Listavezető a Mennyországban – a Sparks lemezei (1971-2009)

Diszkográfia rovatunkban a Pet Shop Boys- és a Manic Street Preachers-életművek lemezes áttekintései után a héten megjelent boxset-je kapcsán már profilból bemutatott Sparks mind a huszonkét albumáról elmondjuk a legfontosabb tudnivalókat és bemutatjuk a kulcs- és titkos kedvenc dalokat. Elképesztő utazás következik (és a poptörténet egyik legjobb albumborító-sorozata).

Halfnelson / Sparks (1971)

Az eredetileg 1971-ben Halfnelson címmel, majd a névváltást követően, 1972-ben Sparks-ként újra kiadott bemutatkozó albumon a Mael-testvérektől már azt kapjuk, amit aztán sok évtizeden át újra és újra – okosan dilis, utalásokkal zsúfolt metapopot, amit Todd Rundgren furcsa, jobbra-balra kóválygó, felgyorsított és lelassított hangokkal tűzdelt produkciója tesz még szeretnivalóbbá.

Kulcsdal: Wonder Girl

Titkos favorit: Slowboat

8/10

A Woofer In Tweeter's Clothing (1973)

A producer ezúttal az Electric Prunes-énekes James Lowe, a hangzás pedig valamivel csiszoltabb ezen az elődjéhez sokban hasonlító második lemezen. A Louvre című dalt a "címszereplő" énekli, természetesen franciául, a Do-Re-Mi pedig valóban az a Do-Re-Mi, A muzsika hangja egyik dalának bolondosan camp feldolgozása. Amerikában ez a lemez is nyomtalanul tűnt el a süllyesztőben, a minden őrületre kapható angolok viszont szerették, így logikus volt Ron és Russell következő lépése.

Kulcsdal: Girl From Germany

Titkos favorit: Moon Over Kentucky

8/10

Kimono My House (1974)

Ahogy a lemeznyitó This Town... elején beúszik a semmiből az az ismerős dallam, abból már sejthetjük, hogy a következő 36 percben valami nagy dologban lesz részünk. És tényleg. A hetvenes évek egyik kulcslemeze, a Sparks első Angliában felvett albuma, slágerparádé a szó jó értelmében vett progresszív zenei megoldásokkal és lefegyverző szellemességgel. Kötelező.

Kulcsdal: This Town Ain't Big Enough For Both Of Us

Titkos favorit: Talent Is An Asset

10/10

Propaganda (1974)

Sikeres lemezeket meglovagolni kívánó, gyorsan összedobott folytatások ritkán sikerülnek jól, dehát a Sparks mindig mindent egy kicsit másképp csinált. A Kimono My House után 6 hónappal kiadott Propaganda ha lehet, még elődjénél is erősebb lemez, kreativitása első, de messze nem utolsó csúcsán kapja el az együttest.

Kulcsdal: Something For The Girl With Everything

Titkos favorit: Never Turn Your Back On Mother Earth

10/10

Indiscreet (1975)

"Szörnyeteget teremtettem", mondta kissé megijedve önmagától Ron a lemez elkészülte után. A Sparks "brit trilógiájának" utolsó darabja a legextrémebb a három közül, amin a producer Tony Viscontinak köszönhetően jelentősen gazdagodnak a hangszerelések. Többször kell meghallgatni, hogy igazán üssön, de akkor nagyot üt.

Kulcsdal: Get In The Swing

Titkos favorit: In The Future

8/10

Big Beat (1976)

Ron és Russell visszaköltöznek az Államokba, és készítenek egy "hardrock" lemezt. A cím nagyon találó: az előre kevert, mennydörgő dobok elnyomnak szinte minden más hangszert a lecsupaszított hangszerelésű, buta rockandroll riffekre épülő dalokban. Előzmény és folytatás nélküli album. Érdemes beszerezni a 2006-os CD-kiadást, amin bónuszként szerepel az I Want To Hold Your Hand nagyon vicces Philly soul-feldolgozása.

Kulcsdal: Nothing To Do

Titkos favorit: Fill-er-up

7/10

Introducing Sparks (1977)

Az életmű egyetlen lemeze, amin a Sparks annak hangzik, ami valójában: egy zenekar LA-ből. Megszámlálhatatlan stúdiózenész és -énekes, többszólamú háttérvokálok, szélesvásznú produkció, a Sparks-tól szokatlanul konvencionális dalok. Rosszul fogyott és rossz kritikákat kapott, hosszú ideig a katalógus legobskúrusabb darabja volt, végül csak 2007-ben jelent meg CD-n, Ron és Russell saját kiadójánál, a Lil' Beethovennél.

Kulcsdal: A Big Surprise

Titkos favorit: Over The Summer

8/10

N° 1 In Heaven (1979)

Moroder és a Sparks – ez valóban egy mennyben köttetett házasság. Hat hosszú dal, futuropop a lábnak és az agynak, Moroder emblematikus szintibasszusai, Keith Forsey robotikus 4/4-e, és Russell énekesi karrierjének talán legcsodálatosabb harminchárom perce.

Kulcsdal: The Number One Song In Heaven

Titkos favorit: My Other Voice

10/10

Terminal Jive (1980)

A Moroder-asszisztens (és tíz évvel később a Pet Shop Boys Behaviourével nagyot alkotó) Harold Faltermeyer produceri közreműködésével felvett Terminal Jive a N° In Heaven elektropopját házasítja rockgitárokkal, és egy EP-re elegendő jó számot duzzaszt albumhosszúságúra egy rakás gyengébb dallal. A Sparks első elhibázott lemeze.

Kulcsdal: When I'm With You

Titkos favorit: Young Girls

6/10

Whomp That Sucker (1981)

A producer a Queen mellől ismerős Reinhold Mack, a dalok az új idők szavát követve kevésbé komplikáltak, Ron szintire cseréli a zongorát, a Bates Motel nevű kísérőzenekar meggyőzően rockol. Újhullámos popzene, ami kellően okos ahhoz, hogy időnként butának tettesse magát. 

Kulcsdal: Tips For Teens

Titkos favorit: Upstairs

8/10

Angst In My Pants (1982)

Az ismét Mackkel felvett album nagyjából az elődje által kijelölt nyomvonalon halad tovább fülbemászó power popjával. Nyüzsögnek a pop- és egyéb kulturális utalások, kap egy dalt Sherlock Holmes, Tarzan és Jane, Miki egér, és még Ron bajsza is. Az I Predict David Lynch rendezte videójában Ron Mael sztriptízt mutat be, kultúrtörténeti jelentőségű momentum.

Kulcsdal: I Predict

Titkos favorit: Sextown U.S.A.

8/10

In Outer Space (1983)

A testvérek első alkalommal a produceri munkát is maguk végzik, háttérbe szorulnak a gitárok, ismét hangsúlyos szerephez jutnak a szintik (plusz a világ legmenőbb hangszere, a gitárszinti) a Sparks Államokban legjobban fogyó lemezén. A számok között akadnak kevésbé jól sikerültek is, de panaszra azért még nem lehet okunk, főleg ha hozzácsapjuk az albumhoz a kislemezekhez készült 12"-es mixeket is, ahogy azt a legfrissebb CD-kiadáson is tették.

Kulcsdal: Cool Places

Titkos favorit: Popularity

7/10

Pulling Rabbits Out Of A Hat (1984)

Itt viszont már lehet okunk panaszra, vészesen fogynak az ihletett pillanatok, mindent elöntenek a Yamahák és a Fairlightok, a Sparks nagyon próbál betörni a mainstreambe, ennek érdekében még a humorukat is feláldozzák, és ez egyszerűen nem áll jól nekik.

Kulcsdal: Pulling Rabbits Out Of A Hat

Titkos favorit: Progress

5/10

Music That You Can Dance To (1986)

Folytatódik a mélyrepülés ezen a felejthető szintipop-lemezen, amit a Change című dal, Ron Mael életfilozófiájának legszebb öt perce, és a nyomokban (például a Let's Get Funky-ban, a világtörténelem talán legkevésbé funky számában) még fellelhető humor sem tud megmenteni. Csak rajongóknak.

Kulcsal: Change

Titkos favorit: The Scene

5/10

Interior Design (1988)

Az első album, amit Ron és Russell saját, Pentagon névre keresztelt hollywoodi stúdiójukban vettek fel. És nagyjából ez minden, amit érdemes tudni az Interior Designról. A Mael-ek megöregedtek, és szükségük volt néhány év kihagyásra, hogy ismét fiatalok lehessenek. Rajongóknak is csak fenntartásokkal.

Kulcsdal: So Important

Titkos favorit: Lots Of Reasons

4/10

Gratuitous Sax & Senseless Violins (1994)

Avagy a Sparks visszalopja, amit a Pet Shop Boys kölcsönzött tőlük. Nagyon kilencvenes évekbeli eurodance-dalok, melyekben felbukkan Scarlett O'Hara, Sid Vicious és Wladziu Valentino Liberace, egy számban pedig a hongkongi filmrendező Tsui Hark beszél saját pályafutásáról.

Kulcsdal: When Do I Get To Sing 'My Way'

Titkos favorit: Now That I Own The BBC

8/10

Plagiarism (1997)

A Sparks önfeldolgozás-lemezén a régi dalok egy része az előző albumról ismerős eurotechno-köntöst kap, de jóval izgalmasabbak a régi kollaborátor, Tony Visconti nagyzenekarra és vegyeskarra hangszerelt újraértelmezései. A Faith No More mániákus art-metállá alakítja a This Town Ain't Big Enough For Both Of Ust, Jimmy Somerville volkálja pedig tényleg angyalian gyönyörű a Number One Song In Heavenben. A maga 74 percével kicsit talán túl hosszú, de szórakoztató ünneplése a Sparks addigi 25 évének.

Kulcsdal: The Number One Song In Heaven

Titkos favorit: Propaganda

7/10

Balls (2000)

Ron és Russell érezhetően szeretnek lemeztrilógiákban gondolkodni, és ahogy a múltban és a jövőben, jelen esetben is az albumhármas utolsó darabja a leggyengébb. A 2000-re már eléggé avíttassá váló eurodance-hangzást helyenként agresszívabb tört ütemek teszik változatosabbá, de sajnos túlsúlyban vannak az uncsi pillanatok. Elérkezett az ideje egy újabb stílusváltásnak.

Kulcsdal: The Calm Before The Storm

Titkos favorit: Irreplaceable

6/10

Lil' Beethoven (2002)

Steve Reich repetitív minimalizmusa popkontextusban. Klasszicista neogiccs. Poszt-minden chamber pop. A közhelyszerű frázisok ismételgetésére épülő dalokat néhányan talán fárasztónak és idegesítőnek találják, de ez legyen az ő bajuk. Hibátlan lemez.

Kulcsdal: The Rhythm Thief

Titkos favorit: My Baby's Taking Me Home

10/10

Hello Young Lovers (2006)

A Lil' Beethoven folytatása némileg "dalszerűbb" dalokkal, a nyolcvanas évek közepe óta elsőként ismét rendes rockfelálással, teátrális számokkal. Az albumnyitó Dick Around operatikus döngölését a Savatage zenekar is megirigyelhetné, a többtételes zárószám a hetvenes évekre kacsint vissza, ami pedig a kettő között van, arra nehéz szavakat találni, nem is próbálkozunk.

Kulcsdal: Dick Around

Titkos favorit: Waterproof

9/10

Exotic Creatures Of The Deep (2008)

Na jó, ez azért egy kicsit már tényleg fárasztó, főleg a lemez kevésbé sikerült utolsó harmada. De még így is rengeteg dolog van, amiért nagyon lehet szeretni: a Good Morning a Sparks egyik legszellemesebb slágere, a Lighten Up, Morrissey-ben a Mael-testvérek a maguk módján tisztelegnek egyik leghíresebb rajongójuk előtt, a vissza-visszatérő, szöveg nélküli vokálokra komponált főmotívum pedig szép ívet ad az albumnak. Várjuk a következő nagy megújulást.

Kulcsdal: Good Morning

Titkos favorit: I Can't Believe That You Would Fall For All The Crap In This Song

8/10

The Seduction Of Ingmar Bergman (2009)

Bergman hollywoodi pokoljárásának történetében apró, a narratívához szorosan kapcsolódó, önálló dalokként eképpen nem igazán értelmezhető (bár nagyon fülbemászó) zenedarabkák úsznak egymásba, amik helyenként az előző három lemez orkesztrális hangzását idézik, máshol a hetvenes évek rockmegszólalását, időnként pedig, stílszerűen, hollywoodi filmzenékre emlékeztetően bombasztikusak. Sok idővel és türelemmel felvértezve érdemes nekiesni ennek a lemeznek.

Kulcsdal, titkos favorit: nincsenek rajta "dalok", (sokkoló, tudjuk, de) egyben kell végighallgatni.

7/10

Deimanik László