A Microsoft megmentheti a Winampot?

2013.11.26. 14:24, BizRecorder

winamplogo.jpg

A múlt héten jelentette be a Winamp tulajdonosa, az AOL, hogy december 20-ával leállítja a népszerű médialejátszót és a hozzá tartozó szolgáltatásokat. Az elkötelezett Winamp-használók azonban még reménykedhetnek, a Microsoft ugyanis a hírek szerint érdeklődik a program felvásárlása iránt.

A Winamp tavaly ünnepelte tizenötödik születésnapját. Első változata 1997-ben jelent meg, sikerét egyebek mellett az akkoriban elterjedő fájlmegosztó hálózatokon feltűnő, hatalmas mennyiségű mp3 hozta meg, illetve az, hogy ingyenes és shareware verzióban tették elérhetővé. A program fejlesztőjét a dotkom-robbanás kellős közepén, 1999-ben AOL vásárolta fel 80 millió dollárért. A Winamp 2000-es évek elején volt a népszerűsége csúcsán, ezt követően aztán hanyatlásnak indult; az elmúlt években a zenefogyasztási szokások drasztikusan átalakultak, ebből a folyamatból pedig a Winamp tulajdonképpen kimaradt - a cég, illetve a szoftver a tulajdonosa nagyvállalati bürokráciájában vergődve nehezen fejlődött. Ráadásul az AOL fő célja az volt, hogy minél több Winamp-használót AOL ügyféllé konvertáljon, a Winamp-használók legnagyobb része számára viszont az AOL szinte ellenség volt. Ez az ellentét papíron akár a Winamp bukását is jelenthette volna, a gyakorlatban azonban nem ez volt a helyzet: egészen mostanáig évi hatmillió dolláros bevételt és több százmilliós felhasználói tábort tudhat magáénak, gyakorlatilag a legnépszerűbb zenelejátszó szoftvernek tekinthető a tengerentúlt leszámítva, tavaly pedig még a streamingpiacra való belépéséről is volt szó.

A Winamp vesztét valószínűleg az AOL sikeresnek semmiképpen sem nevezhető digitális, és azon belül is zenei stratégiája okozta, illetve ennek folyományaként az, hogy az anyacég inkább a tartalom előállításra koncentrál (ők birtokolják többek közt a Techcrunch nevű tech blogot és a Huffnington Post hírportált). A Winamp bezárása a gyakorlatban annyit jelent, hogy december 20-tól már nem lehet letölteni a klienst és a szoftvertámogatás is megszűnik, de a már telepített Winamp-verziók továbbra is működni fognak.

Vagy mégsem kell temetni a Winampot? Ha igazak a hírek, a Microsoft tárgyalásokat folytat az AOL-lal a Winamp, illetve a lejátszó részét képező Shoutcast online rádiós platform megvásárlásáról. Az egyelőre nem teljesen világos, hogy mi lenne a Microsoft célja az akvizícióval, de feltételezhetőleg az XBOX Music egyelőre nem túlzottan acélos online rádió-kínálatát erősítené meg a Winamp részét képező több mint 50 ezer lineáris rádióadóval. És persze egy pillanatra se feledjük, hogy a hatalmas felhasználói táborral rendelkező Winamp nagyon jó alapot és integrációs lehetőséget jelenthet a Microsoft zenei szolgáltatása számára.

A zenei platformján idestova egy éve munkálkodó Microsoft ha lassan is, de kezd egyre fontosabb szereplővé válni, ugyanakkor a felhasználói tábor kiépítésével még nagyon kezdeti fázisban tart, és mivel a versenyhatóságok megtiltották, hogy az XBOX Music előre telepítve legyen a Windows operációs rendszer újabb verzióiban, valamilyen alternatív utat kell választania a szoftveróriásnak. Persze amennyiben a Microsoft tényleg megveszi a Winampot, akkor sem lesz egyszerű dolga, hiszen döntést kel hoznia arról, hogy mi lesz a Windows Media Player és a Winamp esetleges viszonya, és amennyiben a Winamp mellett teszi le a voksát, úgy integrálnia kell azt és a Shoutcastot egyaránt zenei platformjába - és a Microsoft a saját érdekében ezzel az integrációval nem hibázhat.

Pléh Dániel

Címkék: microsoft aol winamp
https://recorder.blog.hu/2013/11/26/a_microsoft_megmentheti_a_winampot
A Microsoft megmentheti a Winampot?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr65657373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása