Magyar előadók kedvenc 2013-as lemezei, zenei élményei

2014.01.04. 19:52, rerecorder

2013_1.jpg

Karácsonykor a hazai zenészek, énekesek kedvenc karácsonyi zenéit mutattuk meg, aztán hiába várva a hóra egy gyűjtést az előadók havas fotóiból, most pedig jöjjön a magyar pop megemlékezése 2013-ról. (Kedvenc 2013-as albumra, zenei élményre kérdeztünk rá.)

Alba Hyseni:
Depeche Mode: Delta Machine. Ez a lemez nálam az érzelmi hatás és az alkotás esztétikai minőségét emeli ki, egy magasabb szintű feldolgozást igényel és intellektuális kielégülést jelent nekem. A lemez dinamikája egészen pontosan visszaadja az érzelmek dinamikáját, hallgatáskor felbukkanó képek: a belső élet és az emlékek, a ritmus pedig felidézi temperamentumom ritmusát és mindennapi „életritmusomat”. A Delta Machine segítségével megfoghatóvá tehetem a belső tartalmakat, melyek egyébként nehezen hozzáférhetők, az érzéseim letisztultabbá válnak. Számomra a Depeche Mode az Ultra lemeznél született, és azóta minden egyes DM-lemez, a zenekar művészete egyenlő a létem és a transzcendencia-keresésemmel.

Beck Zaza (30Y, Bezzeg a kurva beckek):
Queens Of The Stone Age. Sosem látott mélységek Josh Homme szövegeiben és a valaha volt legjobb QOTSA-dalok. Az igazi szerelem vörös és fekete. I’m alive hurray.

Darvas Bence (Vasárnapi gyerekek, Európa Kiadó):
A 2013-ban megjelent albumok közül a My Bloody Valentine lemezét választottam, mert az olyan, mint egy afrodiziákum, amennyiben: kis mértékben orvosság, nagy mennyiségben méreg.

Dányi Krisztina (Morningdeer):
Nos...nem tudom eldönteni, van kettő, amelyik fej-fej mellett halad: James Blake-től az Overgrown és Earl Sweatshirttől a Doris. A legnagyobb zenei élmény 2013-ból: Iva Bittova a Müpában.

Dziba Zsolt (Nouvelle Phénoméne):
Számomra a 2013-as év lemeze az Automeloditól a Surlendemains Acides volt. Novemberben volt lehetőségem élőben is megnézni Budapesten.


Egyedi Péter (Óriás):
Jamie Lenman, az angol Reuben frontemberének szólólemezét vártam a legjobban, pénzt is adtam érte. Dupla korong, az első nagyon durva, a második meg csinosan szép, popos. Nem csalódtam.


Fehér Viktor (Kerekes Band):

Tame Impala: Lonerism (bár ez 2012-es - a szerk.)
Foxygen: We Are the 21st Century Ambassadors of Peace & Magic
Franz Ferdinand: Right Thoughts, Right Words, Right Action
Alice In Chains: The Devil Put Dinosaurs Here

Fodor Máriusz (Magashegyi Underground, Kaukázus):
Év albuma: The NBHD - I Love You

Frenk:
Ami a 2013-as év kedvenc lemezét illeti: őszintén szólva nincsen.Számomra ez nem az az év volt, amikor a rádiócsatornákat tekergettem, meg magazinokat bújtam, hogy mik jelentek meg. Más dolgokkal voltam elfoglalva. Dióhéjban ennyi.

Fülöp Péter (Fancy Dress Party, Hő):
Kedvenc 2013-as lemezeim:
Tumo - Megint jönnek EP
Gustave Tiger - Mitanni Mares (ÉV MAGYAR LEMEZE!!)
The Somersault Boy - Spread the Love EP

Szabó Benedek csinált jó dolgokat, vagy Eyes on U Heni, de például ex-40 Days Erikát is szeretem, de nem nagyon hallgattam mást, amit meg igen, az ötlettelen, fárasztó, ÉVEK óta lejárt, unalmas, felesleges vagy csak szimplán szar volt. Magyar téren. Ha meg nem csak a „mi kis pesti közösségünket” nézzük, hanem az országot, akkor a Bermuda például tök jól kezelte a dolgait, de mondjuk egy Ivan & The Parazolt nagyon meg tudok vetni - azért ez túlzás, szóval nem értem minek Hives-nak lenni 2013-ban. De mondom, ez CSAK az én véleményem. Külföldön meg nem nagyon nézelődtem. A Get Lucky meg a Blurrred Lines tök jó. Vagy az Out Of My League a Fitz & the Tantrums-tól, a Bastille Pompeii-je, vagy a The 1975 Chocolate-ja. Szóval van remény. A magyaroknak meg egy bölcs idézet: ”Minek van zenekarod, ha úgyis szar.” - Dance Or Die zenekar belső borító.

Kedvenc 2013-as koncertjeim:
- Just Friends & Lovers / Robotra (Trafik-New Meat szervezés - köszi Lili) Egy három lányból álló - és egy egy Yo La Tengo kinézetű osztrák banda koncertjei. A közönségben voltunk 15-en, de egyszerűen úgy odabasztak minket a falhoz a koncerttel, hogy az állunkat kerestük Rocknrolival. Nagyon ajánlom ezeket a zenekarokat, ugyanazt csinálják, mint amit mi, csak jobban és ügyesebben szervezve, szuper emberkék.

- Mozes & the Firstborn (A38) Előzenekar voltak valami szar pszichedelikus kaliforniai kipás(?) hippibanda előtt, de van egy akkora slágerük, hogy beszartok és ezt még muszáj volt az énekesnek is elmondanom koncert után, aki aranyos volt és annyira vigyorgott, hogy legalább kétszer akkorának tűnt, az amúgy sem pici feje

- Demjén Hirst (Hunnia) Rájuk NAGYON érdemes lesz odafigyelni, hamarosan jön lemezük!

- Holalo bulik (pl.: Kuplung) Mac DeMarcóért örök hála, de nagyon ügyesek a srácok, ezért sem finganak ki, mint más koncertszervezők.

Galambos Dorina (Mrs. Colombo):
Mivel nagyon sok zenét hallgatok, eléggé nehéz lesz megmondanom, hogy mi volt az, amit 2013-ban a legjobbnak ítélnék...lehet, hogy csalás, ha Jack White Blunderbuss albumát mondom, mert ez már tavaly megjelent, de nagyon szeretem, dögös! Aztán itt van az Imagine Dragons-től a Night Visions, ami rendkívül széles spektrumon mozog, valószínűleg mostanság ezt hallgatom legtöbbet, nagyon inspirál. A kedvencem az Amsterdam című szám. És ott a másik kedvencem az Everything Everything Arc című lemeze, és az az élmény, amit a Szigeten, a koncertjükön megéltem, azt hiszem, ez is megérdemli, hogy bekerüljön egy 2013-as évkönybe! Magyar zenekarok közül abszolút kedvenc az Óriás zenekar, úgyhogy a Tűz, víz, repülő-t is rongyosra hallgattam!

Grabo’sky:
Jagwar MaHowlin nagyon szeretem a korai kilencvenes évek hangzását, amit ez a lemez is maximálisan jól hoz.

Hajós-Dévényi Kristóf (The Unbending Trees):
Év lemeze: James BlakeOvergrown


Horváth Kristóf (LiveLarge, Esti Kornél, Hó Márton és a Jégkorszak):
Arcade Fire: Reflektor
Arctic Monkeys: AM
Austra: Olympia
CHVRCHES: The Bones Of What You Believe
Drenge: Drenge
Foals: Holy Fire
Fuck Buttons: Slow Focus
Kurt Vile: Wakin On A Pretty Daze
MS MR: Secondhand Rapture
Óriás: Tűz, víz, levegő
Peace: In Love
Phoenix: Bankrupt!
Queens Of The Stone Age:… Like Clockwork
Rhye: Woman
Savages: Silence Yourself
Speedy Ortiz: Major Arcana
The National: Trouble Will Find Me
The Veils: Time Stays, You Go
Vampire Weekend: Modern Vampires Of The City
White Lies: Big TV

A brüsszeli National koncert maga volt a két óra csoda. Amúgy meg köszönöm kedves Spotify, hogy végre eljöttél hozzánk, igazán remek döntés volt!

Hó Márton:
10. Girls Names: The New Life
9. Jagwar Ma: Howlin'
8. Bill Calahan: Dream River
7. Arcade Fire: Reflektor
6. Kurt Vile: Walkin On a Pretty Daze
5. Szabó Benedek: Kapuzárási Piknik
4. My Bloody Valentine: m b v
3. Biorobot: Biorobot
2. Julia Holter: Loud City Song
1. Arp: More

Végre láttam a Blurt koncerten, szóval most már az összes kilencvenes években feltűnt brit gitárzenekart láttam élőben. És végre láttam a My Bloody Valentine-t is, még ha bizarr helyen is.  

Kedvenc magyar zenekar: Szagos Hörigekkók

Kedvenc magyar odaható dal: Pegazusok Nem Léteznek: Társasjáték


Jamak Ármin (Carbovaris):
Az Unknown Mortal Orchestra koncertje volt az A38-on az idei nagy favoritom, amihez ha hozzáveszem, hogy milyen zseni albumot (II) produkáltak mellé akkor mindenképp top 2013-as zenei élmény. Iszonyatosan bejött az a letisztult és könnyed hangulat amit a trió hozott magával. Nem volt semmi sallang csak zene és szolid fényelés, ami manapság hatalmas plusz pont. Az egész koncert egy nagy kása volt jó értelemeben, ahol csak a refrénnél észlelted, hogy számváltás van amihez hasonlót talán csak az M83-on láttam tavaly. Maga a hangzás simán hozta az albumon hallottakat és bár nem voltunk túl sokan, remélem visszajönnek magyarhonba.

Jancsó Gábor (Blahalouisiana):
A 2013-as albumok terén az Arctic Monkeys: AM abszolút kedvenc az idei évben, iszonyú vagány és borzasztó jó minden ezen a lemezen, Alex Turner zsenialitásáról nem is beszélve, de szerettem még a Kings of Leon Mechanical Bull-ját vagy a Billie Joe & Norah Jones-féle country lemezt a Foreverly-t is. Zenei élményként viszont szerintem nyugodtan beszélhetek az egész Blahalouisiana nevében, az hogy a Morcheeba előzenekara voltunk a Pecsában teltház előtt, nem csak 2013, hanem az eddigi zenei pályafutásunk legkedvesebb élménye, fantasztikus érzés volt, de nem szeretném kihagyni a fehérvári teltházas megőrüléseket sem vagy az áprilisi stúdiózást, én ezekre is szívesen gondolok vissza.

Jónás Vera (Jónás Vera Experiment, Pyjama Session):
A kedvencem egy norvég énekesnő zenekara, a Beady Belle Cricklewood Broadway című lemeze volt, kritikát is írtam róla.


Kamau Makumi (Mary Popkids):
Ezekhez az előadókhoz fűződnek kedvenc 2013-as zenei élményeim: James Blake, Kanye West, Sampha, King Krule, Pink Floyd, The Beatles.

Kirschner Péter (Európa Kiadó, Takáts Eszter Beat Band):
A leginkább meghatározó 2013-as zenei élmények: a Franz Ferdinand és a Tame Impala a Szigeten. Aztán hangmérnökként dolgozni a Kalákával, velük lenni öt héten át, ahogyan megírták és összeraktuk együtt a lemez 24 dalát. Kistehén melankolikusok koncert az Ördögkatlan-fesztiválon, nagyon jó élmény volt, a csillagok alatt.

Ligeti György (We Are Rockstars):
A 2013-as év kedvencei sajnos elmaradtak. Arról panaszkodtam, hogy ez az év nem hozott nekem túl nagy örömet... De egyet mindenképp tudok mondani: The Boxer Rebellion - Promises

Likó Marcell (Vad Fruttik):
Nine Inch Nails: Hesitation Marks és a Copy Of A című dal – és jövőre jönnek hozzánk!

Lukács László (Tankcsapda):
1. Motörhead - Aftershock
2. Airbourne - Black Dog Barking
3. Korn - The Paradigm Shift
4. Black Sabbath – 13
5. Wisdom - Marching for liberty

Minda Endre (Hangmás):
Az idei albumok közül nehéz lenne választani, annyi jó dolog jött ki, de ha azt nézzük, melyiket hallgattam a legtöbbet, akkor Anna Calvi új lemeze és Nick Cave Push The Sky Away-je van az első helyen. Az utóbbihoz kapcsolódik a legjobb koncertélmény is, a Szigeten a Bad Seeds vitte a prímet. Lehet azért, mert sikerült kezet rázni Cave-vel a műsor közben. (mosolyog)

NOCSAK, HÁT NEM A CAVE-LEMEZRŐL ÍRT KRITIKÁT PROFÜL ROVATUNKBAN A HANGMÁS-ÉNEKES?

Németh Zsófia (Piresian Beach, Summer Schatzies):
Az idei év talán egyvalamiben emelkedett ki a többi közül: átlagosságban. Csináltam év végi listát, de a szívemre hallgatva legjobban a Destruction Unit tetszett, a legjobb koncertet Budapesten a TV Colours-nak köszönhetjük. Én nem hoztam ki túl sokmindent, de legalább sokat utazhattam, vettem két gitárt és megjelent két számom vinylen a RNR666-nál. 2014-ben rákapcsolok!


Paddy And The Rats:
Bernie : Zaz - Recto/Verso
Vince: Faun - Von den elven
Joey: Ylvis - Air horn classics
Paddy: Kodaline - In a perfect world
Seamus: Fall Out Boy - Save Rock n roll
Sam: David Bowie - The next day

Pándi Balázs:
Őrült egy dili volt ez az év is, és még biztos, hogy lesz kétszer ennyi zseniális lemez, amit majd 2014-ben fogok megtalálni. Ha egyet kellene kiválasztanom, akkor a Dillinger Escape Plan új lemeze lenne. Kevesebb az éneklős rész, és több az olyan téma, amit a 182-es buszon próbálok megfejteni térden dobolással, a többit utast az őrületbe kergetve.

The Dillinger Escape Plan: One of Us is the Killer LP
Impalers: Impalers 12"
Coke Bust: Confined 12"
Wolf Eyes: No Answer: Lower Floors LP
Green Beret: the Cult of State 7"
Hoax: s/t LP
the Thing: the Boot LP
Bill Orcutt: twenty five songs 13X7" box
Nunslaughter: South East Asia Rehearsal 7"
the Body: Master, We Perish 12"
Bastard Noise / Lack of Interest 12"
Dead in the Dirt: the Blind Hole LP
Dropdead / Ruidosa Inmundicia 7"
Dropdead / Systematic Death 7"
Pillage: Demo MC
Jamie Saft / Jerry Granelli: Noweness CD
Kevin Drumm: Purge CD


Koncertek:
Egyértelműen a Dropdead Brooklynban. A második lemezük megváltoztatta az életemet, egy két évvel ezelőtti fesztivál fellépés után egy kis klubban megnézni őket óriási élmény volt. Ráadásul a koncert napján pont a Dropdead pólómban fetrengve találtam rá az információra, hogy játszanak. Szoros másodiknak a Full of Hell Fluffos koncertjét muszáj megemlítenem. Ekkora őrületet nem láttam még koncerten. A Vessels Deserted védjegyeként szolgáló sikítást pedig egy egész sátortól hallani olyan élmény volt, amitől még most is lever a víz.

the Dillinger Escape Plan, Budapest, A38
the Dillinger Escape Plan, Pozsony, Randall Music Club
Dinosaur Jr., Camber Sands, All Tomorrow Parties
Demdike Stare, Camber Sands, All Tomorrow Parties
Lee Ranaldo and the Dust, Camber Sands, All Tomorrow Parties
Wolf Eyes, Camber Sands, All Tomorrow Parties
Wolf Eyes, London, Netil House
Jamie Saft solo piano set, NYC the Stone
Jamie Saft / Jerry Granelli, NYC the Stone
New Zion Trio, NYC, The Stone ( 6 set )
Dropdead, NYC, Acheron
Xanoption, NYC, Acheron
Nate Young, Budapest, Kontra / UH est
Full of Hell, Plzen, Fluff fest
Coke Bust, Plzen, Fluff fest
Between Earth & Sky, Budapest, Dürer
Catharsis, Plzen, Fluff fest

ez itt a Dropdead-koncert:


Poniklo Imre (amber smith, The Poster Boy):
A kedvenc albumok idenről....hm, sok nem volt: a National lemeze, az új Suede, a Pet Shop Boys, a Manics, és persze a Next Day év elejéről. A zenei élmény igazából saját - az ősz nagyon durva és zsúfolt volt, de élvezetes: a japán koncertek mindenképpen kiemelkednek, és a két decemberi amber smith is, amik sikeresek voltak és azt mutatták, kell még a zenekar....plusz egy egyelőre nem publikus projekt is van, lesz pár igazán jó dal ott is! Már várom, hogy mások is hallhassák.

EBBŐL A JAPÁN TURNÉNAPLÓBÓL KIDERÜL MIRŐL IS BESZÉLT PONIKLO IMRE.

Sándor Dániel (Jurij, Colorstar):
Pearl Jam Lightning Bolt. Ők a legnagyobb kedvenceim, tőlük bármi jöhet. Hosszú idő után az első album, amit eredetiben megvettem a megjelenés napján. Nem kellett csalódnom. Jövőre pedig Bécsben élőben!

Simon Bálint (Ivan And The Parazol):
Arctic Monkeys - AM
FIDLAR - FIDLAR
Hanni El Khatib - Head In The Dirt

Zságer Balázs (Zagar):
Jon Hopkins - Immunity
Toro y Moi - Anything in Return
Bibio - Silver Wilkinson
Dumbo Gets Mad - Quantum Leap
Flying Lotus - Until The Quiet Comes
Daft Punk - Random Access Memories
Boards Of Canada - Tomorrow's Harvest
Explosions in the Sky & David Wingo - Prince Avalanche OST
Mogwai - Les Revenants Soundtrack
Arctic Monkeys - AM


NÉZZÜK MIK VOLTAK A RECORDER KEDVENC 2013-AS LEMEZEI!

https://recorder.blog.hu/2014/01/04/magyar_eloadok_kedvenc_2013-as_lemezei_zenei_elmenyei
Magyar előadók kedvenc 2013-as lemezei, zenei élményei

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr245733427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása