„Úgy viselték a kétségbeesésüket, mint a kúlság jelvényét” – A 90-es évek depis sikerzenekarai ma

2013.10.21. 21:00, rerecorder

kurt cobain_2.jpg

A negatív extázisban dagonyázva, panaszosan jajveszékel.” A Nirvana legendás krónikása, Michael Azerrad ezzel a mondattal jellemezte Kurt Cobaint a zenekarról írt biográfiájában. A Nirvana azzal a Neverminddal és a Smells Like Teen Spirittel, amelyen ez a negatív extázis és jajveszékelés dominál, újraformálta a zeneipart, a frontember csapzott szőke tincseivel, mániákus arckifejezésével és túlméretezett kardigánjaival szimbóluma lett a korszak tipikus, depressziós és szétcsúszott tinédzserének. Visszatekintés következik a Recorder tizenhatodik számának fókusztémája - 1993 - alapján a nagyjából húsz évvel ezelőtti időszak depressziós sikerzenekaraira (Nirvana, The Smashing Pumpkins, Hole, Garbage, Soundgarden, The Afghan Whigs, Pearl Jam, Nine Inch Nails) és (erősorrendben) megnézzük azt is, hogy kinek mennyire sikerült újrateremtenie magát.

wurtzel_prozac nation.jpgPersze a Nirvana és a Nevermind csak a jéghegy csúcsa volt, a zenében a legkirobbanóbb megnyilvánulása annak a frusztrációnak, ami a késő hidegháborús, reagan-i évek nyomasztó atmoszféráját áthatotta, mialatt a fiatal generáció életének a széthullott család, az elfojtott érzések, az apátia és az elidegenedés voltak a sarokpontjai. Számos kulcszenekara volt az időszaknak, amelyeknek egy része stílszerűen a grunge színtérről, másik része a maga saját kis zugából csatlakozott a körhöz.

De vajon hol vannak most ennek a színtérnek a kulcsszereplői, akiket a Nevermind hátszele lökött a listák élére? Mit csinálnak ma azok a zenekarok, akiket a kor egyik legbeszédesebb irodalmi lenyomatát jegyző Elizabeth Wurtzel Prozac Nation című, magyarul is megjelent önéletrajzi regényében úgy jellemzett, hogy „úgy viselték a kétségbeesésüket, mint a kúlság jelvényét”? Újra tudja definiálni magát az az előadó, aki a kilencvenes évek elején kirobbanó sikert ért el a saját depressziója dokumentálásával?

8) Nirvana

Nirvana 1.jpgKurt Cobain – aki esetpéldája volt a tipikus elvált szülők gyerekének, akit tanácstalanul ide-oda passzolgatnak egymás közt az újonnan kialakított, diszfunkcionális családok – akaratán kívül vált az időszak valószínűtlen poszterfiújává, egy generáció szóvivőjévé. A Nevermind volt az a lemez, ami a legintenzívebb reakciót váltotta ki a közönségből és ezzel a Nirvanát szupersztár státuszba katapultálta, arra kényszerítve a mainstreamet, hogy leereszkedjék egy általa addig nem preferált zenei világhoz. Cobain számára ez egy olyan terhet jelentett, amely alatt végül összeroppant, az ebből való kilépési kísérlet az éppen az elmúlt hetekben húsz éves In Utero lemezzel – elvitathatatlan értéke ellenére – kudarcba fulladt, akárcsak az énekes elvonókúrája, és Cobain nemcsak saját életének, de a korszaknak is véget vetett.

ÉS MOST?

Igaz, hogy a Nirvana-időszak alatt végig háttér/mellékszerepet vállaló Dave Grohl karrierjét újraépítve szép ívet futott be, de egy teljesen más hangvétellel, egy teljesen más vonalon, hiszen a Nirvanának ott és akkor örökre vége volt. Grohl viszont dobszerkója mögül a Foo Fighters frontpozíciójába állt, arról nem is beszélve, hogy jelentős szerepet töltött be Josh Homme főbb projektjeiben, a Queens Of The Stone Age kulcslemezeitől kezdve, a Desert Sessions-ön keresztül egészen az alkalmi felállású Them Crooked Vultures szupergrupig.

7) The Smashing Pumpkins

billy corgan_.jpgA Pumpkins frontember, Billy Corgan volt Kurt Cobain nem hivatalos fő riválisa, mind szakmailag, mind a magánéletben, hiszen Corgan nem csak az albumlista első helyéért, de Courtney Love-ért is csendes és keserves küzdelmet vívott a Nirvana frontemberével. A Nevermind után egy évvel megjelent – épp idén húsz éves - Siamese Dream pedig meg is állja a helyét a versenyben, mert bár ugyanaz a gyönyörűséges elemi erő feszíti, ezt mégis fegyelmezett és kifinomult formába öntve teszi, bőven megszórva a korra jellemző önvizsgáló dalszövegekkel. Az azt követő, dupla Mellon Collie And The Infinite Sadness (1995) egy, ha lehet még tudatosabb mainstream sikerre pályázó alkotás, amely szintén számos emlékezetes momentumot tett hozzá, például az MTV kilencvenes éveihez (Bullet With Butterfly Wings, Tonight Tonight, 1979, Thirty-three)

ÉS MOST?

A Pumpkins szétcsúszása lassabb és látványosabb volt, mint a korszak többi zenekaráé, a dobos Jimmy Chamerlain, majd a basszista csaj D’Arcy Wretzky elvesztése után egyre gyengültek a lemezek, majd a zenekar feloszlott, Corgan új projekttel (ZWAN), szólólemezzel, verseskötettel próbálkozott, végül újraélesztette a Pumpkins-t a 2007-es Zeitgeist című lemezzel, de csak mérsékelt visszhangot kiváltva.

6) Hole

courtney love__1.jpgA zenekar frontasszonyát, Courtney Love-ot leginkább az időszak hírhedt celebjeként szokás nyilvántartani. A köztudatba, mint Kurt Cobain felesége és hisztérikus, narkós botrányhősnő vonult be, akinek mintegy mellesleg megvolt az időszak összes kulcsfigurája, Cobaintől kezdve Billy Corganen keresztül egészen Trent Reznorig. A Hole nevéhez két emlékezetes lemez fűződik, a Live Through This és a Celebrity Skin, mindkettő megjelenését kreditbalhé övezte. Courtney elszántan igyekezett bizonyítani dalszerzői képességeit, mikor azzal vádolták meg, az előbbinél Cobain, utóbbinál Corgan volt a háttérben a fő kreatív erő.

ÉS MOST?

Love a tipikus példája annak, hogy az az ösztönös, elemi, tudattalan és destruktív megnyilvánulás, ami instant siker volt a kilencvenes évek elején, az később már kemény munkával és szelídüléssel csak mérsékelt visszhangot, vagy fanyalgást tud kiváltani. A Hole egyetlen további lemeze a Nobody’s Daugter, akárcsak Love szólópróbálkozása, az America’s Sweetheart, igencsak langyos fogadtatásban részesült. Cobain és Love lánya, Frances Bean Cobain viszont a korszak örök mementója, hiszen a grunge királyának és királynőjének gyereke olyan, mintha átmenet lenne Elizabeth Wurtzel, Lana Del Rey és persze saját szülei között, és akire nézve az embernek olyan érzése támad, mintha sohasem hagytuk volna el a kilencvenes éveket.

AKKOR TEHÁT ERRŐL LENNE SZÓ: FOTÓGALÉRIA FRANCES BEAN COBAINRŐL.

5) Garbage

garbage.jpgA Shirley Manson vezette Garbage-t már csak azért is fontos megemlíteni, mert a dobosa az a Butch Vig, aki szintén megkerülhetetlen szereplője az érának. Többek között a Nevermindnak volt ő a producere, azonban az sem mellékes, hogy Viget nem Cobainék (kiadója), hanem Billy Corganék fedezték fel elsőként a grunge szcénának, hiszen a Pumpkins debütáló lemezét, az 1991 tavaszán megjelent Gish-t is ő jegyzi. A Garbage kicsit csillogóbb hangzásával némiképp ki is lóg itt a többiek közül, de Shirley Manson személye (döggel keresztezett, állandó cinikus arckifejezés), dalszövegei („I’m only happy when it rains”) teljesen jogossá teszik a klubtagságot.

ÉS MOST?

A Garbage egy viszonylag egyenletes részvétellel van jelen a színen, azonban az első két lemez (Garbage - 1995, Version 2.0 - 1998) teljesítményét később soha nem tudták megismételni. Ennek ellenére folyamatosan turnéznak és már készülőben a 2014-re beharangozott következő anyag.

BUTCH VIG-INTERJÚ, A GARBAGE 2012-ES LEMEZE KAPCSÁN MINDENFÉLÉRŐL.

4) Soundgarden

chris cornell_spin cover.jpgA Chris Cornell vezette formációé az egyik legjellegzetesebb Seattle-sztori, az övék az egyik legtipikusabb grunge-hangzás. Elsőként szerződtek a Sub Pophoz, keményen dolgoztak a sikerért, de végül őket is a Nevermind által előidézett robbanás repítette a listák élére, csúcsművükkel az 1994-es Superunknownnal együtt. A lemez legnépszerűbb dalának videója, a Black Hole Sun fájdalmas pontossággal mutatja be annak a kertvárosi életnek a bénító felszínességét, amely szintén közös gyerekkori nevező sok kulcszenekar esetében.

ÉS MOST?

A Soundgarden – a színtér törvényeinek megfelelően – még egy lemezt jelentetett meg, mielőtt feloszlott. Cornell szólólemezekkel próbálkozott, de azt a pozitív pólus felé mozdulást, amely lehetővé tett egy másfajta kiteljesedést, az Audioslave élén találta meg. 2010-ben azonban újraalakították a Soundgardent, és megpróbálkoztak a visszatéréssel (King Animal - 2012), amely a szokásos, langymeleg fogadtatásban részesült.

3) The Afghan Whigs

whigs.jpegA Greg Dulli vezette zenekar a színtér egyik legsajátosabb képződménye, amely annak ellenére, hogy a Sub Poptól indult, a sötét és húzós hangvételt soullal vegyítette. Csúcsműve, az 1993-as Gentlemen (mely október elején lett húsz éves) már nem a legendás kiadó égisze alatt jelent meg, de magán viselte az ott kiérlelt legfontosabb stílusjegyeket, és bár a közönség és a kritika rendkívül lelkes fogadtatásban részesítette, a kult-státuszt sosem lépték át igazán. A frontember Dulli sürgősségi beutalóval ülhetett volna be a kilencvenes évek popikonjaival telezsúfolt képzeletbeli pszichiátriai váróterembe, ő a depresszióját azonban egyenesen szexepilként fogta fel, amivel fel lehet szedni a lányokat. Ő volt a korszak egyik legellentmondásosabb figurája, domináns, önelégült és arrogáns control freak, akit legendásan sokan szerettek rühellni és legalább annyian bálványozni.

ÉS MOST?

Dulli a Gentlemen sikerét követően ugyanolyan krónikus gyomorfájdalomtól kezdett szenvedni, amelytől Kurt Cobain, amit ugyanúgy heroinnal igyekezett kúrálni, mint a tragikus sorsú frontember, majd hosszas kórházi kezelés után a gyógyulás útjára lépett, ezt pedig az Afghan Whigs utolsó lemeze, az 1998-as 1965 dokumentálja. Ezen viszont már nyoma sincs a grunge-os, pusztító vonásoknak, egy lélekemelő lemez lett, amely után a zenekar beszüntette működését. Dulli a Twilight Singers és Gutter Twins projektekben folytatja tevékenységét, utóbbihoz stílszerűen az egykori (és ebbe a körbe is jól passzoló) Screaming Trees-es Mark Laneganben talált testvérre, újfent bebiztosítva a fent említett státuszt.

MARK LANEGANNAL KÉSZÜLT INTERJÚNKBAN KOMBÁJNOKRÓL IS SZÓ ESIK.

2) Pearl Jam

pearl jam.jpgA néhai Mother Love Bone hamvaiból verbuválódott, Eddie Vedderrel kiegészült zenekar is sikeresen meglovagolta a grunge-hullámot az 1991-es Ten című klasszikus megjelentetésével. A lemezen számos, az időszak elvárásának megfelelő kibukott sláger szerepelt (Evenflow, Jeremy, Alive), de egyesek – például az akkoriban még csak kritikusként tevékenykedő Marilyn Manson – szerint a zenekar ebben az időszakban, bár rendkívül hatásos, de középszerű volt, akik csak magukra próbálták a grunge színtér kockásingből, tinédzsernihilből és önpusztításból álló maskaráját (a szintén húsz éves, 1993 októberében megjelent Vs.-t is ez jellemzi még). A zenekar egyéb okokból is kakukktojásnak számít a színtéren; itt – ellentétben a többi formációval – nincs control freak frontember, a Pearl Jamben egyenlőség uralkodik.

ÉS MOST?

A zeneipar által diktált konvenciókkal való szakítás (hol a turnézást tagadták meg, hol azt, hogy kislemezekkel/videóklipekkel promotálják lemezüket), a Neil Younggal felvett közös lemez, az 1995-ös Mirrorball jelezte azt, hogy a Pearl Jam kezd rátalálni saját identitására. Ezt pedig a grunge időszakra jellemző, szenvelgő üres önsajnálat helyett, az önelemzés mellett a tudatosság, a kifelé figyelés és töretlen száguldás jellemzi (az új album néhány hete látott napvilágot).

1) Nine Inch Nails

trent reznor.jpgTrent Reznor, aki a zenekarnévvel elsősorban saját magát és a stúdióközreműködők és turnézenekar-tagok állandó rotációját jelöli, a korszak egyik legsajátosabb, öntörvényű intézménye és valószínűtlen szexbálványa (ennek kicsúcsosodása a Closer videóban tekinthető meg). Ő az az ember, akit a Ministry-s Al Jourgensen is úgy jellemzett, hogy „ez a csávó aztán tényleg depressziós, még nálam is jobban szét van csúszva” és aki világra segítette Marilyn Mansont, aki minden elszánt igyekezete ellenére sem tudott olyan sokkolóvá válni, mint mestere. Ő az, aki az extázis szintjére emelte a depressziót, egy olyan sötét, torzszülöttek által benépesített világot teremtett, amelyben veszélyesen addiktív, pulzáló és indusztriális alapok, vagy felfoghatatlan mennyiségű sávból álló gitárattakok ingerlik a hallgatót az önpusztítás haláltáncára. A Pretty Hate Machine-Broken EP-The Downward Spiral mesterhármasban egyesült minden, ami a NIN esszenciáját jelenti, míg alkotója el nem jutott a halál-vagy-újrakezdés válaszútjához.

És MOST?

Az 1999-es The Fragile viszonylagos kereskedelmi bukása után jött a tisztulás, az azt követő With Teeth (2005) és Year Zero (2007) konceptalbumán még maradt a régi dühből, ezúttal főleg a kormányra irányítva (és tartott egy adott színvonalat). A 2008-as The Slip ajándék volt (a zeneipari konvenciókkal való játék részeként ingyenesen tette letölthetővé), de a valódi újjászületés a nemrégiben megjelent Hesitation Marks megjelenésével jött el. Az érdeklődés, Reznor szavaival élve „nagyobb, mint valaha”. A lemez koncepciójában The Downward Spiralhoz (annak megfordításával), hangzásában a Pretty Hate Machine minimalizmusához nyúl vissza, ami vadonatúj, az egy szokatlan és érett indulatnélküliség. A bulvárinfók nélkül, pusztán a hangzásból is lehetne következtetni arra, hogy a háttérben ezúttal már stabilitás és egy család áll. A Hesitation Marks-szal Trent Reznor pontot tett egy szokatlanul hosszúra nyúlt tinédzserkor végére és ezzel egyszersmind azt is üzeni: van kiút.

Katona Eszter


a Nirvana és az I Hate Myself And Want To Die:


a Smashing és a Disarm:


a Hole  és a Violet:


a Garbage és az Only Happy When It Rains:


a Soundgarden és a Black Hole Sun:


az Afghan Whigs és a Gentlemen:


a Pearl Jam és az Animal élőben:


a NIN és a Wish:

https://recorder.blog.hu/2013/10/21/_ugy_viseltek_a_ketsegbeesesuket_mint_a_kulsag_jelvenyet_a_90-es_evek_depis_sikerzenekarai_ma
„Úgy viselték a kétségbeesésüket, mint a kúlság jelvényét” – A 90-es évek depis sikerzenekarai ma

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr15527067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.