kiddoklip.jpg

A budapesti Kiddo új zenekar is, meg nem is, hiszen az addig csak saját magának dalokat író Persely Tamás alapította ez év februárjában mixikutya néven, majd egy tagcsere és némi finomhangolás után novemberben nyerte el a mostani formáját. A friss megszólalású, szintikkel színezett indiepopot - önmeghatározása szerint nappali popot - játszó négytagú formáció januárban jelenteti meg első EP-jét, erről beharangozóul a Tornádó című fülbemászó dalhoz forgattak klipet, ami itt létható először.

kiddo.jpgA dalról és a videóról az énekes-dalszerző frontember, Persely Tamás mesélt nekünk: "A Tornádó akár a zenekar mozgalmas életútjára is vonatkoztatható, mikor, bár úgy fest minden ellened van, te a széllel szemben is véghez viszed az álmaidat. A klip forgatása igencsak rendhagyó volt, ugyanis a felvétel kezdete előtt 24 órával dőlt el, hogy ehhez a dalhoz szeretnénk klipet. Az eredeti koncepció szerint az Izolátor című dalunkhoz forgattunk volna, melyhez Bögi Máté rendezővel (ő jegyzi többek közt az Ivan & The Parazol videóit) és Ferenczi Szonival (aki vokálozik is a dalban) leszerveztük a helyszínt, ami egy antik bútor raktár alagsora volt, megrendeltük a kellékeket és összeállítottuk a stábot.Viszont a forgatás előtti napon fejeztük be a stúdióban a Tornádót, és mivel számomra szerelem volt első hallásra, egy gyors huszárvágással eldöntöttem: nekünk ebből a dalból kell klipet forgatnunk. Szerencsére Máté, valamint a stáb többi tagja is nagyon pozitívan és rugalmasan állt a dolgokhoz, így még aznap este új koncepciót alakítottunk ki és másnap kora reggel belefogtunk az egész napos munkába. A kliphez ugyanazon a helyszínen két díszletet rendeztünk be: az első egy szofisztikált antik szoba látszatát keltette, míg a második azt reprodukálta, mintha ezen egy tornádó söpört volna végig. A felvételkor nehezítő tényező volt, hogy átlagosan 5 fok volt az alagsorban, ahol több statikus jelenetet is leforgattunk, így a nap végére az egész stáb egy masszív megfázással távozott a helyszínről.”

A Kiddo Tornádójának "felforgató" videoklipje: 

https://recorder.blog.hu/2013/12/19/klippremier_kiddo_tornado
Klippremier! Kiddo: Tornádó

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr285699341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása