie-bumm), mégiscsak ez volt az, ami a brit oldalról elindította az dominófüzért. A korong hatása pedig rettentő messzire ért el, és a soron következő időszak direkt utóhatásai mellett egészen a mai napig követhetőek az impulzusai: nélküle a Strokes talán nem találhatott volna támogató kezekre a Rough Trade kiadónál; a Queen is Dead nem osztozhatna az NME világ legjobb albuma titulusán a Stone Roses, a Pet Sounds vagy a What’s Going On társaságában; és lehet, hogy Steve Beckett és Rob Mitchell sem alapították volna meg azt a kiadót, ami a későbbiekben Warp néven híresült el. Ám a fölött sem hunyhatunk szemet, hogy zeneileg mit nyújt a korong – az ezt követő ihletáradat kompromisszummentessége, bámulatos energiája és szilárd talpraesettsége ugyanis már a Spiral Scratch fekete acetátgödreiben is ott sistergett; a maga tíz percével óriási mérföldkőként jelezve egy valódi forradalom kezdetét, ami a Cocteau Twins, a Happy Mondays, a Jesus & Mary Chain mellett még több száz elsőrangú zenekar számára nyújtott életteret, létjogosultságot és egy belépőt az örökkévalóságba.

Judák Bence

a tízperces Spiral Scratch EP:

ez pedig a klasszikus Singles Going Steady kislemezválogatás:

élőben a Buzzcocks, 1977-ből, de már Devoto kiválása után - What Do I Get: