James Blunt soha nem nyer Mercury-díjat, James Blake-é 2013-ban az elismerés

2013.10.31. 10:21, rerecorder

james blake.jpg

Tegnap este adták át a 2013-as Mercury Prize-t, azaz a legrangosabb brit zeneipari elismerést, ami az év legjobb albumát illeti meg a Brit-szigeteken (az év eleji Brit Awards ugyan nagyobb szabású, de mára talán már kevésbé fajsúlyos díjátadó). Idén először élőben a tévében is közvetítették az eseményt a camdeni Roundhouse-ból, így nemcsak a jelenlévők láthatták és hallhatták, amint a tizenkét jelöltből kiválasztott győztes személyét a műsorvezető, Lauren Laverne tévesen James Bluntként, a You're Beautiful című balladával elhíresült popénekesként állítja be: a díjat ugyanis természetesen James Blake nyerte.

A Mercury Prize-on Nagy-Britannia és Írország előadói szállhatnak versenybe a 20 ezer fonttal járó komoly elismerésért, ami garantáltan nemcsak a győztes, de a tizenkét jelölt lemezeladásait is megdobja. Idén eleinte az Arctic Monkeys és David Bowie albumai számítottak a legnagyobb esélyesnek, a meglepetést várók Laura Mvala győzelmét valószínűsítették, végül tényleg kisebb meglepetés született, hiszen a tízfős szakmai zsűri (újságírók, zeneipari szakemberek) egy viszonylag szolidan fogyó és kritikai értelemben sem agyonünnepelt lemezt nevezett meg a legjobbnak. James Blake a címadó szám meditatív-szép klipjével felvezetett áprilisi Overgrown című második albumával kissé dúsabbá tette korábbi megszólalását, a lemezt mi is bírtuk, bár nem rajongtuk érte kritikátlanul: "aki bírja a vegytiszta érzelmességet, annak valószínűleg a Brian Eno segédletével készült Overgrown is tetszeni fog" - írtuk akkor. Hogy a Mercury Prize milyen jelentőséggel bír, arra jó példa, hogy például Blake is a díjátadó elé időzítette legújabb klipje premierjét, mely egy a lemezről származó, de azt továbbgondolt felvételhez készült, amiben már szerepel Chance The Rapper is, aki természetesen a lowrideres klipben is feltűnik. Bluntnak Blake-nek megérte a felhajtás, nyert és eddig mintegy 28 ezer példányban elkelt albuma biztosan jelentősen jobban fog fogyni.

James Blake köszönőbeszéde a Blunt-baki után:


az Overgrown című nyertes lemez teljes egészében:

https://recorder.blog.hu/2013/10/31/james_blunt_soha_nem_nyer_mercury-dijat_james_blake-e_2013-ban_az_elismeres
James Blunt soha nem nyer Mercury-díjat, James Blake-é 2013-ban az elismerés
süti beállítások módosítása