Pihenőre vonul a 30Y, indul a Bezzeg a kurva beckek-formáció

2013.09.19. 10:04, rerecorder

bezzeg_a_kurva_beckek_varjalmeg_2500x1405.jpg

A 30Y szeptember 13-án adta szentimentálés turnézáró koncertjét Pécsen és mostantól - némi megszakítással - január végéig pihenőre vonul, de a zenekar frontembere, Beck Zoltán énekes-gitáros és testvére, Beck László 'Zaza' dobos közös duóval mutatkozik be Bezzeg a kurva beckek néven - klipek, nagylemez és koncertek is következnek.

A 30Y már évek óta teljes fordulatszámon pörög, így igencsak ráfér a zenekarra a pihenés, de még ebben az időszakban is lesz két alkalom elcsípni a formációt, ráadásul mindkettő különleges fellépés lesz. Szeptember 28-án a Weöres Sándor Centenáriumi Év keretében a Bárka Színházban 'Egy Bárkában Weöres Sándorral' összművészeti emlékest keretében a 8. szimfóniát adja elő a 30Y, illetve október 12-én a Bárka Színház színészeivel közösen egy 30Y Mono című koncertet adnak ugyanott, melyen Beck Zoltán novelláinak monológjai hangzanak el zenei kísérettel.

Az év hátralévő fele azonban egy új zenekarról fog szólni, melyet a Beck-fivérek alapítottak és Bezzeg a kurva beckek a neve. Beckek néven egy dallal már tavaly bemutatkozott duó elkészült debütáló lemezével, mely október 4-én fog megjelenni a CLS-nél, előtte Várjál még! címmel egy klipes dal is bekerül a Viva/MTV rotációjába, majd a lemezmegjelenés napján három másik dal klipjét is bemutatják három különböző zenei portálon. A tizennégy trekkes albumon három átvezető jellegű felvétel mellett tizenegy rockos, odakent dal szerepel (köztük egy meglepetés fúvószenekaros szerzemény), mindkét tesó énekel, a spontán hangzású lemezanyag pedig az év végig élőben is megszólal majd. Elindult egy holnap a beckek.hu címen és elkészült egy teaser is a Várjál még! című dalhoz. Akkor tehát várjuk!

A Várjál még! teaser-e itt látható:

https://recorder.blog.hu/2013/09/19/pihenore_vonul_a_30y_indul_a_bezzeg_a_kurva_beckek-formacio
Pihenőre vonul a 30Y, indul a Bezzeg a kurva beckek-formáció

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr455523268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.