Történelem dobozolva – Box setek régen és ma: 1. rész

2013.12.25. 19:00, rerecorder

box sets.jpg

A box set a legjobb dolog a világon, de tényleg. Miután kiadtunk rá egy kisebb vagyont, izgatottan ki lehet bontani, kipakolni a tartalmát az asztalra, lapozgatni a mellékelt vaskos könyvet, kivenni egy hónap szabadságot, hogy legyen időnk az egészet alaposan magunkévá tenni. És a polcon is őrült jól mutat. Kis szerencsével még maradandó zenei élményekkel is gazdagodhatunk általa. A karácsony időszakában különösen népszerű a formátum, kiragadunk hát ötöt az elmúlt évtizedek sok száz fontos box setje közül, majd a második részben néhány idei megjelenést is sorra veszünk, amiket minden magára adó zenebuzi szívesen látna gyűjteményében.

Nem boncolgatjuk most a megváltozott zenehallgatási szokások támakörét, és azon sem siránkozunk, hogy egyes zenekarok hősies erőfeszítései ide vagy oda, az albumformátum nagyjából halott, legyen elég annyi, hogy a lemezipar jelenlegi állása szerint némi túlzással egyedül a borsos árú deluxe kiadások, box setek és hasonlók jelentik az egyetlen viszonylag tuti bevételforrást – ezeket a kiadványokat olyan fogyasztók vásárolják meg, akik még 2013-ban is ragaszkodnak a régi zenehallgatási rituálékhoz, akik az átlagnál jobban érdeklődnek a popzene iránt és akiknek nem jelent komolyabb anyagi érvágást egy-egy ilyen doboz beszerzése. Körülbelül nem létezik már olyan előadó az elmúlt hatvan évből, amelyik ne kapott volna legalább egy életmű-áttekintő box setet. Ebből a gigantikus dobozhalomból néhányat kiválasztani nem egyszerű feladat, de mi azért megpróbáljuk.

ÉS PERSZE A BEST OF-OK/GREATEST HITS-EK IS A LEMEZIPAR TÚLÉLÉSÉT SEGÍTIK, AZOKRÓL ITT ÍRTUNK.

A klasszikusok

Bob Dylan Biograph (Columbia, 1985)

bob-dylan-box-biograph-zerado-muito-novo-com-5-lps_MLB-F-5074171782_092013.jpg

Már a vinyl-érában sem mentek ritkaságszámba a soklemezes kiadványok, de igazából a jóval kevésbé macerás, kevesebb helyet foglaló, és nagyobb kapacitású CD-k megjelenésével köszöntött be a box setek aranykora. Az 1985-ös, három CD-s Biograph nem nevezhető a legfontosabb Dylan-box setnek, és a legalaposabbnak sem (ez utóbbi cím kétségtelenül az idén novemberi, 47 lemezes The Complete Album Collection Vol. 1-t illeti meg), mégis meg kell emlékeznünk róla, hiszen ez volt az első nagyszabású életmű-áttekintő válogatás, ami CD-n is megjelent. A Dylan pályájának első húsz évét összefoglaló doboz alapos esszét és ritka fotókat tartalmazó 42 oldalas booklettel, a legismertebb dalok mellett obskúrusabb albumszámokkal, ritkaságokkal és korábban kiadatlan felvételekkel jelent meg, kvázi felvázolva azt a mintát, amit a következő évtizedek hasonló karrierösszefoglaló box setjei is követtek. Ráadásul jól is fogyott, bizonyítva, hogy van vásárlói igény ezekre a kiadványokra.

Phil Spector Back To Mono (ABKCO, 1991)

Phil+Spector+-+Back+To+Mono+1958-1969+-+Autographed+-+4+CD+SET-401587.jpgPhil Spector a semmiből bukkant elő az ötvenes évek végén, néhány évvel később már saját kiadójánál jelentek meg sorra a két és fél perces miniatűr remekművek, amiket a korszak legjobb szerzői írtak, a legprofibb zenészek játszottak fel, és amiknek felvételeit persze maga a megszállottan maximalista Spector kontrollálta. Ezen a négylemezes válogatáson tényleg ott van minden a producer fénykorából, az 1958-as To Know Him Is To Love Him bájos doo-wopjától a Da Doo Ron Ron-on és a Be My Baby-n át a wall of soundot wagneri magaslatokba emelő 1966-os River Deep Mountain High-ig (plusz minden idők legjobb karácsonyi lemeze). Mindez természetesen monóban. Fölénk tornyosul a masszív hangzás-fal, kattognak a kasztanyetták, és mi 210 perc alatt mindent megbocsátunk Spectornak.


HA MÁR SPECTOR ÉS ÚGYIS KARÁCSONY VAN, A LEGJOBB KARÁCSONYI LEMEZT HALLOTTÁTOK MÁR?

bacharach.jpgBurt Bacharach The Look Of Love (Rhino, 1998)

A hatvanas évtized legcsodálatosabb popdalait Burt Bacharach és Hal David párosa írta, HANDS DOWN. A jazzből és swingből táplálkozó dalpark darabjainak instrumentális változatait maga a mester is megjelentette saját neve alatt kiadott lemezein, de jóval emlékezetesebbek a Dionne Warwick, Dusty Springfield, Cilla Black, Jackie DeShannon, a Shirelles, a Carpenters, és sokan mások által felvett eredeti verziók, szerencsére ez a három CD-s kiadvány is ezekből a felvételekből válogat. Négy órányi hibátlan popzene, még úgy is, hogy a kései dalok azért már némileg problémásabbak. Lenyűgözően elegáns dallamok, légies hangszerelések, pallérozott dalszövegek, fantasztikus énekhangok. Aki ettől nem érzékenyül el, az semmitől.

Nuggets: Original Artyfacts From the First Psychedelic Era, 1965–1968 (Rhino, 1998)

nuggets.jpgA Rhino 1998-ban döntött úgy, hogy az eredetit megnégyszerező terjedelemben újra kiadja az eredetileg még 1972-ben megjelent Nuggets válogatást, éppen jó időben, hiszen akkor már csak néhány év választotta el a világot a torzítottgitározós-kiabálvaénekelős garázs rock diadalmas visszatérésétől, a Strokes, a Hives, a Vines és társaik sikereitől, és ez a négy CD-s box set éppen olyan fontos, ööö, artifaktuma a korai 2000-es éveknek, mint az Is This It vagy a White Blood Cells. És nincs is ezzel semmi baj, ezekből az egyszerűségükben is nagyon hatásos dalokból kiderülhet, hogy a hatvanas évek második felében volt élet a nagy neveken túl is, meg az is, hogy Spector ide, Bacharach oda, a popzene azért tényleg arról szól, hogy frusztrált faszfejek három percig zajonganak.

Neil Young – Archives Vol. 1 (Reprise, 2009)

neil young_1.jpgNeil Young valamikor a kilencvenes évek elején említette először, hogy készülőben van egy új kiadvány, ami az 1977-es Decade válogatás folytatásaként gyűjt majd össze jelentős dalokat és ritkaságokat az életműből. Az Archives Vol. 1 ehhez képest csak 2009 nyarán jelent meg, és a majd két évtized alatt monumentális dobozzá duzzadt, ami a kanadai dalnok első évtizedét dokumentálja Squires nevű surf rock zenekarának 1963-as felvételeitől a Buffalo Springfielden át az 1972-es Harvest albumig, egy rakás koncertfelvétellel és kiadatlan dalokkal. Valódi interaktív élményt a tíz Blu-ray lemezes verzió nyújt, videókkal, interjúkkal, fotókkal, dalszövegekkel, korabeli újságcikkekkel, letölthető exkluzív tartalommal, a Journey Through The Past című 1973-as filmmel, és egy vaskos könyvvel. Egyelőre még nem sokan követték Young példáját, ettől függetlenül valahogy így kell kinéznie egy box setnek a 21. században.

(az idei, friss box set-ekkel holnap folytatjuk cikkünket)


Deimanik László


a Neil Young Archives trailere:


a Carpenters medley-je Bacharach-dalokból:


a Spector box set második lemeze (majdnem teljesen):


na jó, ezzel ellesztek egy darabig, a teljes Nuggets box set:

https://recorder.blog.hu/2013/12/25/tortenelem_dobozolva_box_setek_regen_es_ma_1_resz
Történelem dobozolva – Box setek régen és ma: 1. rész
süti beállítások módosítása