Megvenné a Deezert a Samsung?

2014.01.24. 12:00, BizRecorder

samsung-deezer.jpg

A zenepiacon sikertelenül szereplő márkák nem hivatalos versenyét minden valószínűség szerint a Samsung nyerné. Az okostelefon piacon az Apple legfontosabb kihívója ugyanolyan tartalom-ökoszisztémát szeretne felállítani, mint amerikai versenytársa, a Samsung Music Hub ugyanakkor messze nem ért el akkora sikereket, mint az iTunes, így sok szempontból érthető, hogy a koreai cég akvizíciós célpontot keres. Ami a Reuters híre alapján nem más, mint a Deezer.

A 2014-ről szóló előrejelzések legtöbbször arról szóltak, hogy ez az év jó eséllyel sok minden eldönt majd az egyre túltelítettebb streamingpiacon. Ilyen drámai kezdésre azonban mi sem számítottunk: úgy tűnik, a Beats Music indulása olyan mértékben kavarta fel a tengerentúli piacot, hogy az addig sem nyugodt szereplők mindent vagy semmi alapon kezdtek el taktikázni és harcolni az ügyfelekért.

TUDJ MEG MINDENT A BEATS MUSIC INDULÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEIRŐL, ITT.

Az amerikai piacon folyó öldöklő küzdelem (egyelőre) nem érinti igazán a legtöbbek által a streamingpiac második legfontosabb szereplőjeként számon tartott francia Deezert. Ennek ellenére, mivel minden fontosabb szórakoztatóipari márka saját zenei szolgáltatást szeretne, a Deezerhez vagy Spotify-hoz hasonló, relatíve kicsi, de jól működő zenei szolgáltatások a nagy halak - Microsoft, Google, Apple - célpontjai, akár beismerik ezt, akár nem. És lám, a most kiszivárgott hírek szerint a francia szolgáltató és a Samsung stratégiai együttműködésről tárgyal, melynek értelmében a Deezert előre telepítenék bizonyos Samsung-telefonokra, a koreai cég pedig ezen felül kisebbségi részesedést vásárolna a cégben. Az esetleges tulajdonszerzést az teheti pikánssá, hogy a Deezer egyik legjelentősebb, ismert befektetője a Warner Music-ot is tulajdonló orosz milliárdos Lev Blavatnyik, aki mellesleg a Beats Music-ban is tulajdonos.

Amennyiben a Samsung valóban komolyabb szerepet kíván vállalni a francia cég életében, az elindíthatja azt az akvizíciós sorozatot, melynek végén a nagy médiacégek szép sorban felvásárolják a független streamingpiaci szereplőket. Ha ez megtörténik, 2014  tényleg döntő év lesz.

Pléh Dániel

Címkék: samsung deezer
https://recorder.blog.hu/2014/01/24/megvenne_a_deezert_a_samsung
Megvenné a Deezert a Samsung?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr715778469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása