Tegan And Sara, Melé, Amanda Palmer, Crystal Fighters - kétheti zenei programajánló

2013.11.01. 19:11, Frontrecorder

Amanda_Palmer_and_the_Grand_Theft_Orchestra.jpg

Az elkövetkező két hét külföldi fellépős budapesti koncert- és partikínálatából kiemelkedik Amanda Palmer és zenekarának tavasszal elmaradt és most pótlásra kerülő fellépése, illetve a Tegan And Sara duó hazai bemutatkozása, de lesz szinte minden nap ott levésre érdemes esemény november közepéig. Beleértve a Crystal Fighters koncertjét, amit csak megemlítünk, mivel minden jegy elkelt rá.

November 1.



YOUNG MONTANA (UK), TIGHTFACE (UK)

Kezdés: 22:00

Belépő: ingyenes

Facebook eseményoldal

Hogy mi számít swagnek zenében, divatban, dizájnban és művészetben, annak megmondását vállalta fel több mint fél évvel ezelőtt az Urbanplayer. A webmagazin pedig most először egy bulival is bizonyítja trendérzékenységét, a friss és izgalmas elektronikus zenék jegyében rendezett estjükön. A swag-faktor kimaxolásához két brit vendéget is hívtak: a Coventryből kiröppent Young Montana mesteri ügyességgel manipulálja a hangmintákat és darabolja a beateket egyszerre retró és futurisztikus, absztrakt, de nagyon táncos kaleidoszkopikus zenéjében, míg a hasonlóan virtuóz zeneszabász londoni Tightface hiphop-alapú hangzásvilágát a pszichedélia és Afrika ritmusai szövik át. A két fiatal angolt T33bag (Zsolaa a Faktorlaborból) és Cadik vezeti fel, utánuk Shadam és Donky Bronx rántják el a partit a bass musicos, fanki technós négynegyedekbe.


November 2.



JUNGLE BY NIGHT (NL)

Helyszín: A38

Kezdés: 19:00

Belépő: 1000 Ft

Facebook eseményoldal

A dzsungelben éjszaka nem ajánlatos elveszni, nem úgy a Jungle By Night zenéjében, amely önfeledt szórakozást ígér. A kilenctagú, fiatalokból álló holland együttes sodró módon ötvözi az afrobeatet, a funkot, a pszichedelikus rockot a klasszikus big bandes szvinggel, ilyen hibriddel pedig a forró hangulat garantált. A holland brigád előtt két rokon hangzásvilágú hazai zenekar játszik: a pop/funky/hiphop keverékben jeleskedő dél-afrikai-magyar Soul Surge duó, illetve a dj-producer kollektívából élő hangszeres formációvá avanzsált, a hatvanas-hetvenes évek souljával, funkjával, dzsesszével átitatott hiphopot mai elektronikával vegyítő SoulClap Band.


DJ BILLY NASTY (UK), BJÖRN TORWELLEN (DE), FOLKER ZWART (NL), KNOBS (IT)

Helyszín: Corvintető

Kezdés: 20:00

Belépő: 2000 Ft

Facebook eseményoldal

A nemrégiben összeállt, holland-magyar szervezőcsapat, a Mute azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felpezsdíti a hazai underground techno partiszínteret, a bulik rendezése mellett közösségformáló katalizátorként is. Koncepciójuk szerint minden alkalommal itthon még nem játszott, vagy kevésbé ismert dj-ket, producereket invitálnak meg, a techno sokszínűségét bemutatva. Második megmozdulásukon igazi nemzetközi válogatott áll majd a dj-pultban: fellép a veterán brit techno-legenda Billy Nasty, a dark techno egyik legmeghatározóbb képviselője, a német Björn Torwellen, az idei Amsterdam Dance Eventen hatalmasat partit gurító holland Folker Zwart valamint az olasz Knobs. Az itthoni szcénát pedig Dr. Zoidberg, az egyre nagyobb nemzetközi sikereket elérő David Temessi és Avoidant képviselik.


November 3.



RADIAN (A), ROBERT CURGENVEN (AUS). JACK JACK (SK)

Helyszín: Mika Tivadar Mulató

Kezdés: 19:00

Belépő: 1000 Ft

Facebook eseményoldal

A nemzetközi és magyar experimentális, avantgárd zenei seregszemle, az Ultrahang Fesztivál a kisebb volumenű, ellenben rendszeresebb UH Estek formájában él tovább. A soron következő rendezvény fő fellépője, az osztrák Radian már fellépett az Ultrahang Fesztiválon 2005-ben, de ebben a formájában még nem játszottak nálunk. A jelenleg Martin Brandlmayr (ütősök, szemplerek), Martin Siewert (gitár, elektronika) és John Norman (basszusgitár) felállású zenekar továbbra is egyedülálló módon dolgoz össze posztrockot és szabad improvizációs dzsesszt mikroszkopikus elektronikus hangmintákkal, talált hangokkal és zajokkal. Az ausztrál Robert Curgenven viszont környezeti hangokból, zajokból – mint az ausztrál sivatagi állatok neszezése, a süvítő szél, a háborgó tenger – alkot borzongatóan szép, monumentális hangfolyamot. A szlovák Jack Jack mindössze egy keverővel alkot, amibe semmilyen hangszert nem csatlakoztatnak, vagyis a keverő lesz maga a hangszer – no-input zenei műfaj különleges képviselői ők. De nem használ hangszert az A Ship Arriving Too Late To Save A Drowning Bitch trió énekese, Bartha Márk sem, mindössze a hangjával, egy mikrofonnal és effektekkel alkot nagyot.


November 4.



TEGAN & SARA (CAN)

Helyszín: Dürer Kert

Kezdés: 19:30

Belépő: elővételben 4700 Ft, a koncert napján 5500 Ft, VIP (limitált) 22 500 Ft

Facebook eseményoldal

Tegan és Sara Quinn Kanadai legismertebb indierock ikerduója, akik 15 éves koruk óta írnak dalokat együtt, az első lemezük 1999-ben jelent meg, majd miután az ezt követő években masszív rajongótábort építettek ki, az idén januárban, négy év szünet után megjelent hetedik albumukkal egy másik szintre léptek, és poposabb megszólalásukkal a mainstreamet vették célba. Úgy tűnik sikerrel, hiszen a Heartthrob az amerikai lemezlista második helyéig jutott, vendégként pedig beugrottak Macklemore és Ryan Lewis, illetve Taylor Swift egy-egy koncertjére is. A jelenleg a Closer című dalukkal hódító lányok először koncerteznek Magyarországon, előttük a fiatal észak-ír indiefolk gitáros-énekesnő SOAK valamint Knoll Gabi, az Egy Másik Zenekar énekesnője lép fel.

A KONCERT ELŐTT AJÁNLOTT ELOLVASNI A SARÁVAL KÉSZÜLT INTERJÚNKAT 


November 5.



AUTOMELODI (CAN)

Helyszín: Gozsdu Manó Klub

Kezdés: 21:00

Belépő: 1000 Ft

Facebook eseményoldal

A Küss Mich szervezőcsapat jó szokásához híven ismét megörvendezteti a synth-wave fanokat egy különleges külföldi előadóval. A montreali Xavier Paradis tíz éve tevékenykedik a színtéren, mára kultikus hírnévre tett szert. Először Arnaud Lazlaud néven csinált francia nyelvű, újromantikus szintipopot, majd miután több zenekarban megfordult, ezt a jellegzetes zenéjét fejlesztette tovább Automelodi projektjével, amely frissen megjelent második albumának turnéján Budapestre is eljut. Ugyanezen az estén mutatkozik be szólóban a Farbwechsel kiadó egyik alapítója és a SILF egyik fele, Alpár, továbbá fellép még a "hideg magyar szintiwave”-et művelő Adam Berces.


November 6.



EAGLES FOR HANDS (UK)

Helyszín: Központ

Kezdés: 20:00

Belépő: ingyenes

Facebook eseményoldal

Az NVC szervezőcsapata által üzemeltetett Madách téri Központban szerdánként futó, az előremutató elektronikus zenéket kultiváló Forward estek első külföldis buliján egy angol producer, a brightoni Laurie James Ross, azaz az Eagles For Hands ad majd ízelítőt éteri és melankolikus future bass zenéjéből, amely merít a house, az R&B és a hiphop elemeiből és melyet a furán elcsúszó-elhajlított szintifutamok és énekminták tesznek egyedivé. A Laura Mvulát és az Ultraístát is remixelő producer mellett dj-zik még az est házigazdája, 9b0 és Nitelight.

Allie (DE)

Helyszín: Toldi

Kezdés: 22:30

Belépő: 500 Ft

Facebook eseményoldal

Allie, azaz a berlini Florian Boss afféle mai urbánus indiefolk trubadúr, aki suttogva énekli egyszerű, visszafogott és fülbemászó, akusztikus gitár- és elektronikus loopokra épülő, személyes hangvételű dalait. Eddig három albuma jelent meg, mi most hallottunk róla először, de bennünket megfogott - mindenképpen érdemes meghallgatni élőben. A koncertje előtt és után Holalo dj-szett.


November 7.



Roland Tings (AUS)

Helyszín: kolor

Kezdés: 22:00

Belépő: ingyenes

Facebook eseményoldal

Az egész világon javában zajlik a klasszikus, nyolcvanas évekbeli acid house újrafelfedezése és -definiálása (itthon lásd például a SILF duót). A melbourne-i Rohan Newman is acides beütésű tánczenét játszik, amire az egyik legmenőbb mai elektronikus zenei kiadó, a 100% Silk (többek közt Ital, Innergaze, Maria Minerva) is lecsapott. A fiatal ausztrál producer chicagói gyökerekből táplálkozó, de kevésbé nyers, hipnotizáló savazását most élőben - mármint live act formájában - élvezheti a budapesti partinép, a Bounce és a Designer Drums közös buliján.



November 8.



MIDLAND (UK), BARNT (DE)

Helyszín: A38

Kezdés: 22:00

Belépő: elővételben 2000 Ft, helyben 2500 Ft

Facebook eseményoldal

A Dansmusiq partisorozat mottója "house és még azon is túl”, és ezúttal tényleg elég messzire merészkednek a kiindulási ponttól, hogy – szintén a mottójukban foglaltakhoz híven, stimulust adjanak az agynak és ritmust a lábnak. Ráadásul a két vendégük nemcsak a műfaji kereteket tágítja, hanem jócskán különböznek is egymástól, így ez az este különös és egyben különleges párosítást ígér. Az angol Midland (Harry Agius) a brit bass music technós ágának egyik kiemelkedő, egyéni producere, mocskos és parás hangzással, míg a német Barnt (Daniel Ansorge) a tech-house-t viszi el teátrális, mágikus-misztikus, sőt okkult irányokba. Hazaiak: Crimson, Chrom, Grasshop.


November 9.



MELÉ, SLICK DON (UK)

Helyszín: Corvintető

Kezdés: 22:00

Belépő: éjfélig 1000 Ft, utána 1500 Ft

Facebook eseményoldal

A Budapest Bass Music sorozat vendége ezúttal az angol basszuszenei színtér egyik dj-fenoménja, Melé. A Wirral-félszigeten élő (akárcsak a nemrég nálunk járt Forest Swords), 2010-ben feltűnt fiatal producer a saját zenéiben is keveri a különféle hangzásokat, dj-ként pedig bámulatos ügyességgel és érzékkel mixel össze tulajdonképpen bármit, amit éppen érez, legyen az grime, UK funky, house, garage, trap vagy hiphop, mindezt pedig maximális hatásfokkal, a tánctéren frenetikus energiákat felszabadítva teszi. Első budapesti fellépésén vele tart Slick Don, az itthoni partifelelősök Mentalien, BA10, Aafro és a NakedKool lesznek (a kisteremben Statik és Klay dobbasszusozik).


LES HURLEMENTS D'LÉO (FR)

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Belépő: elővételben 1500 Ft, a koncert előtt 2000 Ft

Facebook eseményoldal

A lassan húszéves bordeaux-i Les Hurlements d'Léo többször járt már Magyarországon, vérpezsdítő és fergeteges, francia sanzont, cigányzenét, akusztikus utcazenét, folkot, skát, punkot és rockot vígan összelögybölő zenéjükkel, no meg őrületes színpadi show-jukkal minden alkalommal le is vették a közönséget a lábáról, és ez nyilván most sem lesz másként. Az aktuális turnéja keretében fellépő dél-francia "budoárdixieland” zenekar előtt a pécsi Psycho Mutants hevíti fel a hangulatot.


November 10.



AMANDA PALMER & THE GRAND THEFT ORCHESTRA (US), SIMPLE PLEASURE (US), JHEREK BISCHOFF (US)

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Belépő: elővételben 4000 Ft, a koncert előtt 4800 Ft

Facebook eseményoldal

Amanda Palmer eredetileg március 8-án lépett volna fel az A38-on, de előtte törölte európai turnéját, amelynek pótlása most zajlik, a dalszerző-zongotista-énekesnő és zenekara november 10-én játszik Budapesten. Miközben mi is várjuk, csak zárójelben jegyezzük meg, hogy azért tényleg a Nőnapon lett volna tökéletes(en stílszerű) „a kibaszott Amada Palmer” fellépése, hiszen nála jobban – szélsőségesebben és megosztóbban – talán senki nem játszik a női szerepekkel. Ahogyan a közösségi médiával sem – a tavaly megjelent, nagy sikerű, zeneileg eklektikus Theatre Is Evil albumának elkészítésére, valamint a hozzá kapcsolódó turnéjára 1,2 millió dollárt gyűjtött össze a rajongóitól a Kickstarteren, ami addig hallatlan volt a zeneiparban. A Dresden Dolls egykori alapítója a szabadszájúsága és videoklipjeivel is szeret sokkolni, élőben pedig felül általában egy szál melltartót visel őrült kabarérock zenekara, a Grand Theft Orchestra élén. Kísérőzenészeinek egyike, a basszusgitáros Jherek Bischoff (amúgy zeneszerző-hangszerelő-producer, aki számos lemezre dolgozott be és többek közt a Xiu Xiu tagja is volt) szólóprojektjét is bemutatja ezen az estén, illetve játszik még egy New York-i házibuli zenekar, a Simple Pleasure. (A koncertek előtt, este héttől a Kiállítótérben vetítésre kerül Szász Jánosnak a Dresden Dolls egyszeri visszatérő turnéját megörökítő Last Call című dokumentumfilm, a jegy erre 500 Ft.)


November 11.



FÖLLAKZOID (CHI)

Helyszín: Kuplung

Kezdés: 21:00

Belépő: 1000 Ft

Facebook eseményoldal

Budapest felfedezte a chilei neo-pszichedelikus rock színteret? Mindenesetre, a Holydrug Couple után egy újabb zenekar érkezik a dél-amerikai országból, hogy elrepítsen bennünket egy klassz tripre. A 2008-ban alakult, húszas éveik elején járó santiagói srácokból álló Föllakzoid hangzása a grúvokra helyezi a hangsúlyt és valahová a Tame Impala és egy transz-indukáló mai progrockzenekar közé lehetne belőni – azaz kilőni. A koncert után a Holalo dj-i adják a zenét a táncos lebegéshez.


November 13.



CRYSTAL FIGHTERS (UK/ES)

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Facebook eseményoldal

A koncertre minden jegy elkelt.


November 14.



SCULLIOUS (UK)

Helyszín: Toldi

Kezdés: 22:00

Belépő: 500 Ft

Facebook eseményoldal

A future garage napjaink egyik legfelkapottabb netes zenei irányzata, így igen nehéz kitűnni az online zenemegosztókat elárasztó ilyen – finoman szkippelős dobokra, mélységes basszusokra, érzelmes dallamokra és női vokálfoszlányokra épólő - zenék tengeréből. Scullious, azaz Sav Mclean Northamptonból az egyik olyan, akinek sikerült, máris a future garage nagyjaihoz (Synkro, Submerse, Phaeleh) hasonlítják. "Csodaszép zenéket csinál” – írta róla a Gelka a nekünk készített válogatásának kísérőszövegében. A budapesti duó egyébként szintén fellép ezen a bulin, akárcsak a Nakedkool, Secam és FRST.

https://recorder.blog.hu/2013/11/01/tegan_and_sara_mele_amanda_palmer_crystal_fighters_ketheti_zenei_programajanlo
Tegan And Sara, Melé, Amanda Palmer, Crystal Fighters - kétheti zenei programajánló

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr205609573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.