„Felteszed a kérdést, voltak egyáltalán színterek?” – London Grammar

2013.11.28. 13:35, rerecorder

london grammar ny.jpg

A London Grammar tavaly év végén tűnt fel, de még ehhez képest is nagyon gyorsan ívelt felfelé 2013-ban a népszerűsége, az ősz elején megjelent If You Wait című bemutatkozó lemez idején Globálradar rovatunkban mutattuk be őket, de a Hannah Reid énekesből, Dot Major billentyűs-ütőhangszeresből és Dan Rothman gitárosból álló trió a Mercury-díj környékén vagy a Disclosure-rel közös dalukhoz forgatott klip botrányai körül is feltűnt. Daniel Rothmannal beszélgettünk arról, hogy milyen egy fiatal zenekar élete. Plusz mutatjuk a fiatal együttes friss videoklipjét.

- Egyik slágereteknek az a címe, hogy Elvesztegetni a fiatal éveimet. Az egyetemen alakult és idén gyorsan befutott London Grammarra ez nem igaz.

london dan-rothman-a-la-guitare.jpg- (nevet) Igen, talán lehet ezt mondani, bár ez a dal nyilván nem annyira általánosan a fiatalság elvesztegetéséről szól, sokkal inkább párkapcsolatokra vonatkozik. Hannah írja a dalszövegeket és ebben a dalban szerintem arról akart szólni, amikor egy csomó időt fektet valaki egy másik személybe, de aztán mindketten tudják, hogy nem fog örökké tartani.

- Hannah-val 2009-ben alakítottátok a zenekart, de csak 2012-ben kezdtetek első dalaitokkal nagyobb figyelmet kiváltani. Perfekcionisták vagytok? Csak egy tökéletes megszólalással szerettetek volna a közönség elé kiállni?

- A Metal & Dust kiadó nagyon korán leszerződtetett bennünket, rettenetesen fiatalok voltunk és tapasztalatlanok, úgyhogy mindenképpen szerettünk volna időt adni magunknak. Nottinghamből származunk, ahol nem volt semmilyen zenei szcéna, nem volt túl nagy pezsgés. Azt mondtuk, hogy nincs miért kapkodni, megírjuk a lemezt egy év alatt. Amiből kettő lett. Valóban perfekcionisták vagyunk, bár ez inkább Hannah-ra és Dotra igaz, rám kevésbé. Az biztos, hogy törekedtünk a legjobbra, hiszen csak egyszer készíthetsz bemutatkozó lemezt, ilyenkor a legnagyobb a figyelem.

- Kitűztetek egy célt a megszólalásotok tekintetében vagy inkább játszottatok, ahogy tudtatok, írtátok a dalaikat, ahogy tudtátok és ezeket próbáltátok csiszolgatni?

- Sokkal inkább az volt, hogy ez a fajta zene jött ki belőlünk, természetes módon. Amikor már láttuk, hogy milyen hangulatok, hangzások jellemzők hármunk közös zenélésére, akkor persze már igyekeztünk tartani egy csapásirányt, de ez se esett nehezünkre, mert valóban ezek a dalok vagyunk mi.

- A kezdő zenekaroknál szokásos referenciadobálás mennyire találta el azt, ami hatott rátok?  Nekem az jutott eszembe, hogy olyan mintha egy elektronika felé az átlagosnál nyitottabb triphopzenekarban Nico énekelne.

- Érdekes, mert az első Velvet Underground-lemezt mindannyian nagyon szeretjük, az az egyik közös nevezőnk. Ami az elektronikát illeti, az pedig nagyon határozottan hatást jelentett számunkra, imádjuk a kilencvenes évekbeli brit house-t, technót és a Massive Attacket, valamint a Portisheadet is, úgyhogy igen, ez egy olyan meghatározás, amivel egyet tudok érteni. Persze talán az is hallatszik, hogy az elektronikus zenéhez olyan mai előadókon keresztül jutottunk el, mint Jamie XX vagy James Blake.

- Ha már itt tartunk a Kavinsky-feldolgozás (Nightcall) is jól illik a saját dalaitok közé, sőt az egész lemezhez passzol az éjszakai autózás hangulata. Erre hogyan esett a választás?

London-Grammar-If-You-Wait.jpg- Nem előre eltervezetten, már a stúdióban voltunk, amikor kitaláltuk, hogy vegyük fel ezt is és ha jól sikerül még bármi lehet belőle. Szerettük a Drive című filmet és a filmzenét is és mi is éreztük, hogy a zenénk lehet akár autóban is jól működő. Úgyhogy megpróbáltuk a dalt amennyire csak lehet kifordítani. Elég érdekes lett ahhoz, hogy feltegyük a lemezre, de nekem ambivalens a viszonyom vele, néha nagyon tetszik, néha meg nem.

- Egy másik tisztán elektronikus formációval is van kapcsolatotok, Hannah énekel a Disclosure-lemez egyik legjobb dalában (Help Me Lose My Mind). Mennyire folytatok bele a dalba?

- Nem igazán jobban, minthogy Hannah elénekelte a szöveget. Bár mindannyian ott voltunk a stúdióban és nagyon klassz emlék, a disclosure-ös Lawrence-tesók nagyon fiatalok még és iszonyú tehetségesek, szóval ez egy nagyon jó lehetőség volt számunkra.

- A fogadóirodák a ti lemezeteket tartották a legesélyesebbnek a Mercury-díj jelöltjeinek kihirdetése előtt, aztán végül nem kerültetek be a jelöltek közé. Bizonyára csalódottak voltatok, de kívülről, távolról nézve ez az egész sokkal inkább a fogadások körüli felhajtásnak szólt.

- Nagyon fura volt. Soha nem gondoltuk, hogy jelölni fognak minket, aztán egyszer csak mi voltunk a semmiből a legesélyesebbek arra, hogy megnyerjük azt a kibaszott díjat. Realistán nézve erre szinte semmi esélyünk nem volt és mi sem tudtuk hova tenni ezt az egészet. A hype hatására aztán persze elkezded te magad is elhinni, hogy „hűha, lehet hogy tényleg van esélyünk?” Nagyon fura szituáció volt és sok szempontból téves szituáció és ma már örülünk, hogy végül egyáltalán nem kerültünk be a jelöltek közé és viszonylag gyorsan elfelejtődött az egész. A Mercury-díjnak évekkel ezelőtt még senki sem tudta pontosan felmérni a jelentőségét, az persze nyilvánvaló, hogy a győztes lemez nagy figyelmet kap, bár ez sem igaz minden esetben. James Blake mindenesetre teljesen megérdemelten nyerte el a díjat, nagyszerű zenész.

- Mennyire vagytok még benne az első lemezben, gondolkoztatok már azon, hogy milyen irányokba viszitek el a zenéteket a folytatásban?

- Még nem sokat gondolkoztunk ezen. Sőt úgy általában sincs még a térképen a következő lemez. Amennyire beszélgettünk erről, abból talán arra lehet következtetni, hogy másodjára dinamikusabb, gitárokon és dobokon súlyosabb zenét szeretnénk készíteni. Talán ezzel meg is van a koncepció. Egyszerre kemény és a mostani lágyságunkból is valamennyit megőrző zenét fogunk játszani a jövőben.

- Sokat turnéztok, főleg Angliában, Európában azonban jellemzően csak a nyugati csücskökre juttok el. Általában is kérdezem ezt, mennyire tűnik nehéznek egy olyan kaliberű zenekarnak mint a London Grammar nagyobb európai turnét lebonyolítani? Felmerül ennek szükségessége egyáltalán?

London-Grammar-Dot-Major--010.jpg- Örülök, hogy megkérdezted ezt, mert ez egy nagyon nehéz kérdés és komoly probléma. Rettenetesen nehéz és bonyolult számunkra távolabbi helyekre eljutni, mint Franciaország, Hollandia, Belgium. Nyilvánvalóan nagyon szeretnénk, de ahhoz, hogy Nagy-Britanniában bebiztosítsuk a bázisunkat rengeteget kell itt koncertezni, többször visszamenni mindenhova és részben egyszerűen nem jut idő nagyobb európai turnékra, részben financiális szempontból nagyon nehéz a kérdés. És ez engem nagyon bosszant, mert persze a közösségi médiából látjuk, hogy mennyien szeretnek bennünket Magyarországon, Lengyelországban vagy akár távoli ázsiai országokban, ahova fogalmunk sincs, hogy mikor lesz esélyünk eljutni. Szerintem a legjobb, amit most tehetünk az az, hogy megpróbálunk a lehető legtöbb nyári fesztiválra eljutni ezekben a távolabbi országokban és aztán majd talán lesz lehetőségünk rendesen turnézni is ott ezután.

A TRIÓ EGYIK LEGSZEBB KLIPJÉRŐL ITT ÍRTUNK.

- Említetted, hogy az indulásotokkor Nottinghamben nem működött semmilyen zenei szcéna. Hogy látod most a brit zenei életet, van elég alulról táplálkozó kezdeményezés, várható valami nagy robbanás a közeljövőben?

- Mindig van valami érdekes hangzás, mindig felbukkan néhány izgalmas előadó, de az kétségtelen, hogy Nottinghamben semmi izgalmas nem történt. Ez az egész szcéna dolog is elég problémás kérdés, mert valóban van, amikor a korszellem kidob néhány hasonlóan gondolkodó, megszólaló, ugyanarról a környékről induló zenekart, de hype ezekhez mindig gyorsan kapcsol másik hasonló zenekarokat, ami azt generálja, hogy tényleg születik újabb néhány zenekar, amely már próbál is úgy megszólalni, aztán ezt az egészet kezdjük utólag egy színtérnek látni, majd ez a történetírásban is rögzül. És ha ezt közelről látod, ha téged is egy olyan színtérhez sorolnak, aminek más szereplőivel soha az életben nem is beszélgettél, akkor felteszed a kérdést: voltak egyáltalán színterek? Vajon a híres korábbi színterek mennyire működtek akként a valóságban? Most különben úgy látom, hogy az underground tánczene erős Angliában, abban várható talán újabb hullám.

interjú: Dömötör Endre


A London Grammar új kislemeze az interjúban is említett Kavinsky-feldolgozás, íme a szépséges éjszakai klipje:


a London Grammar Jools Holland tévéműsorában adja elő a Strongot:

https://recorder.blog.hu/2013/11/28/_felteszed_a_kerdest_voltak_egyaltalan_szinterek_london_grammar
„Felteszed a kérdést, voltak egyáltalán színterek?” – London Grammar

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr565665456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása