Paint it, Beck! – Jól festő zenészek (1. rész: nemzetközi művészpiac)

Hogy melyik popsztár nem fest? Ilyenről nem tudunk. Nyilván túlzás, viszont az is kétségtelen, hogy döbbenetesen sok zenész van, aki ecsettel is alkot. Igaz, olyan már jóval kevesebb, aki a galériák világában is a kritikusok kedvence. A 17. Recorder magazin art és pop fókusztémájában a Kis pop-művtöri és a Vampról szóló cikkek után most a festő zenészeket vesszük sorra - bár korántsem az összeset. A több mint 40 festménnyel illusztrált cikk nyitóképe részlet Kim Gordon (ex-Sonic Youth) egy kiállításából.

A művészeti iskolák környékén gombamód szaporodó zenekarok, az alkotás viszonylagos egyszerű eszközkészlete, az önkifejezési formák hasonlósága, a megnyilvánulás új útjainak kihívása, a művészeti közeg átjárhatósága, az unalom. Számos oka van, hogy egy zenész egy idő után kipróbálja magát képzőművészként is. Vagy már eleve úgy is indult és felváltva ír egy dalt és fest egy képet. Tényleg lehetetlen megtippelni, hogy hány előadó vásárol rendszeresen nemcsak hangszerboltban, hanem művészellátóban is. Minél mélyebbre ásunk, annál több mindenkiről derül ki, hogy vagy csak hobbiból vagy egészen komolyan tart fenn egy szobát a temperaillatnak. Ki gondolta volna, hogy Donna Summer nagyobb boldogságot érzett egy elkészült képe láttán, mint egy koncertje után? Vagy, hogy a Clash basszusgitárosa, Paul Simonon tízmilliókért (forintban) ad el festményeit? Netán, hogy a Bon Jovi dobosa, Tico Torres negyvenévesen felfedezte, hogy egész színvonalasan képes festeni és azóta gőzerővel alkot ebben az ágban is?

Viszonylag egyszerű a helyzet a képzőművészetet tanuló zenészekkel: John Lennon (dalszerzőtársa, Paul McCartney csak később kapott rá a festésre), Syd Barrett, David Bowie, Ian Dury vagy Graham Coxon, Devendra Banhart esetében nem olyan meglepő, hogy zenészkarrierjük alatt néha festegetnek, borítót terveznek vagy kiállítanak. Nevük nyilván még könnyebben eladta/adja az alkotásokat, bár egyikük sem rossz a maga nemében. A legtöbb festő-zenész viszont egyszerűen hobbiból kezdte el az alkotást, néhányan kifejezetten titkolták is (például a nem tehetségtelen Frank Sinatra), volt aki méltatlankodott amiatt, hogy nem elég jó (Miles Davis), mások csak nem tulajdonítottak neki jelentőséget (Johnny Cash), megint mások meghagyják kikapcsoló tevékenységnek (Ani DiFranco - egy festménye jobbra -, a lambchopos Kurt Wagner vagy a festőként későn, karrierje második felében startoló John Mellencamp). Néhányan nyilván kihasználják, hogy hírességek és képeik árát inkább ez a tény veri fel a csillagos égig, mint az alkotások minősége (a Kiss-gitáros-énekes Paul Stanley sokmilliókért ad absztrakt képeket) és akad olyan is, aki egyszerűen élvezi a festést, teljesen tehetségtelen, de szórakoztatja, hogy van, akit érdekelnek művei (a digitális festészetben elvesző Ringo Starr).

Egy sor nagy rockerről nem annyira köztudott, hogy kiválóan forgatta az ecsetet, csakhogy éppen egy hangszert vagy a mikrofont még kiválóbban: Jimi Hendrix, Jim Morrison vagy Janis Joplin korai haláluk miatt sem bontakoztak ki, a Rolling Stones-os Ronnie Wood viszont igen, mára elismert festő. Aerosmith-es haverja, Steven Tyler (képei balra), vagy Jerry Garcia a Grateful Deadből inkább a hobbista kategória, persze a nevük jó hívó szó a galériákban is és ez természetesen igaz Bob Dylanre is. A Jefferson Airplane-es Grace Slick ma már boldog festő? A Fleetwood Mac-es Stevie Nicks-t egy barátja halála terelte a képzőművészet felé? Dee Dee Ramone élete vége felé kiteljesedett a festészetben? Bizony akad sok furcsa eset. Marilyn Manson dacos vízfestő, Holly Johnson sikeres naiv alkotó, Kim Gordon sok más mellett twitterfestő, Beck kollázsokkal, rajzokkal foglalja el magát, a Massive Attack-es 3D (Robert Del Naja) graffitiművész, Swizz Beatz producer-rapper igen tehetséges absztrakt realista, Robyn Hitchcock pedig csendes szürrealista. Sokan inkább csak flörtölnek a képzőművészettel (Robert Smith sötét víziókkal, Moby gyerek és képregényfigurákkal, Pete Doherty önarcképekkel, Ron Asheton punkalakokkal, Thom Yorke másokkal közös alkotással).

