Cut Copy: Free Your Mind (lemezkritika)

A Cut Copy megcsinálta az év legboldogabb lemezét. Fogta a 2008-as In Ghost Colours legjobb dalait beszorozta a Primal Scream-féle Screamadelicával és karba tett kézzel figyeli a hatást. Oké, forradalmi újítások nincsenek az albumon, de ha az adott formula elsőre és huszadjára is ugyanolyan eufóriát okoz, akkor panaszra sincs semmi okunk.

Kiadó: Modular / Universal

Megjelenés: 2013. november 5.

Stílus: rave, szintipop

Kulcsdal: Meet Me In The House Of Love

Az év tánczenei lemeze? Lehet, de persze az is, hogy nem. Az év legeufórikusabb tánczenei lemeze? Erre már egészen biztosan kevés hasonlóan erős versenyzőt nevezhet bárki. A Cut Copy a nagy ausztrál elektropop-robbanás idején, a 2000-es évek közepén vált – elsősorban remek remixeinek köszönhetően – elég gyorsan nemzetközileg is kedveltté a Presets, a Van She, a Pnau és a Muscles társaságában. Első lemezük (Bright Lights, Neon Love - 2004) még nem annyira ugrott ki a mezőnyből, de másodjára (In Ghost Colours - 2008) már minden a legjobb konstellációban állt össze (na jó, majdnem minden, tán akadt két kevésbé zseniális gitárosabb dal a sok New Order-slágerbomba között). A megnövekedett várakozásoknak aztán a következő, 2011-es extrovertáltabb, nehézkesebb Zonoscope valahogy nem tudott megfelelni. Fejben kicsit én is leírtam a Cut Copyt és lehetetlen volt megtippelni, hogy milyen lesz a folytatás – az meg nem átlag feletti lett? Dan Whitford énekes-billentyűs-gitáros-producer és három társa fogta az In Ghost Colours legslágeresebb dalait, felszorozta a Primal Scream-féle Screamadelicával és bőséges rave-vel, aztán boldogan figyeli a hatást.

A ZONOSCOPE-OT HOSSZÚ ITT PRÓBÁLTUK MEGFEJTENI.

A Free Your Mind a két Summer Of Love hatása alatt született, az 1967-esből főleg szabadságeszményt, az 1988-89-esből a mellett zeneiséget is merítettek szintis-diszkós-house-os popszámaikhoz. „A szabadság koncepciója az, ami univerzálisan pozitív és időtlen, bármi legyen is az egyes emberek verziója erre a szabadságra, már csak az is jó dolog, hogy emlékeztethetünk másokat, vagy akár magunkat arra, hogy milyen szabadnak lenni.” Ez a Whitford által hangsúlyozott szabadság-érzet eufóriával párosítva valóban átjárja a lemezt, melyet, hogy még szebb legyen a kép: Dave Fridmann hangzásmágus (The Flaming Lips, Tame Impala, MGMT) kevert. A négy laza, de abszolút hatásos, funkcióval rendelkező átkötővel megtoldott tízszámos lemez szerkezetében is a rave-korszak minden szempontból bevethető partialbumait idézi. Felvillanyozó kezdés (Free Your Mind, We Are Explorers), tényleges rave-idézet (K-Klass-feldolgozás 1993-ból: Let Me Show You Love). Aztán folytatódik a reptetés (Footsteps, In Memory Capsule), jön a hatvanas évek biccentés (Dark Corners And Mountain Tops) és még egyszer felpörög a buli (Meet Me In The House Of Love), hogy a végére maradjon az elkerülhetetlen, fáradt vigyorral bólogatás (Take Me Higher), mennybemenetel (Walking In The Sky) és hazaséta (Mantra).

9/10

Dömötör Endre

a lemez teljes egészében végighallgatható itt:

az album címadó dalának klipje: