Biczó Andrea – kedvenc 2013-as dalok

2013.12.27. 13:00, rerecorder

daughter elena Photographyby_StaceyHatfield_Daughter_IMG_5577.jpg

Ahogy már tavaly és tavalyelőtt is tettük, a Recorder szerint 2013 ötven legjobb albuma, magyar kiadványai, valamint a személyes lemezlisták után következzenek a kedvenc dalokat feldolgozó évösszegzések! Szerzőink 2011-es és 2012-es favoritjai után 2013-ban is ABC-rendben haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható mixtape-ben, rövid kommentárokkal, a sort Biczó Andrea nyitja (a nyitóképen meg a Daughter énekesnője, Elena Tonra).

Játékszabály: vedd a korábban megírt albumlistámat, szorozd meg az azokon található dalok számával. Ők már látatlanul is itt szerepelnek a dallistámon. És íme a többi.


(egyes böngészők nem játsszák le a Dizzee Rascal és Factory Floor-számokat, azok itt, a címre kattintva hallgathatók)

Jagwar Ma:
Uncertainty

jagwar-ma.jpgTavaly nagyjából a könyökömön jött már ki a pszichedélia, ezért is álltam kicsi szkeptikusan a Jagwar Ma debütálásához. Aztán egyszerűen megvettek kilóra. Egyszerre megy a zúzás meg a dúdolható ének, és a kettő ráadásul annyira összhangban van, mintha a dalszöveg egy beleégetett felirat lenne a zenében. Pont annyira zaklatott és lázadó, hogy ne csak a tizenévesek tudjanak azonosulni vele, viszont élőben pont annyira energikus, hogy az idősebbek is részeg tinédzserek módjára dülöngélnek, a zúzósabb dalokon pedig fejvesztve rohannak pogózni.

Blue Hawaii: Yours To Keep

Emlékszem, mikor nyáron a németországi Melt! Fesztiválon a délutáni verőfényes napsütésből a sátorba lépve egy teljesen más világban találtuk magunkat. A Blue Hawaii duó ugyanis konkrétan akkora partyt tolt, hogy azt hittük, ránkszakad a nem létező mennyezet. Ehhez képest az Untogether egy elejétől a végéig kiegyensúlyozott, nyugodt és hangulatos album – pont olyan, amit fájó szívvel és remegő kézzel húztam le utolsó pillanatban az albumlistámról.

The 1975: Chocolate

Az ezerkilencszázhetvenöt ízig-vérig popdala annyira dallamos,  játékos, mókás és jópofa, hogy pillanatok alatt belemegy tőle a boogie a lábamba. Talán a 16 dalos lemezzel egy kicsit túlvállalták magukat, és végül egy kissé egysíkúvá válik, a Chocolate című dallal annyira a csúcsra jutottak (that’s what she said!), hogy Zane Lowe szavazásán is az élen végeztek. Rádióbarát gitárzene, szóval vigyázat, elkapcsolási faktora itthon igen magas!

Lana Del Rey: Young And Beautiful

lana-del-rey-covers-fashion-magazine-summer-2013-03.jpgA szemünk előtt gigasztárrá cseperedett Lizzie Grant személye, megjelenése, és legutóbbi dala pont annyira giccses és grandiózus, hogy beleillik A nagy Gatsby miliőjébe, ugyanakkor nem hányunk tőle sikítva szivárványt. Persze lehet őt utálni, de abban azért egyezzünk meg, hogy nem véletlen, hogy ez a dal a filmben összesen ötször (igen, számoltam) hangzik el.

The Postal Service: Turn Around

Ben Gibbard kicsit pihenőre küldte a Death Cab For Cutie-t, és nem csak a színpadra tért vissza elektronikus formációjával, hanem Give Up című (első és utolsó) lemezének tíz éves újrakiadására két vadonatúj dalt is rögzített. Ebből az egyik a Turn Around, ami egyrészt teljesen beleillik az eddigi nem túl bő, de annál jobb diszkográfiába, másrészt az egyik legbulisabb számuk lett. Ráadásul Jenny Lewis személye amennyire nem passzol élőben a zenekar többi részéhez (csekkoltam), hangja annyira belesimul ebbe a dalba.

Is Tropical: Dancing Anymore

Mai napig nagy bennem a kérdőjel azt illetően, hogy vajon a régi brutális gyerekháborús (The Greeks) videóra ráver-e az idei geek faszverős klip. A Megaforce crew segített mindkettőben, és teljesen biztos vagyok benne, hogy egytől egyig elmebetegek alkotják. Mindenesetre a „kíváncsiak vagyunk, meddig marad fent Youtube-on” felkiáltással postolt klip a videomegosztóról 1 óra alatt lett eltávolítva, a dalban pedig az egyik Tropical csaja énekel. Nagyjából ennyit érdemes róla tudni.

Dizzee Rascal: Bassline Junkie

Kicsit csalás, hiszen ez a dal már réges régen elkészült, és már a 2011-es Szigetes fellépésén is játszotta egy ősi verzióját, de hivatalosan csak idei ötödik stúdióalbumán jelent meg. Ez volt az első videoklip, amit 2013-ban láttam. Épp másnaposan vergődtem az ágyban, a hasamon egyensúlyoztam a laptopot. Aztán benyomtam ezt a klipet, és bármennyire is kettéhasadt a fejem tőle, én bizony könnyesre röhögtem magam akkor rajta, és ez a mai napig nem múlt el. Az, hogy az idei Szigeten (nem véletlenül) csak napszemüvegben nyilatkozó rapper arról papol, hogy a drog rossz, nagyjából annyira ironikus, mint hogy a Szigeten 2013-ban David Guetta még mindig headliner.

HOPP, TÉNYLEG SZEMÜVEGBEN NYILATKOZOTT A RECORDERNEK KEDVENC LEMEZEIRŐL.

Vampire Weekend: Ya Hey

vampireweekend_400x267.jpgKövezzetek meg, de nekem nem jött be a Vanpire Weekend idei komolykodása. Mindig fülembe csengenek apukám szavai, amit a Modern Vampires Of The City váltott ki belőle: „Kislányom, hallgass valami vidámat is indulás előtt, mert ezután egész nap sírni fogsz a munkában.” Ettől függetlenül az első single, a Ya Hey a maga rajzfilmhangú nyávogós alapjával hetekre annyira beleégett az agyamba, hogy képtelen voltam nem imádni.

Factory Floor: Fall Back

Idén a DFA kiadó gyermekei nem voltak túl termékenyek, de szerencséjükre ott volt nekik a Factory Floor, akik egy nagyon is tisztességes bemutatkozást készítettek. Az egész esszenciáját számomra az élő dob adja meg, ettől lesz az egész olyan eleven és dögös. Én legalábbis sokszor hangolódtam péntek estéken ezzel a dallal, és tökéletesen felkészített a hajnalig tartó szeletelésre.

Lulu James: Sweetest Thing

Ha van zene, ami kifejezetten messze áll tőlem, akkor az a soul és az rnb. Talán pont ezért van minden évben maximum egy lemez vagy dal ezen műfajokban, ami mégis betalál. Amire először rávágom, hogy „nem az én világom”, aztán mégis kényszeresen benyomom néhányszor a lejátszóba, majd végezetül egész nap dúdolgatom magamban. Idén ez volt Lulu James. Semmi nagy volumenű dolog, semmi újdonság, semmi hatalmas megfejtés, egyszerűen fasza ez a csaj

Daughter: Amsterdam

Végtelenül egyszerű és tiszta dolog az, amit a londoni Daughter triója képvisel. Őket is volt szerencsém idén megnézni élőben, és Elena Tonra énekesnőnél bájosabb teremtést keveset hordott a hátán a Föld. Azt hiszitek, hogy Laureen a Chvrches-ből cuki? Elena tízszer ráver! Ráadásul egy szuperklassz városról írtak egy szuperklassz dalt egy szuperklassz lemezre – nekem ennyi bőven elég.


BICZÓ ANDREA KEDVENC 2012-ES DALAIT ITT HALLGATHATOD MEG.


https://recorder.blog.hu/2013/12/27/biczo_andrea_kedvenc_2013-as_dalok
Biczó Andrea – kedvenc 2013-as dalok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr805710420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.