Nyári napsütés az esős őszben – beszámoló a Splashh londoni koncertjéről

2013.10.30. 17:17, rerecorder

SPLASHH_CP02_1710131.jpg
Londoni tudósítónk jelenti. Izgalmas új zenekarok egyetlen koncerten: Londonban ilyenből természetesen rengeteg van, de a jövő lehetséges hangjai közül az alábbi estén négy is fellépett az észak-londoni The Garage nevű klubban az alapvetően legnagyobb névnek számító Splashh koncertjén, amely kisebb fesztivállá fejlődött, hiszen előzenekarként három, még alig ismert, de figyelemre méltó új együttes, a Charlie Boyer & The Voyager, a The Wytches és a Shy Nature is játszott. Csonka Mátyás beszámolója.

Az estét a Shy Nature kezdte, amelyről eddig, őszintén szólva semmit sem tudtam. A fellépésük alapján egy nem reménytelen együttesről van szó, de igazán nagy egyediséget sem találtam a zenéjükben. Tipikus indiepopos dalokkal szórták meg a közönséget a harminc perces játékidejük alatt, arról nem is beszélve, hogy az énekesüknek teljesen olyan hangja van, mint a Mystery Jets-es Blaine Harrisonnak. Ha talán az említett zenekar már nem lenne a színen, akkor azt is mondhatnánk, hogy legalább van egy újabb reinkarnációja, de így egyelőre csak egy koppintása.

THEWYTCHES_CP03_171013.jpgEllenben a brightoni The Wytches trió egy nagyon is izgalmas zenekar, és több mint valószínű, hogy 2014 egyik nagy dobása lesz. A zenekar hangzásvilága olyan, mintha a White Stripes és a korai Horrors összehozott volna egy szerelemgyereket, aminek eredménye tulajdonképpen ez a „szörnyszülött”. Ezt a szót pozitív értelemben kell érteni velük kapcsolatban, ugyanis az alig pár kislemezzel rendelkező formáció képes olyan extázisba hozni a közönséget, amilyent még soha nem láttam efféle kezdő zenekaroknál (bár lehet, hogy ezt itt megszokott, nekem mindenesetre új volt). Persze zenéjük nem feltétlenül könnyen fogyasztható, de a gitárokat sem kímélő zajos garázsrockjukra mégis nagyon vevő volt mindenki – mondjuk ebbe biztos a NME hype-ja is besegített. Mindenesetre azt mondom, hogy kíváncsian várom első lemezüket, ami majd eldönti, hogy milyen jövője lesz a bosziknak.

A harmadik zenekar a Charlie Boyer & The Voyagers volt. Ők már túl vannak debütlemezükön, amely idén tavasszal jelent meg, ennek ellenére nem kapott különösebb reklámot és még én sem hallgattam meg. Talán jobb is, hiszen tulajdonképpen egy újabb Toy és más hasonló, pszichedelikus rockban utazó bandák keverékét láttam, akik fele annyira sem érdekesek vagy egyediek. Természetesen a közönség hölgytagjait nem zavarta a dolog, mivel a dalok inkább őket szólították meg. Nem mondom, hogy unalmas volt a fellépésük, de az őket megelőző Wytches-ben sokkal több a potenciál, mint ebben az ötösben. Nekik talán még kell pár év, mire zeneileg is beérnek – hacsak nem tűnnek el a süllyesztőben addigra, mert lassan ez a hullám is kezdi elveszíteni a varázsát.

SPLASHH_CP11_171013.jpgTíz óra körül végre az este fénypontja, a részben új-zélandi, de már inkább brit székhelyűnek számító Splashh  következett. Nyáron jelent meg Comfort című első lemezük, amelyből valóban csak úgy árad a nyári napsütés. Köszönhetően nekik, majdnem egy óra erejéig újra azt hihettük az esős őszi időben, hogy újra itt van a nyár. Amint a színpadra léptek egy percig sem tököltek, tökéletes kezdésként szünet nélkül eljátszották a Washed Upot és a Lemonade-et. A fellépés folyamán a teljes lemez terítékre került, a legnagyobb ovációt pedig természetesen eddigi ismertebb dalaik, a Vacation és az All I Wanna Do okozták. Ráadásul egy vadi új számot is hallhattunk, amely akár már egy jövőre érkező második albumot is jelenthet, mindenesetre így első hallásra egyik legjobb dalukat írták meg vele. A koncert során a frontember, Sasha Carlson folyamatosan kérte a szervezőket, hogy kapcsolják le a megvilágítást, de ez igazából felesleges volt, mert a háttérben futó bénácska vetítést a helyükben nem tettem volna középpontba (érdekes, hogy a Szigeten a Tame Impalanak is hasonlóan béna vetítése volt, biztos valami új divat ez...). A Need Ittel zárták a koncertet, az alig három perces számot legalább tíz percesre nyújtva, már azt lehetett hinni, hogy nem akarják abbahagyni a zenélést, amit az elsőosztályú produkció alapján teljesen meg is értettem.


A SPLASSH-T MÁR ÉV ELEJI, LEHETSÉGES BEFUTÓKAT GYŰJTŐ CIKKÜNKBEN EMLÍTETTÜK.

Elégedetten hagytam el a város egyik legfontosabb koncerthelyszínét, a 600 fős The Garage-t, öröm volt látni, hogy van a világon olyan hely, ahol nem kell, hogy a zenekarod már legalább tíz éve a fronton legyen – vagy itteni értelemben világszerte ismert legyen – ahhoz, hogy egy teltházas koncertet össze lehessen hozni. Arról nem is beszélve, hogy minden jelenlévő mennyire élvezte az egészet.

Csonka Mátyás


a Splassh és az All I Wanna Do:


a Splassh és a Feels Like You:


a Wytches és a Digsaw


a Charlie Boyer And The Voyeur és a Things We Be:


a Shy Nature és a Sinking Ship:

Címkék: splassh the wytches
https://recorder.blog.hu/2013/10/30/nyari_napsutes_az_esos_oszben_beszamolo_a_splashh_londoni_koncertjerol
Nyári napsütés az esős őszben – beszámoló a Splashh londoni koncertjéről

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr495606265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása