Az Ivan & The Parazol-os Simon Bálint lemezkritikája a Kings Of Leon Mechanical Bull című albumáról

Az Ivan & The Parazol kvintett – miközben dolgozik második albumán és népszerűségének növekedése megállíthatatlannak tűnik – tavaszi SXSW fesztiválos szereplésének köszönhetően leszerződött egy amerikai ügynökséghez, meghívást kapott az októberi CBGB fesztiválra (a New Yorkban éppen most zajló miniturné keretében már túl is van két fellépésen a zenekar) és a 2014-es SXSW promofilmjéhez is az ő egyik daluk lett az aláfestő. A zenekar dobosa, Simon Bálint írt kritikát Profül rovatunkba a Kings Of Leon hatodik albumáról.

Kiadó: RCA / Sony

Megjelenés: 2013. szeptember 20.

Stílus: arénarock

24 karátos arany konnektorok

Soha életemben nem voltam Kings Of Leon-rajongó. De egy dolgot tudok a Followill-testvérekről, hogy jó zenekart alkotnak. Ezt az új albumukkal is bizonyítják. Nálam egy mércéje van a „jó lemez” fogalmának: végig lehet-e hallgatni egy ültő helyben. A KOL új lemezét én minden további nélkül végig tudtam hallgatni és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

A KINGS OF LEON ELŐZŐ NAGYLEMEZÉRŐL ITT ÍRTUNK.

Viszont a majdnem egyórás Mechanical Bull gyakorlatilag semmi újdonságot, új színt nem hozott az arénarock palettájára. Egy 24 karátos arany konnektorokkal felszerelt stúdióban rögzített, korrekt, mégis megúszós produktum. Tudtam, hogy körülbelül mit várok ettől az albumtól – attól függetlenül, hogy életemben először most hallgattam egybefüggően, egy órán keresztül Kings Of Leont (holott a kezdeti munkásságukat, dalokra lebontva nagyon szeretem). Ezt viszont csak részben kaptam meg, a lemezről lemaradtak a csúcspontok és a mélypontok: a katarzis. Az album jól indul, nyitódala, a Supersoaker kellően felhevíteti a hangulatot, ám nálam egyik következő szerzemény sem teszi fel az i-re a pontot – bár a lemez végéhez közeledve a Family Tree nyitógroove-jára azért még rendesen felkaptam a fejem. Talán ez a dal emelkedik ki a legjobban a többi közül: jó hangulatú és erőteljes popszám. A Mechanical Bull végére ugyan túlságosan elszaporodtak a triolás / nyújtott nyolcados dob-basszus groove-k, de ez mégsem vált zavaróvá. Leginkább azért nem, mert a zenekar ritmusszekciója a kezdetektől fogva kifejezetten figyelemre méltó.

Az a problémám a Kings Of Leonnal, és erre ez az új album is ráerősít, hogy kicsit a OneRepublic-féle zenei megközelítés (azaz a nyálas, érzelmileg túlfűtött plasztik pop) felé mentek el és szerintem a rockszíntér nem ebbe az irányba tart. Hiába kerestem a Sex On Fire rocktörténelmi jelentőségű refrénjének az utódját, nyoma sem volt. Minden szám ötletes a maga nemében, jól megírt, karakteresen Kings Of Leon-os, de semmi több.

PROFÜL ROVATUNKBAN ZENÉSZEK ÍRNAK KRITIKÁKAT FRISS ALBUMOKRÓL.

Ez a lemez azért megúszós, mert semmi másra nem hivatott, mint kiszolgálni azokat az embereket, akik eddig is odavoltak a zenekar érzelmektől túlfűtött arénarockjáért. Ha valaki eddig nem volt Kings Of Leon-rajongó, ezek után sem lesz az. Ha az embernek van egy fölös órája azért meghallgatni mindenképpen érdemes a Mechanical Bullt, hiszen nem rossz lemez ez, de véleményem szerint vannak ennél sokkal fontosabb, nemrégiben megjelent albumok, amelyek csekkolásra érdemesek (például a teljes zenei megújuláson átment Arctic Monkeys új anyaga zseniális, de a FIDLAR fiatal surfrockereinek debütáló kiadványában sem lehet hibát találni).

Simon Bálint

az új lemez Supersoaker című első klipdala:

és az új lemez második kislemeze, egyelőre csak audióban:

itt pedig a zenekar a tervezett harmadik kislemezt, a Temple-t játssza Letterman műsorában: