compact disco.jpg

A Compact Disco elkészült The Storm című harmadik nagylemezével (az album címadó dalának klipje is a Recorderen, itt debütált), melyet először a november 16-i, szombati A38-as lemezbemutató koncerten lehet megvásárolni, de az anyag egyik slágeres dala, a Serenity máris meghallgatható, itt a premierje.

cd the storm.jpgA Compact Disco a 2009-es Stereoid és a 2011-es II (valamint a két első lemez dalainak újrakevert kiadása, a 2012-es Two Point Five) után elkészült The Storm című harmadik soralbumával. A zenekar dj-je, Lotfi Begi szerint bátor és meglepő albumot készítettek: „sokkal nagyobb anomáliák vannak a lemezen, színesebb, merészebb, bevállalósabb, mint az eddigiek! Most először dolgoztunk külső producerrel, Szakos Krisztián személyében, aki kicsit kizökkentett minket a komfortzónánkból, ami azt gondolom hogy igazán jót tett a lemeznek!” Az anyagot a Tom-Tom stúdióban vették fel, ami mindenkinek nagy élményt jelentett: „két hétig volt lehetőségünk az ország egyik legjobb stúdiójába beköltözni, ez egy életre szóló élmény marad!” - emelte ki Begi, de a zenekar billentyűse, Pál Gábor is nagyon lelkes volt a felvételek kapcsán. „Nekem elmondhatatlan érzés volt, amikor a stúdióban leülhettem és egy igazi Bösendorfer zongorán játszhattam.


ÁKOS A LEMEZ UTOLSÓ ELŐTTI DALÁBÓL KÉSZÍTETT REMIXET.

cd csabi.jpgWalkó Csaba énekesnek az időjárási körülmények is emlékezetessé tették a lemezfelvételi folyamatot: „szerintem én azt nem fogom elfelejteni soha, amikor csöpögő esőben, bringával indultam felénekelni a dalokat, majd útközben szakadni kezdett és végül teljesen eláztam mire a Szakoshoz értem, ezért alsónadrágban énekeltem fel.” Csaba a dalok hatásairól mesélt: „szerettünk volna egy kis rockos hangzást is belevinni, ezért sok régi kedvencet is elővettem, mint Alice In Chains, Faith No More, de sok Muse-t és 30 Seconds To Mars-ot is hallgattam.

A frontember beszélt arról is, hogy mit várhatnak a rajongók a szombati koncerten: „természetesen tíz új dalt, de lesznek régiek is, amiket itt-ott átalakítottunk és sokkal keményebb és lendületesebb lesz a műsor!” Az énekes kitért arra is, hogy a koncertfelállás új gitárosa (Török Emese dobos után egy újabb csaj), Lahucsky Kriszta hogyan illeszkedett be a zenekarba: „nagyon vagány csajszi, szókimondó, tökéletesen beilleszkedett a mi munkamorálunkba. Nagyon akarja, nagyon jó akar lenni szombaton.”


A hamarosan megjelenő The Storm című lemez dallistája:

1. The Guardian
2. The Storm
3. You Don't Care
4. Serenity
5. Miracle
6. One Of Those Days
7. It's Calling You
8. The Phantom
9. We Will Not Going Down
10. I Want More


a szombati koncert Facebook-eseményoldala


a lemez Serenity című száma pedig itt hallható először:


nyitófotó: Éder Krisztián

https://recorder.blog.hu/2013/11/14/dalpremier_compact_disco_serenity
Dalpremier! Compact Disco: Serenity

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr825631378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása