Transznemű levertség blues és mogwai-i révtépek az albumhallgatóban

2014.01.14. 18:29, rerecorder

againstme_wide-6ff128a4bfaa9df2d6bd9814114b2285641d03f1-s40-c85.jpg

A hét legfontosabb, megjelenés előtt meghallgatható albumát már bemutattuk (Warpaint: Warpaint), most jöjjön a többi lemez, amelyek egyáltalán nem a maradék kategória. Szokásos Mogwai, szokásosnak tűnő, bár talán még finomabb Alcest, újra remek The Hidden Cameras és az első Against Me!-lemez, amit transznemű nőként jegyez a zenekar énekese.

mogwai_rave_tapes-500x500.jpgMióta is? Már lassan húsz éve ontja a posztrock legjobbak közé rangsorolt felvételeit a skót Mogwai kvintett, bár ha csak a két-háromévente kiadott albumokat tekintjük, az "ontja" túlzás lenne, ha az egyéb kiadványaikat (kislemezek, EP-k, koncertlemezek, válogatások, remixalbumok, filmzenék) is idesoroljuk már simán helytálló. Egy rövidebb, kétezres évek közepi periódus után mostanában ismét zömében pozitív kritikákkal találkozik a zenekar minden egyes új lemeze, a január 20-án megjelenő nyolcadik Rave Tapes kapcsán is erre számítanánk, hiszen a 2011-es, legutóbbi Hardcore Will Never Die, But You Will sorlemez után érkező, a Guardian oldalán streamelt hanganyag könnyedén a rajongókat és műfajszerelmeseket kielégítő kategória.

Ugyan a brooklyni Big Ups lemeze már éppen megjelent január 13-án, de még bőven frissnek nevezhető és simán az ajánlott kategória, úgyhogy mutatjuk is a 3voor12 oldalához vezető streamlinket ehhez a mániákus basszusra épülő, többnyire elnyelő tempójú, néha lassú sodrású hardcore zenéhez.

Transgender_Dysphoria_Blues_cover_art.jpgAz Against Me! szintén a punk/hardcore színtérről indult és jól fogadott korai lemezei után a negyedik (New Wave, 2007) már a Sire nagykidós szárnyai alatt jött ki, komoly kritikai sikerek közepette (a Spin az év albumának választotta). A következő lemez (White Crosses, 2010) azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a zenekar saját stúdiót épített és maga adja ki albumait. Pontosabban ez lesz az első saját kiadású lemeze és ahogy az anyagot jövő heti megjelenése előtt közzétevő NPR fogalmaz, ez más szempontból is új kezdetnek hat. A zenekar énekese, aki Thomas James Gabel néven született, ugyanis 2012-ben jelentette be, hogy transznemű nőként, Laura Jane Grace-ként él tovább és ez az első lemez, amit Lauraként jegyez (egyébként pedig továbbra is együtt él az őt támogató feleségével és gyerekével). Az identitászavarral hosszú évekig együtt élő énekes-dalszerző már több korábbi Against Me!-dalszövegben foglalkozott a témával, most pedig egy egész konceptlemezt szentelt a transzneműségnek. A tízszámos, 29 perces Transgender Dysphoria Blues-t amúgy egy félig átalakult felállású zenekar rögzítette, a korábbi dobostól nem feltétlenül kedvesen, a basszusgitárossal szép szavakat váltva búcsúztak el egymástól. Az album a már megszokott, hol lendületes stílusú, hol akusztikus-punk eszközökkel játszó, de a lényeges eleme nyilván a szövegek terén keresendő (egy transznemű prostituált történetét meséli el a konceptlemez), ahogy Laura Jane Grace is nyilatkozta, bár a tagcserék után gondolkodott a zenekar nevének megváltoztatásán is, de a lemeznek fontos üzenete van, sok rajongó alighanem először találkozik ilyen mélységben a transzneműséggel, ezért maradt a lehető legszélesebb nyilvánosságot biztosító, bejáratott formulánál. A lemez itt hallható.

The-Hidden-Cameras-AGE-Album-Art-2014.jpgA kanadai Joel Gibb már bő egy évtizede ad ki lemezeket változó kísérőkkel The Hidden Cameras néven, változatos, jobb szó híján kamarapop-hangszereléssel, sok szokatlan hangszerrel, jól beépített szintikkel, vonósokkal, Michael Stipe orgánumát is megidéző énekkel. Ahogy maga nevezte, ez a "gay church folk" zene azonban a kezdeti sikerek ellenére sem lett kellően ismert. Az első két lemez kritikai sikere után mondjuk kicsit valóban hullámzott a színvonal, de az eddigi leghosszabb, majd öt éves szünetet követően érkező Age című album ismét kifogástalan a maga nemében, úgyhogy nem is mondunk mást, tessék gyorsan meghallgatni itt.

A francia posztmetál/shoegaze/ambient Alcest talán eddigi legfinomabb, leginkább shoegaze-es lemezét adta ki, talán nem véletlen, hogy a Slowdive gitáros-énekese, Neil Halstead is közreműködik rajta. Itt hallgatható.

Ha posztrockkal kezdtük, zárjuk is valami olyasmivel, íme a Thee Silver Mt. Zion Memorial Orchestra hetedik albuma, az első, amióta az anyazenekar, a Godspeed You! Black Emperor tíz év szünet után 2012-ben új lemezzel tért vissza, így most alighanem ennek az anyagnak is nagyobb figyelem jut az utóbbi Silver Mt. Zion-korongoknál. A hosszú számok ellenére is szórakoztató és figyelmet végig fenntartó Fuck Off Get Free We Pour Light On Everything a Pitchfork Advance-ban hallható.

https://recorder.blog.hu/2014/01/14/transznemu_levertseg_blues_es_revtepek
Transznemű levertség blues és mogwai-i révtépek az albumhallgatóban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr445758279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.