Elektropopos új dal a Maximo Parktól

2013.11.18. 17:02, Frontrecorder

maximopark2.jpg
A hazánkban is többször fellépett Maximo Park ötödik albuma 2014. február 3-án jelenik meg Too Much Information címmel. A brit indie-rock zenekar az új albumról elsőként egy tőlük eddig szokatlan hangzásvilágú, elektropopos dalt tett közzé, ami ráadásul ingyen letölthető.

A MAXIMO PARK FRONTEMBERÉT PONIKLO IMRE INTERJÚVOLTA MEG A TAVALYI SZIGETEN.

maximoparkcover.jpgA 2000-ben alakult newcastle-i Maximo Park a 2004-2005-ös brit poszt-posztpunk hullámmal tört fel (első albumuk 2005-ben jelent meg), bár nagyívű, érzelmes zenéjükkel kilógtak abból a sorból. Három sikeres album után (az elsőt Mercury-díjra is jelölték) otthagyták a(z alapvetően elektronikus zenéket kultiváló) Warp lemezkiadót és átszerződtek a V2-hoz, The National Health című negyedik albumuk már ott jött ki tavaly júniusban (kereskedelmileg eddig ez a legkevésbé jól teljesítő lemezük.) Az énekes Paul Smith vezette zenekar az új lemezanyagot Newcastle-ben és Sunderlandben rögzítette, külső producer nélkül, de besegített nekik Dave Okumu, a The Invisible experimentális rockzenekar énekes-gitárosa és a Field Music artrock zenekar magját alkotó testvérpát, David és Peter Brewis. A Maximo Park már az előző albumon is beemelte az elektronikát, és ha hihetünk az első beharangozó dalnak, ez a tendencia erősödött a jövő februárra időzített 11 számos stúdiólemezen. Mindenesetre a Brain Cells című szám tisztára elektropopos, még akár a Depeche Mode is beugorhat a hallatán. A dal a zenekar honlapjáról email címért cserébe ingyen letölthető, a videója alább:

Címkék: maximo park
https://recorder.blog.hu/2013/11/18/elektropopos_uj_dal_a_maximo_parktol
Elektropopos új dal a Maximo Parktól

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr785641962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása