Beck John Lennont, a Flaming Lips Beatlest dolgozott fel

2014.01.02. 12:39, Frontrecorder

beckcoyne.jpg

A hamarosan új albummal jelentkező Beck egy Valentin-napra megjelenő válogatásra, Wayne Coyne zenekara pedig a saját kedvére állt elő a maga átdolgozásával, mi pedig párba raktuk őket, ahogy az adja magát.

AZT TUDTAD, HOGY A FLAMING LIPS BECK ELŐ- ÉS KÍSÉRŐZENEKARA VOLT 2002-BEN?

Beck a Love című szerzeményt dolgozta fel az 1970-ben megjelent John Lennon/Plastic Ono Band albumról, az eredetileg minimalista, mindössze zongorakísérettel felvett szerelemballadából egy szívhez szóló pszichedelikus popdalt kerekített, a Starbucks gyorskávézólánc Sweethearts 2014 címmel az idei Valentin-napra időzített válogatásához (amelyen rajta kívül mások mellett Fiona Apple, a Vampire Weekend és a Phosphorescent is szerepel egy-egy átirattal). Ugyanerre a napra, február 14-re van kiírva az időközben a Capitol kiadóhoz szerződött Beck új, tizenkettedik stúdióalbumának, a Morning Phase-nek a megjelenése is.

A legutóbb haverzenészekkel a teljes első Stone Roses-albumot feldolgozó Flaming Lips a szilveszter esti koncertjének próbáján rögzített pár feldolgozást, köztük a Lucy In The Sky With Diamonds-ot a Beatles 1967-es Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band albumáról. Íme az ő még elszálltabb verziójuk, ijesztő szintetizátor-bugyborgásokkal:

https://recorder.blog.hu/2014/01/02/beck_john_lennont_a_flaming_lips_beatlest_dolgozott_fel
Beck John Lennont, a Flaming Lips Beatlest dolgozott fel

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr365721202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása