„A Biorobot problémás zenekar volt” – Nemes András (Pluto, Biorobot)

2013.12.10. 13:08, rerecorder

biorobot ny.jpg

November 28-án jelent meg cd-n a Biorobot első és egyetlen lemeze. Bérczesi Róbert és Nemes András 2009 és 2011 között működő közös zenekara 17 számos repertoárral rendelkezett, a megszűnés után most Nemes András vette kézbe a rögzített sávokat és fejezte be a teljes lemezanyagot. A Hiperkarma és a Pluto frontemberei álomszerű párost alkottak, dalaik pedig mind remekbeszabottak, mint azt az 500 példányra limitált cd után mostmár a Biorobot (pontosabb írásmódban: BioRoBoT) Bandcamp-oldaláról is bárki meghallgathatja. Rövid interjút készítettünk Nemes Andrással a zenekar működéséről és a cd elkészítéséről és bemutatjuk a 16 Nemes/Bérczesi-szerzeményt, valamint egy Péterfy Bori-átdolgozást tartalmazó lemezt is.

- Hol és hogyan zenéltetek együtt először Robival?

biorobot 2.jpg-
2008 körül ismerkedtünk össze a Gödör Klubban, sokat dumáltunk, pontosabban ő dumált sokat, én meg hallgattam, meg felléptem vendégként egy-két szólóestjén. Aztán 2009 tavaszán újra találkoztunk, megmutattam neki az akkor megjelent Menedék című Pluto lemezt, amin néhány dal nagyon megtetszett neki és váratlanul megkérdezte, hozzáírhat-e, továbbgondolhatja-e őket? Mondtam, hogy miért ne, így készült a Sosebánd, a meg a Csipogó. Egyértelművé vált, hogy inkább írjunk együtt. A legújabb ötleteimet már hozzá vittem, neki meg tengernyi szövege volt, lehetett válogatni.

- Mikor érezted először azt, hogy ez lehet komoly is és lehet belőle egy erős zenekar?

- Az elejétől fogva egyértelmű volt. Amikor összeállt a Biorobot zenekar, az első koncerteken maximum húsz-harminc perceket játszottunk, nem túl precízen vagy összeszokottam, de izgalommal, pörgősen és a közönség tombolt, egyrészt azért, mert akkoriban évek óta nem látták már Robit színpadon. Komoly visszatérésnek számított. Szőllősy Kata volt a basszusgitárosunk, szerintem ez is komoly flash volt.

- Milyen munkamódszerekkel dolgoztatok?

- Rendszeresen feljártam Robihoz, akkoriban azt mondta, gyere fel bármikor, hozd a gitárodat, dolgozzunk. Ez a tiszta alkotás alapja, nincs olyan, hogy bocs, de erre most nem érek rá. Komolyan vettük, tiszteltük a közös dalszerzést és ennek nem mond ellent, hogy közben elég gyakran vitáztunk. Általában én hoztam a zenét, az akkordmeneteket és Robi írta a szövegek nagyobb részét, meg ő dolgozta ki az énekszólamokat. És rengeteg ötlet jött, intenzív és izgalmas időszak volt. Akkoriban úgy éreztem, tökéletes szerzőtársra akadtam. Felfogtuk, hogy együtt jobb dolgokat hozunk létre, mint külön-külön.

A BIOROBOT VIDEÓJA A CSIPOGÓ CÍMŰ DALHOZ.

- Mikor kezdett széthullani a Biorobot?

- Az utolsó koncertünk 2011 decemberében volt a Gödörben. Volt egy olyan elképzelés is, hogy az egy lemezbemutató lesz, persze nem jött össze. Utána hagytuk abba a közös munkát, és azóta nem írtunk közösen.

- Mit gondoltál, amikor láttad, hogy a sikeres felívelés után ez a zenekar akár egész gyorsan véget is érhet?

- Hát igen, a felívelés sikeres volt és komoly terveink voltak, mégis mindig kardélen táncolt az egész. Soha nem volt egy nyugodt, kiegyensúlyozott zenekari pillantunk, ezt elmondhatják azok a zenészek, hangmérnökök, koncertszervezők vagy producerek, akik ideig-óráig együttműködtek velünk. A Biorobot problémás zenekar volt, nem egy meghirdetett, majd lemondott koncertünk volt. Sajnáltam, de amikor az ember benne van, ezt nem látja olyan jól át.

biorobot cd.jpg- Mennyit rögzítettetek közösen a most megjelent album anyagából, mennyit tettél hozzá utólag?

- A Biorobot-lemeznek hosszú és rögös volt az útja. Néhány dalnak – például Napnap, Lábnyomok, Elkerül – voltak több szólamban felénekelt demófelvételei 2010-ből, aztán volt egy komplett dobfelvételünk 2011-ből, amihez Robi mankót énekelt. A többi szólamot én játszottam, egy ideig figyelemmel követte ezeket, aztán már nem, kiszállt a produkcióból. Nem volt könnyű ezt így összerakni és megkeverni, de úgy érzem, hogy tarkabarka szétszórtságával együtt, végül is egy üresjáratok nélküli, egységes lemez lett.

- Min múlott, hogy ez a cd most megszülethetett?

- Ez az én döntésem volt. Ugye senki se szeret hiába dolgozni, a fióknak, főleg nem ilyen sokat. Nem akarok a jövőben úgy alkotni, hogy közben esetleg arra kelljen gondolnom: „lehet, hogy a legjobb dolgaim ki se lettek adva?” Szóval szerettem volna méltóan lezárni egy életszakaszt. Eddig az önös érdekek, de gondolom, sokan fognak örülni a daloknak. Annak idején ezek azért készültek, hogy mások szeressék. Ezeknek a daloknak olyan a szövegviláguk, hogy az elején úgy gondoltuk, szélesebb közönséget megfoghatnak majd, mint a Hiperkarma és a Pluto.

- Robi mennyire folyt bele ennek cd végleges elkészítésbe?

- Zeneileg nem folyt bele, de közben végig kommunikáltunk, de hogy Robi mit miért csinál, vagy nem csinál, arról őt kérdezd. Én igyekeztem mindent úgy végigvinni, a dalok hangszerelését, a számsorrendet, a lemezborító grafikáját, ahogy az annak idején megbeszéltük.

interjú: Dömötör Endre


a Biorobot cd szerzői kiadásban jelent meg, megvásárolható a Musicland és Wave lemezboltokban, valamint meg is rendelhető - innen.


a Biorobot címnélküli lemeze itt hallható végig (a zenekar Bandcamp-oldalán pedig letöltésként meg is vásárolható 1600 Ft-ért):

az Úton videója a zenekar négytagú rockfelállásával:


a Sosebánd klipje:


a Biorobot Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2013/12/10/_a_biorobot_problemas_zenekar_volt_nemes_andras_pluto_biorobot
„A Biorobot problémás zenekar volt” – Nemes András (Pluto, Biorobot)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr225684414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.