"Nagyot kell gondolni és őrültnek lenni" - Szemző Áron (a volt TAG)

2013.10.07. 19:43, Frontrecorder

atagindex.jpg

(X) A Rézangyal ez év februárjában indította el kreatív kampányát, amelynek keretén belül kiválasztottak egy szerencsés fiatalt, aki aztán fél éven át mint a TAG élhette sokak szemében irigylésre méltó mindennapjait. A bulikon és fesztiválokon partiarcként és szervezőként szereplő TAG megbízatása szeptemberben járt le, de a cég már keresi is az utódját. A bő fél évig a TAGként létező Szemző Áront kérdeztük minderről. 

- Hogyan lettél te a TAG?

- Miután a Rézangyal kiírta ezt a pályázatot, először bulit kellett szervezni, és a legjobb tíz bulira küldtek ők pálinkát. Ezután el kellett küldenem egy névsort az általam meghatározónak tartott tíz közéleti személyiségről, illetve bizonyítani kellett, hogy a Facebookon sokan követnek és pozitív a megítélésem, és még egy-két dolog, de ez már majdnem kilenc hónapja volt. A végén pedig egy személyes elbeszélgetésen (ahova csak hárman kerültünk be) el kellett mondani, hogy mit csináltam eddig, és szerintem mit csinál majd a TAG. És ez meg úgy tűnik, tetszett neki.

- Mit csináltál az előtt, hogy te lettél a TAG?

- Buliszervezéssel, jegyértékesítéssel foglalkoztam, szóval nem volt idegen a közeg.

- És összességében mik voltak a benyomásaid? Azért ez is biztos fárasztó tud lenni egy idő után.

- Hát igen, elég húzós volt néha, de mindenképp megéri. Már csak azért is, mert az embernek nem mindennap adatik meg, hogy saját színpada van egy fesztiválon. Na meg kapcsolatépítés szempontjából is nagyon jó. Persze néha besokall az ember, de ez minden munkával így van.

- Ezek szerint volt olyan, hogy eleged volt?

- Persze, mondjuk úgy kéthavonta fordult elő. Olyankor el kell menni három-négy napra pihenni, hogy aztán újult erővel belevesd magad.

- El lehetett menni pihenni?

- Persze, azért a Rézangyalnál is tudják, hogy megy ez. Ők is emberek. Sőt, nagyon is emberek. (nevet)

atag.jpg

- Mi volt a csúcsa az egész 8 hónapnak, már ha volt ilyen?

- Volt igen, a VOLT fesztivál volt a csúcs, az egyik. Az, hogy összehoztam a színpadot ezzel a line-uppal, és épp Palotai játszott, mindenki mutatta a szíveket, hogy mekkora király vagy, pedig csak egy részüket ismertem. A másik helyszínen pedig már elkezdődött a Sven Vath, de mégis mindenki nálad van, mert akkora a buli. A nyitóbuli is hasonló volt, és a TAG-záró illegál parti is nagyon jól sikerült.

- Esetleg bevállanál egy újabb fél évet?

- Hát azt nem tudom, biztos elgondolkodnék, de ha elölről kellene kezdeni újra az egészet, azt tuti elvállalnám.

- Most, hogy a Rézangyal új TAGot keres, mit ajánlasz azoknak, akik jelentkeznek? Mi a jó taktika?

- Szerintem az a jó taktika - és ezt már elmondtam pár embernek, akik írtak nekem, hogy jelentkeznének -, hogy köze ne legyen ahhoz, amit én csináltam. Mert ha valamit koppintani próbál az ember, az soha nem lehet ugyanolyan jó, mint az eredeti, csak rosszabb. Mindenképp máshogy kell megközelíteni az egészet. Igazából nagyot kell gondolni és őrültnek lenni. Ennyi.

- Mit profitáltál te a TAG-létből? Említetted, hogy nagyon sok új embert ismertél meg, ezek a kapcsolatok megmaradnak szerinted, vagy "csak” egy baromi jó buli volt az egész?

- Nem, ezek mindenképp megmaradnak. Úgy tűnik, hogy meg tudom vetni magam ebben a közegben, és ezek az ismeretségek sokat segítenek majd a jövőben. A buliszervezést és az értékesítést is folytatom majd (például a Bladerunnaz-ösöknek segítek az egyetemi értékesítésben).

- Na és a kölcsönlakás túlélte? (A Rézangyal egy belvárosi lakást is biztosít a TAG számára. - a szerk.)

- Hát az azért le lett amortizálva elég rendesen. (nevet) Miután visszaadtam a kulcsokat, pont aznap este vették el a TAG Facebook-oldalhoz tartozó hozzáférésemet is. Át is futott az agyamon, hogy lehet azért, mert borzasztóan néz ki a lakás, de nyilván nem, csak viccesen jött ki.


Aki úgy érzi, hogy megvan benne minden, ami ahhoz kell, hogy ő legyen a következő a TAG, az október 31-ig jelentkezhet a kampány hivatalos Facebook-oldalán.

Címkék: rézangyal a tag
https://recorder.blog.hu/2013/10/07/_nagyot_kell_gondolni_es_orultnek_lenni_szemzo_aron_a_volt_tag
"Nagyot kell gondolni és őrültnek lenni" - Szemző Áron (a volt TAG)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr185555802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.