blaha.jpg

A Blahalouisina tavaly nyáron adta első koncertjét, nagyjából egy éve jelent meg az öttagú indierock zenekar első dala, majd bő egy hónapja első EP-je is, az ötszámos, slágeres Tales Of Blahalouisiana. Elhelyeztük őket a friss zenekarokat bemutató Magyarradaron, most pedig elkészült a kvintett első hivatalos videója a fülledt, fülbemászó Tonight I'll Dress In Blue című dalhoz - egy fülledt, szemrevaló klip.

A székesfehérvári gyökerű zenekar első klipjét Horváth Viktorral, a már a PASO-nak, Kiscsillagnak, The Qualitons-nak, Grand Mexican Warlocknak, Headshotboyznak is remek videókat készítő rendezővel forgatta. A New Yorkban játszódó történetben a zenekar énekesnője, Schoblocher Barbara utazik egy gondos előkészületeket folytató fiúhoz, aztán amikor odaér, átad neki egy kis négyzetalakú meglepit és elkezdenek... közösen izzadni.

Egy nagyon kedves barátunkkal Horváth Viktor „Vikszi”-vel dolgoztunk együtt, akinek a korábbi munkáit is nagyon bírtuk, most végre a mi zenénkhez készíthetett klipet, ő volt a rendező és ötletgazda is egyben. Nemrégiben New Yorkban járt, innen vannak a vágóképek. A stáb a Luna Booking két fia, Undosz és Matyi, valamint Pozsonyi Janka és a zenekar tagjai voltak. Nagyon élveztük a közös munkát, ami sokkal inkább vicces volt, mint fárasztó, bár a forgatás után nagyjából egy hétig fájt mindannyiunknak a lába, keze, háta, feje a jógapózoktól, de nagyon megérte, mert mindenki elégedett a végeredménnyel” - árulta el a Recordernek Jancsó Gábor, a Blahalouisiana basszusgitárosa. A zenekar amúgy gőzerővel írja az új dalokat és hamarosan újra stúdióba vonul, ahol többek közt egy magyar nyelvű számot is rögzíteni fog. Gábor még azt is elárulta, hogy a következő klip is nemsokára forogni fog, mégpedig a My Baby Wants To Leave This City című dalhoz.

a Tonight I'll Dress In Blue finom erotikával hívogató klipje itt látható először:


a zenekar legközelebb december 2-án játszik Budapesten az A38-on, majd december 10-én a Morcheeba előtt a PeCsában egy már most teltházas koncerten, Facebook-eseményoldal

https://recorder.blog.hu/2013/11/22/klippremier_blahalouisiana_tonight_i_ll_dress_in_blue
Klippremier! Blahalouisiana: Tonight I'll Dress In Blue

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr475649298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.