Klippremier! Nemjuci: Idiot Love Song

2014.01.15. 14:06, Frontrecorder

nemjuci.jpg

A Németh Juci vezette Nemjuci tavaly decemberben a Facebookján jelentette be, hogy "januártól felfüggeszti aktív működését". Búcsúajándékként a 2012-es második albumuk Idiot Love Song című dalához készítettek egy klipet, amely itt nálunk látható először.

A lazán bohóckodós fekete-fehér klipet a Nemjuci házi látványfelelősének számító (a zenekar legtöbb sajtófotóját és a lemezborítóit is jegyző) Szabó Áron forgatta még tavaly ősszel, de a végleges formáját csak mostanra nyerte el, így lett belőle a Nemjuci utolsó videója. "A második lemezen van pár olyan dal, ami nem kapott elég hangsúlyt, mint például a Blind Man vagy az Idiot Love Song, és ezek közül egyhez mindenképpen szerettünk volna még klipet. Végül az Idiot Love Song-hoz lett, és most lett kész. Úgy gondoltuk, jó, hogy még van tőlünk valami, amivel egy pá-pát intünk a közönségünknek" - monda el nekünk a videóról Németh Juci. A forgatásról pedig ezt mesélte: "A felvételeket felezett sebességgel rögzítette Szabó Áron. A lassított tempó okozta hangtorzulás a hangomból rettenetes férfihangot csinált, amire az irtó lassú mozgás mellett még tátogni is kellett. Hideg volt a mezőn, az erdőben, amikor forgattunk, csipkebogyót és kökényt ettünk a bokrokról, feküdtünk a nyirkos, pókos avarban, közel kerültünk a természethez. A Vasaló (a dobos beceneve - a szerk.) körüli kalászokat fél óráig arattuk az erdő szélén, és mindegyikünk kapott egy szép glóriát a feje fölé a környezetből. Egy kommunikációs baki miatt pedig a banda férfitagjai mind a dobosunk ruháit viselik a klipben, így ő kénytelen volt alsónadrágban dobolni."

A 2008-ban alakult Nemjuci azért állt le, hogy a tagok idén saját projektjeiken dolgozzanak, "elképzelésekben tisztuljunk, töltődjünk" - ahogy a névadó frontember fogalmaz. Németh Juci hamarosan bővebben is megosztja a terveit a Recorder olvasóival, de most lássuk a búcsúzó Nemjuci-klipet! Ahogyan a zenekar üzeni a Facebookán:
"Eme táncolható, vidám dalunkkal búcsúzunk tőletek egy időre, hallgassatok sok Nemjucit, tájékozódjatok a zenekar tagjainak egyéni projektjeiről, és nem utolsósorban élvezzétek az életet!"

https://recorder.blog.hu/2014/01/15/klippremier_nemjuci_idiot_love_song
Klippremier! Nemjuci: Idiot Love Song

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr805759556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása