EP-premier! Marge: Stronger

2013.10.03. 19:25, Frontrecorder

margeindex.jpg

A dalszerző-énekesnő Marge a 2010-ben megjelent bemutatkozó albumát követően idén ősszel új zenei és vizuális arculattal valamint színpadi produkcióval tért vissza, amelyet először szeptember 14-én a Trafóban láthatott a közönség. Marge két fiatal hazai elektronikus zenei producer bevonásával, illetve az Irie Maffiás JumoDaddy "rendezői felügyeletével" dolgozik a várhatóan jövő év elején Under the Visible Line címmel megjelenő új albumán. Erről a Stronger című dalnak itt volt a premierje, és most az azonos címet viselő, három dalt és egy remixet magába foglaló EP is nálunk hallható először, egy rövid interjúval, illetve számról számra kommentárral körítve. Az EP élő bemutatója pedig október 10-én az A38-on lesz, Emika előtt.

Marge_Stronger_EP_cover.JPG- Mikor jött el, hogyan érlelődött meg benned a Marge produkció irányváltásának gondolata?

- Amikor elkészült az And című első album. (nevet) Az élő előadásban sokféle teszten ment át az előző lemezem. A filharmonikustól a dzsesszhangvételűn át a komoly- és könnyűzenei megfogalmazások mind érdekeltek és szívesen tettem próbára a dalaim határait. Tavaly tavasszal úgy éreztem, hogy teljesen el kell határolódnom ettől a világtól, ekkor fogtam bele valami egészen újba. Sok-sok utazással kezdődött, amíg ismét meg tudtam érkezni az alkotás mélységébe és felismertem hozzá a megfelelő embereket.

- Zeneileg voltak-e konkrét inspirációk, stílusban, előadókban?

- Konkrét inspirációimat általában tájakból, kultúrákból és az emberi életekből merítem. A teljesen különböző és a hasonszőrű emberek zenei találkozásaiból. Főként az élet hangjai inspirálnak, bármennyire is romantikusan hangzik!

- Hogyan találtad meg a zeneszerzéshez partnerül a két fiatal hazai producert és JumoDaddy-t?

Tropiic (Lotfi Árzsáng Áron) legnagyobb bátyja az első zenekarom (Love Machine) dobosa volt. Emlékszem, életem első komolyan vehető koncertjén (a gimnáziumi bálon, én nyolcadikos voltam) törött kézzel ült az első sorban egy széken... Aztán idén megkérdeztem cseten, hogy zenélünk-e együtt, visszaírta, hogy ő is pont gondolt erre és reggelre ott volt egy pakk zene! Yvein Monq-ot (Gryllusz Ábris) kamaszkorom óta ismerem, még az And alkotásakor kezdtünk el együtt dolgozni .Ábris első megjelent lemezén énekelek is, és nem volt kérdés, hogy felkérjem az új irány erősítésére. JumoDaddy-t (Horváth Gáspár) a férjem mutatta be. Nagyon örülök a szakmai találkozásnak, nagyon gördülékeny a közös munka. Gàspàr tapasztaltsága és mind művészi, mind funkcionális rálátása a zenéinkre kikristályosítja azt a zenei világot és hangzást, amire régóta vágyom!

- Hogyan, mennyi idő alatt születtek a dalok?

- Nincs sematikus mennyiségi igénye egy dalnak! Van olyan, amit én írok meg egy zongorával vagy basszusgitárral, majd Tropiic hangszereli és Gáspár “kitisztítja”, kikeveri, vagy én szeretek bele egy zenébe, amit dallá formálunk A Stronger EP dalai egymásra épülnek. A sorrend nem véletlen és a szövegek is folytatólagosak. Témája a címadó dal eszméje, "az erősebb, kifinomultabb, tisztább, egyenesebb " személy fejlődési folyamata mind a belső, mind a külső világról alkotott kép tágítása - egy mélyebb, mégis könnyedebb hangzásba foglalva mindazt amikor “az erősebb a pihekönnyű”.

Az EP dalait Marge külön-külön is kommentálta: 

1. Stronger

Szimbolikus dalszöveg , a piramisépítők "huhogása", ősi belső vívódások és feloldozásuk a refrén kérdésével, melyre a válasz - csakis saját magunk.

2. Work It

Barlang mélyén dübörgő lávakövek tánca a már felegyenesedett "emberrel”, aki tudja a helyét, a szerepét, csak dolgoznia kell rajta. A freak ritmikák és a refrén "szívnövesztő" dallama alkotja a fő motívumot.

3. Escape

Közös tánc Grönlandon a felmelegedésben megjelenő új növények társaságában egy jéghegyen, a tűz körül. Kilépés az elme fogságából, egy sokkal ösztönösebb világ megmutatása.

4. Escape (Stamusic Remix)

Hangsúlyos basszusra épülő house muzsika. A Stamusicos fivérek jól hozzák össze a pörgős fesztiválhangulatot a dögös-hűvös énekkel, amely szokatlan, de ütős elegyet alkot és új kontextusba helyezi az erős vokálra építő dalt.

Ez pedig maga az új Marge anyag, a Stronger EP:

Címkék: premier marge ep
https://recorder.blog.hu/2013/10/03/ep-premier_marge_stronger
EP-premier! Marge: Stronger
süti beállítások módosítása