A Foxygen magyar származású énekes-gitárosa levelet írt a Recordernek

2014.01.08. 10:24, rerecorder

foxygen6.jpg

Azt tudtátok, hogy mi itt a Recordernél a Foxygen tavalyi lemezét választottuk 2013 legjobb albumának? És azt tudtátok, hogy a kéttagú kaliforniai zenekar egyik fele, Jonathan Rado (nyitóképen balra) magyar származású? Mi is csak onnan, hogy ezt megírta nekünk!

jonathan-rado-cred-cara-robbins-678x678.jpgAmikor december közepén összeállítottuk 2013 Recorder szerint legjobb ötven albumának listáját, és a Foxygen-féle We Are The 21st Century Ambassadors Of Peace And Magic (9/10-es kritika a link mögött) - nekünk is meglepő, de egyáltalán nem érdemtelen módon - az első helyen végzett, gondoltuk, írunk egy rövid üzenetet a hivatalos Foxygen Facebooknak (leginkább egy felületkezelőnek) a lista linkjével: "Hey, Look at that! Who's No. 1?". Aztán nem történt semmi, egy-két nap után még nem is nézték meg az üzenetünket, úgyhogy erről meg is feledkeztünk. Aztán elindult a szerkesztőségi tagok kedvenc 2013-as dalait soroló sorozatunk, Elekes Roland még a Foxygen két alaptagjából az egyik dalszerző-gitáros-billentyűs-mindenes-énekes, Jonathan Rado szintén idén megjelent szólólemezéről is beválogatott egy dalt. És aztán egyszercsak jött egy válaszüzenet a Foxygentől.

"wow!!! that's awesome. my whole family is from hungary - my grandparents immigrated to america during the revolution but most of my extended family still lives in budapest. i've never been there but i'd love to visit or come play.

that is so cool thank you. much love, j. rado"

A nagy és kedves örömködésen túl a Jonathan Rado által írt levél lényege, hogy ő egy '56-ban Amerikába kivándorolt magyar nagyszülők leszármazottja, a tágabb családja még mindig Budapesten él, ahol ő még sohasem járt, de nagyon szívesen jönne, akár játszani is.

A FOXYGENT MÁR 2013 ELEJÉN A KEDVENC ÚJ ZENEKARAINK KÖZÉ VÁLASZTOTTUK.

Részünkről folyt. köv. és reméljük egyszer, talán nem is olyan sokára láthatjuk őt (őket, a Foxygennel) Budapesten.

rado.jpg
a Foxygen legnagyobb slágere, a San Francisco:


Rado szólólemezéhez készült véresen komoly táncos klip, Faces:

https://recorder.blog.hu/2014/01/08/a_foxygen_magyar_szarmazasu_enekes-gitarosa_levelet_irt_a_recordernek
A Foxygen magyar származású énekes-gitárosa levelet írt a Recordernek

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr215746241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása