Új Neneh Cherry-album jövőre - több mint 16 év után

2013.10.17. 16:34, Frontrecorder

nenehcherry.jpg

Ugyan Neneh Cherry a The Thing nevű skandináv free jazz trióval közösen tavaly júniusban kiadott egy feldolgozásalbumot, idén pedig a dzsesszes downtempós űrelektronikában utazó RocketNumberNine londoni testvérduóval kollaborált, a svéd dalszerző-énekesnő-rapper saját neve alatt több mint 16 éve nem jelentetett meg nagylemezt. Úgy hírlik, a hosszú hiátusnak hamarosan vége és valamikor 2014 elején napvilágot lát egy új Neneh Cherry-szólóalbum. Összefoglaljuk, amit már most lehet tudni róla.

A jellegzetesen egyedi hangú Neneh Cherry a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legeredetibb, sikeres előadója, akinek 1996-ig három önálló albuma jelent meg (Raw Like Sushi - 1989, Homebrew - 1992, Man - 1996, rajta a 7 Seconds című, világsikerré lett duettel Youssou N'Dourral). Az azóta eltelt bő másfél évtizedben számtalan előadó és együttes lemezén működött közre (pl. Craig Armstrong, Peter Gabriel, a One Giant Leap-projekt, Gorillaz, Groove Armada, Timo Maas, Kleerup), illetve a kétezres évek második felében a férjével (a producer-zeneszerző Cameron McVey-jel), a lányával és annak barátjával volt egy családi együttesük, a CirKus, amely két albumot (2006-ban és 2009-ben) hagyott maga után. Cherry tehát korántsem volt inaktív mostanáig, ám negyedik szólólemezének nem jött el az ideje.

EZZEL A 16 ÉVVEL NENEH CHERRY MÁR MAJDNEM BEKERÜLHETNE A LEGHOSSZABB ALBUMOK KÖZTI SZÜNETEK TOPLISTÁJÁRA.

A hírek szerint viszont már nem kell rá sokáig várni, elkészült ugyanis egy új lemezanyag, méghozzá a bevezetőben már említett RocketNumberNine két tagjával (Ben Page és Tom Page) és Kieran Hebden, azaz az épp pár napja új albummal jelentkező Four Tet produceri felügyeletével (Hebden és a Page-testvérek idén kiadtak egy közös maxit, továbbá a Neneh Cherry & The Thing-féle Dream Baby Dreamből született egy Four Tet-remix - ilyen, amikor a szálak összeérnek). Az album várhatóan jövő év elején jelenik meg a norvég Smalltown Supersound kiadónál (ahol a Neneh Cherry & The Thing-lemez is kijött), és egy számban közreműködik rajta Robyn. A dalokat állítólag mindössze öt nap alatt rögzítették, egy nap alatt kettőt. Ez a metódus "felszabadító érzés" volt Cherry szerint, aki úgy véli, "manapság egyszerű bármilyen effektet vagy hangot előállítani számítógéppel, de jóval nehezebb elérni az a nyersességet, amit azt hiszem, nekünk sikerült." 

A Dream Baby Dream című Suicide-dal Neneh Cherry & The Thing-feldolgozásának Four Tet-remixe:

https://recorder.blog.hu/2013/10/17/uj_neneh_cherry-album_jovore_tobb_mint_16_ev_utan
Új Neneh Cherry-album jövőre - több mint 16 év után

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr895581051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása