„Eszelős módon és energiával dolgoztunk” – Tereh István és Kisszabó Gábor (Első Emelet)

A film nem forog tovább címmel ma jelenik meg az Első Emelet pályafutását feldolgozó könyv. Az együttes nyolc stúdiólemezt és sok-sok, a hazai popkánonba emelt slágert fialt 31 éves sztorija pedig december 28-án a Budapest Arénában végleg befejeződik egy utolsó koncerttel (a tagságot az utóbbi évek fellépéseiről igazoltan távol maradt gitáros, Bogdán Csaba teszi teljessé, a vendég az Emelet-szövegíró Geszti Péter lesz). Mi nem a végről, hanem a történet kezdetéről beszélgettünk a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb hazai zenekarának két alapítójával, Tereh István menedzserrel és Kisszabó Gábor basszusgitárossal. 

- Elnézést, hogy ezzel indítok, de ahhoz képest, amennyi idősek vagytok, olyan, mintha kamaszsrácok között lennék. Mindenki pörög, folyamatosan megy a poénkodás. Mi tart benneteket ilyen fiatalon?

Tereh István: Ez a harmincegy éves barátság lenyomata. Mi mindig így viselkedtünk, hiába voltak hullámvölgyek, negatív dolgok a zenekaron belül, állandó volt a jókedv, egymás ugratása. Ez egy nagyon jól működő csapat. Bízunk benne, hogy a koncerten is lejön, hogy ez egy vidám, összeszokott társaság. A Jóisten ajándéka, hogy mi így ötven fölött tudjuk lezárni a fiatalságunkat.

- Zeneileg is fiatalon tartottátok az Első Emeletet? Mennyire haladtatok a korral?

Kisszabó Gábor: Az elmúlt öt évben, mióta a 25. évfordulós SYMA csarnokos buli után, bár nem terveztük, de újra koncertezni kezdtünk, a zenénk egy kicsit vadabb lett, rockosabb. A 2010-ben kiadott Megyek a szívem után album is ezt a rockos hangzást képviseli. Mivel mindenki nagyon képzett zenész a zenekarban, az, hogy egy-egy számunkat teljesen mai stílusban adjuk elő, nem okoz számunkra problémát, volt is ilyen felkérés.

- Élőben mennyire áthangszerelve játsszátok a dalokat?

KG: - Inkább minimális, kis színesítések a jellemzők, de van, amit „megbolondítunk”.  Az Állj, vagy lövök!-öt dzsesszes változatra írtuk át és csak az utolsó egy perce szól az eredeti módon, aztán van olyan, amit unplugged jelleggel adunk elő, mint az Valahová valakivel, vagy a Csakazértis szerelemnek a végén teljesen váratlanul visszajön a refrén skában – ennek mindig nagy sikere van.

TI:  - Azt nyilvánvalóan figyelembe vesszük, hogy a közönségnek az van a fülében, amit a rádiókból vagy a lemezekről ismer, és azt akarja visszahallani a koncerten is, úgyhogy ezzel azért óvatosan bánunk.

- Amikor megérkeztünk, a Yes-től az Owner Of A Lonely Heartot énekeltétek kórusban. Játszotok, játszottatok feldolgozást koncerten?

TI: - Most nem, van elég saját számunk.

KG: - De annak idején játszottunk, méghozzá a Frankie Goes To Hollywoodtól a Two Tribes-t, az volt a nyitószámunk több turnén keresztül.

- Milyen zenék hatottak rátok, amikor megcsináltátok az Első Emeletet?

KG: - Nagyban hatottak ránk az akkori friss előadók, a Duran Duran, a Kajagoogoo, a Simple Minds, az ABC, a Propaganda, a Frankie Goes To Hollywood… nagyon sok minden. Mi ugye progresszív rockot játszottunk előtte, de bennünk volt az a vágy, hogy olyan zenét játsszunk, ami populárisabb, nagyobb tömegekhez jut el.

- Ezért szakadtatok ki a Solaris-ból? (Raus Ferenc, az Első Emelet első dobosa, Kisszabó Gábor és Bogdán Csaba 1982-ig a Solarisban játszott, amelynek Tereh István volt a menedzsere – a szerk.)

TI: - Lavinaszerűen történt. Gabi és Csabi kezdték el mondogatni, hogy szeretnének másfajta zenét játszani, utána Raus Ferit és engem is elkapott a hév, és így négyen egyetértettünk abban, hogy nem akarunk még három év múlva is kis klubokban 60-70 embernek játszani.

KG: - Próbáltuk belülről változást eszközölni, hogy legyen énekes, vagy két billentyűs - ha Kisberkest (Berkes Gábor - a szerk.) a Lobogó együttesből át tudtuk volna csábítani, ezzel meg is szüntettük volna a rivális zenekart. (nevet) De ezek nem mentek át, így mi kiléptünk.

TI: - Aztán minket igazolt az idő, hiszen a Solaris-ból lett a Napoleon Boulevard, nekik is be kellett adni a derekukat. Szóval, ott voltunk négyen, aztán hozzánk csapódott Cser György, mint énekes és Berkes Gabi, így született meg az Első Emelet.

- Hogyan alakult ki a klasszikus felállás?

TI: - Kezdetben a nagy ellensége a zenekarnak a katonaság volt, ami állandó problémát okozott, főleg a dobosoknál. Aki hozzánk jött dobosnak, azt elvitték utána katonának. (nevet) Az Ifjúsági Rendező Irodában dolgoztam, mint szervező, és egy nap bejött a Török Ádám, hogy most jött haza a Puncszenekar a külföldi vendéglátózásból, a dobosuk hozott egy elektromos dobot és úgy dobol, mint az álom. Ezt fél füllel meghallottam, és amikor néhány hét múlva dobos nélkül maradtunk, eszembe jutott, hogy van ez a srác, aki zenekart keres… így jött hozzánk a Michel (Szentmihályi Gábor - a szerk.). Kiki (Patkó Béla - a szerk.) pedig Cser Gyuri helyett érkezett, aki szakmailag nagyon jó volt, mindent egyből felénekelt a stúdióban, de emberileg gondok voltak vele, sok mindent nem tudott a helyén kezelni, mi pedig nem tudtuk tolerálni a hozzáállását. Így amikor kivált, tartottunk egy meghallgatást, ahol egyértelműen Kiki volt az, aki a hangjával, a személyiségével és az öltözködésével a legjobban passzolt hozzánk. Ismertük már korábbról, az Óceán zenekarban többször is fellépett előttünk. Mi olyan szövetséget alkottunk, hogy csak olyan ember jöhetett szóba új tagként, akivel minden téren kijövünk, és ő ilyen volt. Így alakult ki a klasszikus hatos fogat. Hat egyenrangú tag volt, és abszolút egy irányba mutatott, hogy mit akar csinálni a zenekar.  Nagyon egyet akartunk, szerintem ez volt az egyik titka a sikerünknek.

- A zenekar jellegzetes hangzása egyből megvolt, vagy ez is hosszabb folyamat eredményeként alakult ki?

KG: - Körülbelül két év volt, mire kialakult, de az első nagylemezünkre már összeálltak az Első Emelet stílusjegyei. (A zenekar 1982 augusztusában indult – a szerk.) Az első év még útkereséssel telt.

TI: - Igen, az elején még inkább ilyen punkosabb, Neue Deutsche Wellés volt a vonal, az első énekesünk is azt képviselte, utána lett ebből a közismert popos hangzás.

KG: - A nyolcvanas évek elején jellemző módon megjelentek a szintetikus hangszerek, és nagyon sok zenekar használt kizárólag szintetizátorokat mindenfajta hangszer utánzására, de mi kivételek voltunk, mert nálunk - bár a billentyűhangzás nagyon modern és újszerű volt, szakítva az addigi rock-, dzsessz- és pophangszínekkel - a gitár és a basszusgitár abszolút az eredeti funkciójának megfelelő szerepet töltött be. A gitár csilingelő tiszta hangszíneken szólalt meg, ami itthon újdonság volt, ahogy a basszusgitár Magyarországon szintén először nálunk szólalt meg slap-technikával, a Level 42 hatására. És nálunk volt először elektromos dob, ami a nyolcvanas években megjelent újhullámos zenekaroknál dívott, mi olyan négy éven keresztül használtuk.

- Az elején Nagy Feró is támogatott benneteket, hogyhogy?

TI: - Bogdán Csabi a Beatricében is játszott, és Feró valószínűleg részben emiatt a szívén viselte a zenekar sorsát; egyrészt benne volt a névválasztásban, az Emelet szót őt mondta, illetve akkoriban ruhákban utazott, és varrt nekünk fellépő cuccokat.

- Ha már a ruha szóba került. Ti az öltözködési stílusban, és az egész fazonban hoztátok az akkori nyugati új hullámos divatot rikító színű ingestől, kőmosott farmerestől. Ezt magatok találtátok ki vagy valaki felügyelte az imidzseteket?

TI: - A stylist akkor még itt ismeretlen volt, minden a saját és a környezetünkben lévő emberek ötlete volt. A ruha mindig adódott, a farmeres időszakunkban például megtalált bennünket egy gyártó és adott komplett szetteket. Úgy válogattuk össze a pólót, a nadrágot és a tornacipőt, hogy közvetítse a new wave életérzést, és azt, hogy mi egy vidám, színes, jókedvű zenekar vagyunk.

- Az R-Go előzenekaraként lettetek országosan ismertek. Mennyire rivalizált később a két zenekar?

TI: - Azt hiszem, Berkes Gabi hívta fel a Szikorát, hogy van ez a zenekar és lehetne-e, ő pedig nagyon rendes volt, mondta, hogy persze, gyertek. Akkor még azt hitte, hogy nem sok vizet fogunk zavarni. Az R-Go koncerten akkor az ment, hogy a Robi higanymozgott, a többiek pedig viszonylag statikusan álldogáltak, mi viszont mind a hatan eszelős módon és energiával dolgoztunk a színpadon. Mindig, amikor mi jöttünk le a színpadról, ott kellett állnia az R-Go tagjainak, a Szikora meg ránk mutatva mondta nekik, hogy na így kell izzadni, ahogy ezek a fiúk. Az elején 40 percben állapodtunk meg, aztán a végén már csak 25 percet játszhattunk, ahogy egyre nagyobb lett a sikerünk.

KG: - Világosan emlékszem, hogy Pápán az öltözőben kért meg bennünket a Szikora, hogy kicsit rövidítsük a műsort, mert "nagyon lefárad a közönség”.

TI: - És azt ő nem szívlelte. De nagyon sokat köszönhetünk neki, nagyon nagy lökést adott a karrierünknek az a turné, sokat tanultunk és sokan megismertek minket. Az, hogy a két zenekar rivalizált volna rajongói szinten működött, de egymás közt nem, az egy legenda.

- Amikor elindultatok, gondoltátok, hogy az Első Emelet olyan hatalmas siker lesz?

TI: - Nyilvánvalóan  mindenki arról álmodott, hogy sikeres legyen, de mivel a zenekar úttörő volt, nem lehetett tudni, hogy milyen lesz a fogadtatása, ugyanúgy benne volt a bukás lehetősége, mint a sikeré. Hála istennek az utóbbi vált be, de nem úgy indultunk neki, hogy na most akkor ez egy sikeres zenekar lesz. Más volt a metódus, nem úgy ment, hogy megalakultunk hétfőn és szerdán már nagylemezünk volt és klipünket játszotta a tévé, hanem kellett hozzá egy kétéves kemény bizonyítási időszak, hogy a lemezgyárat meggyőzzük, erre a zenekarra van igény. Előszór teljesíteni kellett, utána jöhetett a lemez. Féltek a lemezgyárban tőle, mert nem tudták, mi ez a zene, milyen érdekeket sért, ezért az elején nem vették komolyan. Nekünk is kellett kompromisszumokat kötni, több szöveggel is volt probléma, az Állj, vagy lövök! helyett a rádióban Állj, mert jövök! ment, de a rendszerre úgymond mi nem voltunk veszélyesek.

- Szerintetek mi volt a sikeretek titka?

KG: - Vágytak erre a fajta zenére az akkori fiatalok. Ahogy a hetvenes évek a rockról szólt, úgy a nyolcvanas évek generációjának is szüksége volt egy új stílusra, amivel azonosulhat, és a mi zenénk nyitott fülekre talált, pillanatok alatt tömegesen terjedt el az iskolákban, hogy van egy ilyen zenekar, általános iskola ötödik osztályától az egyetemi szintig egyszerűen reveláció erejével hatott; ezek mást játszanak, máshogy néznek ki, mások a szövegeik, mint amiket eddig hallgattunk. Bennünk pedig megvolt a fiatalság végtelen ambiciózussága és exhibicionizmusa, imádtuk hogy több ezren vannak a koncertjeinken, minél több lány van a közönségben, annál jobb. Letagadhatatlan, hogy ennek rettenetes hajtóereje volt.

TI: - Adott volt öt fiatal, tehetséges, képzett zenész, én a menedzser, aki az elsők között csináltam ezt az országban, és nem lehet elfeledkezni Geszti Péterről, aki a szövegeivel egy olyan imidzset adott a zenekarnak, ami szintén kinyitott sok kaput a rajongók felé – és minket 31 éven keresztül a rajongók a tenyerükön hordoztak, ők vittek el minket ilyen sokáig. Ha valamit, azt tudatosan csináltuk, hogy komolyan törődtünk a rajongókkal; a koncertek után maradtunk, dedikáltunk, elmentünk közönségtalálkozókra, az agárdi popstrandon tábort szerveztünk, válaszoltunk az ezerszám érkező levelekre, vagyis éreztettük a közönséggel azt, hogy ők is a részei, ez egy közös produkció.

interjú: Forrai Krisztián

nyitókép és a következő fotó: Lékó Tamás


Az Első Emelet utolsó koncertjének honlapja és Facebook-eseményoldala

Az Első Emelet 1984-ben: