Cults, Pearl Jam, Diplo és egy meglepetés csoda, a Lucius az albumhallgatóban

2013.10.12. 20:44, rerecorder

lucius.jpg

Halljuk, a héten milyen friss és megjelenés előtt álló albumok kerültek albumhallgatónkba. Például a második Cults-lemez, egy magát cutting edge-nek tartó Diplo-EP, a Pearl Jam tizedik stúdióalbuma, a Dismemberment Plan tizenkét év hallgatás utáni visszatérő indierock anyaga, vagy egy nem túl neves, de annál jobb kvintett, a nyitóképen is látható Lucius váratlanul erős bemutatkozó lemeze.

A Cults bájos, egyszerű, mégis lehengerlő volt debütálásán, a második eresztés hallhatóan a már megismert recept kissé felfűszerezett változata és ha a Static című lemez nem is lett mestermű, de a zene ezúttal is könnyedén fogyasztható és tulajdonképpen még mindig eléggé ízletes. Itt hallgatható.

A Pearl Jam eddigi leghosszabb albumok közti szünete után tér vissza a Lighting Bolttal, és bár a Lighning Bolt nevű art-experimentális-zajrock duó munkássága talán nem hatott Vedderékre, de az új lemez ismét izgalmasabb az előző anyagok középútja után. ITunes-on hallgatható.

Diplo soha nem megy a szomszédba egy kis hangzatosság beszerzéséért, megvan az a tarsolyában mindig, most éppen saját kiadójának SoundCloud-szövege állítja az új EP-jéről, hogy a lehető leginkább cutting edge tánczene. Hát, ő már csak tudja, mindenesetre ez a Revolution EP (vendégek: Mike Posner, RiFF RAFF, Action Bronson) tök kellemes háttérzene, ami aligha a cutting edge sajátja. Itt hallható.

Dismemberment Plan. A kellően idősek és jó memóriájúak (no meg akik figyeltek az ilyesmire), emlékezhetnek az internetes sajtó egyik első nagy "hype-oljuk, aztán csúnyán ejtjük"-esetére, amikor a Pitchfork 1999-ben a zenekar harmadik lemezét, az amúgy zseniális Emergency And I-t nemcsak év végi listája első helyére tette, de a kilencvenes évek legjobb albumai listán is előkelő pozícióba, hetekkel azelőtt, hogy az album hivatalosan megjelent volna! Aztán a 2001-es Change című folytatást is szerették még, de a zenekar megszűnése után a frontember, Travis Morrison szólódebütjét 0.0 ponttal tiporták el. Pont úgy tettek, ahogy különben az általuk e téren is gúnyolt NME szokott egy-egy gyorsan felkapott és annál gyorsabban ejtett formációval. Akárhogy is, a Dismemberment Plan Európában egyáltalán nem lett ismert, pedig megérdemelné, de talán a mostani visszatérő lemez majd segít egy kicsit ezen. Az időközben hétköznapi munkáikkal sikert és boldogságot talált zenekartagok puszta örömzenélésből jöttek újra össze, és amilyen rosszul hangzik mindez, annyira meglepően jó lett az Uncanney Valley című friss album. Itt hallgatható.

Tim Hecker zajban, ambientben, drone-ban, kísérleti elektronikában (microsoundban, ahogy azt mondani kell) kipróbált kanadai komponista és előadó, előző albumával (Ravedeath, 1972) például egyértelműen maradandót alkotott, új anyaga, a Virgins nem annyira könnyű és egyértelmű hallgatnivaló, de hogy új utakat kereső és izgalmas, az két lefülelés után is bátran kijelenthető. Itt hallgatható.

A csavaros folk rajongóinak Cass McCombs kissé hosszú, 85 perces új anyaga szól, a retrós, többszólamú folk-rock fanoknak meg az Avett Brothers friss kiadványa. Az oly divatos, fuzzos kaliforniai psych-rockhoz a Crystal Antlers próbál hozzátenni egy jó produkciót, de a nyugis, ugyanakkor enyhén kísérletező dance kedvelői is kapnak egy esélyt/adhatnak egy esélyt Kwes bemutatkozó albumával/nak.

A ZTT kiadó munkássága megvan? Nincs? Akkor tessék gyorsan ideugrani és elolvasni a legalapvetőbbeket erről a nagyhatású nyolcvanas évekbeli labelről, melyet Trevor Holm producer és Paul Morley legendás újságíró alapított. Na és persze végig is lehet hallgatni a friss retrospektív kiadványt.

E heti felfedezésünk azonban talán mindegyik másik most tárgyalt albumnál jobb. A brooklyni Lucius-ről keveset lehet tudni (két alaptag a Berklee Collage Of Music-on ismerkedett össze), volt már egy EP-jük tavaly, egy Wilco által szervezett fesztiválon sokan felfigyeltek rájuk és letettek egy végig boldogsággal teli, Phil Spectort, brit hatvanas évekbeli beatet, ABBA-féle popot, nyolcvanas évekbeli nagyszabású hangszerelést egyszerre idéző albumot, időtlen dalaikat nagyon érdemes hallani! Itt lehet.


a Lucius és a Go Home élőben:

https://recorder.blog.hu/2013/10/12/cults_pearl_jam_diplo_es_egy_meglepetes_csoda_a_lucius_az_albumhallgatoban
Cults, Pearl Jam, Diplo és egy meglepetés csoda, a Lucius az albumhallgatóban
süti beállítások módosítása