És persze vannak a született festők. Akik történetesen zenészként is hatalmas tehetséget kaptak, ráadásul ügyesen sáfárkodnak/tak mindkét művészeti ágban. Joni Mitchell (jobbra) és Don Van Vliet (azaz Captain Beefheart) gyerekkorától festett, talán ők azok, akik nemcsak dalszerző-előadóként tartoznak a legnagyobbak közé, de a képzőművészet világa is teljes elismeréssel fogadta be őket. Joni Mitchell azt állította magáról, hogy: „kiéneklem a bánatom, megfestem az örömemet”. Beefheart pedig expresszionistaként vált komoly névvé nyolcvanas évek eleji zenei visszavonulása után. (Nem mellesleg a legtöbb zenész expresszionista képeket fest, erről nyilván születtek már tanulmányok is, hogy miért.) Persze rajtuk kívül is akad elismert alkotó. Patti Smith ugyan inkább összművészként, vagy fotós-grafikusként tevékeny, de festményei is szerepelnek nagy életmű-kiállításain. Tony Bennett varietéénekesről ki gondolná, hogy Anthony Benedetto néven David Hockney-val is egy lapon említhető? (Na jó, nem úttörő alkotóként, de azért barátok és Benedetto igen megbecsült festő.) Wade Schuman ugyan kevéssé ismert zenészként - a Hazmat Modine nevű New York-i blues-zenekar énekese - viszont az ebben az összeállításban ő az egyik legprofibb festő. A Stone Roses gitárosa, John Squire Pollock tanítványaként egy időben csak festészettel foglalkozott, jónevű jelentékeny képzőművész, csak most sajnos újjáalakult zenekara, úgyhogy a gitárt is fel kellett vennie a sarokból. Apropó gitár, Joseph Arthur közepesen ismert amerikai dalszerző-előadó (a nagy művészetbarát, Michael Stipe barátja) elsősorban festőnek tartja magát, az ő specialitása, hogy gitárok testét festi meg.

Dömötör Endre

Paul Simonon londoni látképe:

a Bon Jovi dobosának, Tico Torresnek egy dzsesszes ihletettségű alkotása:

Lennon és McCartney fest:

David Bowie egy híresebb festménye mellett:

Syd Barrett festménye:

Ian Dury popos alkotása:

Graham Coxon stílusa:

Frank Sinatra leginkább absztrakt expresszionista volt:

Miles Davis azért tehetségtelennek sem nevezhető festőként:

Johnny Cash csak szórakozásnak tekintette, hogy fest:

a Lamchop vezetője, Kurt Wagner viszont egészen tehetséges festő is:

Devendra Banhart jellegzetes stílusa:

John Mellencamp, akárcsak dalaiban, festményeiben is Amerika tablóját keni fel:

a Kiss gitárosa festményei között:

igen, ez egy eredeti Ringo Starr:

Jimi Hendrix ennyire tudott festeni is:

Jim Morrison pedig ennyire rajzolni:

Janis Joplin festménye:

Ronnie Wood alkot:

Jerry Garcia egyik tipikus műve:

Grace Slick mesevilága:

Stevie Nicks Rhiannonja:

Dee Dee Ramone műve:

Marilyn Manson vízfestménye:

Holly Johnson egyik korai festménye:

3D graffitifestménye:

az amerikai rapper-producer, Swizz Beatz remek alkotásával:

Robyn Hitchcock nemcsak csendes posztpszichedelikus, de csendes szürrealista is:

Robert Smith önportréja:

Moby képregényes pingálmányaiból egy:

Pete Doherty vérrel is festett alkotása:

Thom Yorke, amikor festő:

Ron Asheton munkája:

Captain Beefheart egy művével a sivatagban:

Patti Smith és Robert Mapplethorpe közös alkotása:

Tony Bennett egyik drágán elkelt munkája:

Wade Schuman a legprofibb festő-zenészek egyike:

John Squire tipikus festménye:

és Joseph Arthur festett gitárjaival: