What The FAQ - Sasha Grey válaszol

2013.10.13. 22:11, Frontrecorder

greybudapest.jpg

Sasha Grey pornószínésznőként lett világszerte ismert (2009-ben, 21 évesen forgatta utolsó felnőtt filmjét, de a visszavonulását hivatalosan csak 2011-ben jelentette be), és ugyan még sokáig nem fog szabadulni az ex-pornósztár skatulyától, az életének ez csupán egy rövid, előre elhatározott és egzisztenciáját (és végső soron a nevét) megalapozó epizódja volt. Grey "rendes” színésznőként ugyanúgy megállja a helyét (szerepelt például Steven Soderbergh Barátnő rendelésre című filmjében, illetve a Törtetők sorozatban), mint zenészként (aTelecine néven volt egy indusztriális zenekara, amit idén hagyott ott, amúgy meg dj-skedik), a 2011-es fotókönyve (Neü Sex) után pedig megjelent első regénye A Juliette társaság címmel. Az erotikus thrillert magyarul a GABO kiadó gondozza, könyvét Sasha Grey személyesen is népszerűsítette Budapesten. Az október 11-i sajtóesemény után beszélgethettünk vele öt percet - What The FAQ gyors menetben.

ajuliettetarsasag.jpg- Mi a legkorábbi emléked?

- Hú, több nagyon korai emlékem is van, nehéz kiválasztani, hogy melyik ezek közül a legkorábbi.

- Melyik az első, ami beugrik?

- Az első ami beugrik… (hosszú szünet) Anyukám hajszeszét összetévesztettem a samponnal, és azzal kezdtem el nagy lelkesen hajat mosni az előkertünkben. Aztán persze iszonyúan égette a szemem, jajgattam, hogy csíp, csíp, mire anyukám: Persze, hogy csíp, mivel hajszesz. (nevet)

- Mi volt a gyerekként elkövetett legnagyobb hülyeséged?

- Rengeteg felelőtlen hülyeséget csináltam gyerekkoromban. Fiús lány voltam, mindig kerestem a bajt. Egyszer a barátaimmal mindenféle fémtárgyakkal össze-vissza karistoltunk egy autót, meg összerugdostuk az ajtajait csak úgy heccből. Ez olyan hétéves koromban lehetett, nem volt még számomra teljesen tiszta a rossz és a jó cselekedet fogalma. Az akkori legjobb barátom beárult bennünket és azt hazudta, hogy ő nem volt benne a dologban, ami nagyon megviselt. Eltiltottak tőle, de nem is bántam - ha jó származott ebből az esetből akkor az az, hogy megtanultam megválogatni a barátaimat.

MELYIK FIATAL BUDAPESTI DIVATMÁRKA SASHA GREY LEGNAGYOBB TISZTELŐJE? ITT KIDERÜL.

- Ha visszamehetnél az időben, milyen tanácsot adnál a tinédzserkori önmagadnak?

- Hé, önmagam, nem vagy különc, mások is vannak olyanok, mint te!

- Miben hiszel?

- A nép erejében, a szenvedélyben, a változásban és a szerelemben.

- Mi a legnagyobb erényed?

- A szenvedélyesség.

- És a legnagyobb bűnöd?

- Csoki és kávé.

- A legféltettebb kincsem...

- a kapcsolataim.

- A tehetség…

- meghatározhatatlan.

- Ez elég megúszós válasz.

- Na jó… (nevet) A tehetség nyers dolog.

- Mi történik velünk, amikor meghalunk?

- Eltemetnek, vagy elégetnek és szétszórják a hamvainkat. És amit hátrahagyunk, azon keresztül élünk tovább.

- Célod az, hogy nyomot hagyj magad után?

- Hülyéskedsz? Naná, hogy szeretnék maradandó életművet alkotni, ami majd túlél engem.

851237-sasha-grey.jpg

- Mikor sírtál utoljára?

- Amikor elolvastam ezt a kérdést, könnyesre nevettem magam.

- Kivel szeretnél közös fotót?

- A kutyámmal, MacReady-vel. Még soha nem készültek rólunk profi fotók.

- Ki a legnagyobb zenei hősöd?

- Ááá, ez nem ér! Akiket mindig csodáltam: David Bowie, Jimi Hendrix, a Throbbing Gristle tagjai, különösen Chris-t és Cosey-t (Chris Carter és élettársa, Cosey Fanni Tutti – a szerk.). Ők mint előadók és mint emberek is inspirálóan hatottak rám és sok önbizalmat öntöttek belém. (Grey szerepelt Carter, Fanni Tutti és a 2010-ben elhunyt Throbbing Gristle-tag Peter Christopherson X-TG név alatt 2012-ben kijött albumán – a szerk.) De csodálom Ice Cube-ot is, aki ahhoz képest, ahol kezdte egy teljesen más szintre jutott el a pályáján.

- Milyen a kémia David Tibet és közted (Sasha Grey énekelt Tibet zenekara, a Current 93 2009-es albumán és azóta is szoros köztük a kapcsolat – a szerk.)?

- Ő az a fajta ember, én legalábbis így tapasztalom, aki egy kapcsolatban nagyon odaadó. Nyugodtan mondhatom, hogy barátok lettünk. Amikor megismerkedtünk – én írtam neki, ő válaszolt és elkezdtünk beszélgetni – nagyon pozitívan hatott rám, ugyanakkor őszinte is volt hozzám, azt például rögtön megmondta, hogy helyteleníti, hogy pornózom, viszont ettől még tisztel. A zene kötött össze bennünket és és ez azóta is így van.

- Miley vagy Sinead - kinek a pártján állsz?

- Ez nem az én szintem.

- A film világában kik azok, akikkel a legszívesebben dolgoznál együtt?

- Michael Mann, Rachel Ward, Todd Solondz és Richard Linklater.

- Írónak lenni…

- Sasha Greynek lenni. Ez a részem, 10 éves korom óta csinálom, nem volt senki, aki erre ösztökélt vagy inspirált volna, ösztönösen kezdtem el írni. Később aztán voltak, akik bátorítottak az írásra, illetve akik meghatározóan hatottak arra, ahogyan írok, mint Chuck Palahniuk az írásról alkotott filozófiájával.

- Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással?

- A Candide, a Szodoma százhúsz napja és  filozófus Teréz nagyban hatottak rám, amikor A Juliette társaságot írtam.

https://recorder.blog.hu/2013/10/13/what_the_faq_sasha_grey_valaszol
What The FAQ - Sasha Grey válaszol
süti beállítások módosítása